Rühesség miatt látogatási tilalmat rendeltek el Miskolcon, a diósgyőri kórház ápolási osztályán – írta az Észak-Magyarország pénteken. A kórházban eddig öt beteg és nyolc dolgozó lett rühes. Tiba Sándor főigazgató aszerint eddig is előfordult, hogy felvett betegek rühességben szenvedtek, a jelenlegi … Folytatás
A vegyipari ágazat akár egy önállóan kezdeményezett sztrájktól sem riadna vissza, de mindenképpen megfontolja például a Vasas Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetéshez való csatlakozást, ha a kormány bármilyen módon megemeli a cafeteria adóját.
Elkészült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításának terve, amely törvényjavaslat formájában még az év vége előtt a kormány elé kerül, de jó esetben akár a parlament is elfogadhatja idén a változtatásokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője számára "elegendő". Ezt Harrach Péter nyilatkozta csütörtök este az MTI-nek. A...
Eséssel reagáltak a Walt Disney részvényei tegnap, a zárás utáni kereskedésben arra, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. Pedig mind a bevételek, mind a profit emelkedett a...
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos egészségünk megőrzése szempontjából az, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű tiszta vizet fogyasszunk el a mindennapok során. Az ajánlások különböznek egészséges és beteg emberek esetén, illetve kisgyermekek és idősek számára is más-más mennyiség javasolt. Néhány tévhitet azonban nem árt eloszlatni a helyes vízfogyasztással kapcsolatban.
Különleges védőfelszereléssel lép jégre Szirányi Bence. A fehérvári hokis állkapcsa szeptember végén darabokra tört a Klagenfurt elleni meccsen, érthető, hogy azóta jobban vigyáz magára.
A meredek augusztusi visszaesést követően szeptemberben emelkedett az ipari termelés Németországban, azonban a korrekció mértéke elmaradt az előzetes várakozásoktól.
A vártnál sokkal jobban alakult a német export szeptemberi teljesítménye, de a külkereskedelmi többletük mégsem lett nagyobb a vártnál a szintén meglóduló import miatt. Ettől függetlenül kifejezetten...
Vida Ildikónak a saját maga által képviselt intézmény érdekeit szem előtt tartva kellett volna lemondania a NAV elnöki tisztségéről – ezt Tóbiás József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Beigazolódott a Bors olvasójának sejtése. Mint azt csütörtökön megírtuk, a fővárosi XIII. kerületben évek óta ott vesztegel a Jász utcában egy zöld Daewoo gépkocsi, amit szép lassan benőtt a kockakövek közül feltörő gaz is.
Közel fél százalékkal kerültek feljebb az amerikai indexek, így a Dow és az S&P 500 is új történelmi csúcsra emelkedett. A jó hangulatot egy munkaerőpiaci adat is támogatta. Az ázsiai indexek...
Kiürítették a kisföldalatti vonalán a Széchenyi fürdő állomást péntek reggel, mert füstölt egy szerelvény. Nem sérült meg senki, a füstölés pedig megszűnt, miután a tűzoltók áramtalanították a Mexikói út felől érkező szerelvényt. Ezt követően hőkamerákkal is átvizsgálták a kocsikat, ám tűzre … Folytatás
Az 1,54 milliárd eurós elemzői konszenzust megverve 1,6 milliárd eurós harmadik negyedéves adózott nyereségről számolt be az Allianz. A német biztosítócsoport osztalékemeléssel is megörvendeztette...
Egyáltalán nem világos, hogy honnan lett nekünk erre hirtelen pénzünk, de százmilliárdos üzletről tárgyalunk Szlovákiával. Az eddigi tulajdonos olasz cég kiszáll, az ő részét vehetnénk meg a Szlovák Villamos Művekben.
A magyarok szexuális életének megrontásával vádolja ByeAlexet Csides Kata szexuálpszichológus. Az íróként minap bemutatkozó énekes szerint kizárt, hogy könyve hatására élőhalottakkal szexelnének az emberek.
Huszonöt éve, 1989 folyamán Magyarországon és a többi közép- és kelet-európai szocialista országban visszafordíthatatlan változások indultak el, átalakultak a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a magyarországi - és a szocialista blokk többi országában párhuzamosan zajló - változások fontosabb eseményeiről 1989. november 10-16. között:
Barack Obama amerikai elnök október közepén titokban levelet írt Ali Hamenei ajatolláh legfelsőbb iráni vezetőnek, és felhívta a figyelmét arra, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak közös érdeke felvenni a harcot a Szíriában és Iránban hódító Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel
Lesznek, akik a mostaninál több reklámadót kell majd fizetniük, ha az Országgyűlés az eredetileg benyújtott tartalommal fogadja el a 2015-ös évre szóló adócsomagnak az idén bevezetett új teherre részét.
Az 1,54 milliárd eurós elemzői konszenzust megverve 1,6 milliárd eurós harmadik negyedéves adózott nyereségről számolt be az Allianz. A német biztosítócsoport osztalékemeléssel is megörvendeztette...
A nopvember 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek ma 16 óráig jelenthetik be a választási bizottságba delegált tagjaikat. Eddig hét delegáltat jelentettek be.
Egyelőre folytatódhat a német mozdonyvezetők sztrájkja, mert a frankfurti munkaügyi bíróság elutasította csütörtök késő este a német államvasutak (DB) keresetét a munkabeszüntetés betiltására
A Bank of Amerika felülvizsgálta az idei harmadik negyedéves gyorsjelentésében szereplő számait, ugyanis devizahiteles manipulációs ügye miatt 400 millió dollárral meg kellett emelnie céltartalékait...
Októberben enyhe csökkenést mutatott Magyarország nemzetközi tartaléka: a szeptemberi 35,7 milliárd euróról 34,2 milliárdig. A másfél milliárdos csökkenést leginkább a devizaköveteléseink...
Pozitív nyitást várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Később főleg az amerikai foglalkoztatási adatok lehetnek hatással a piacokra, amelyből az USA gazdaságának állapotára és a lehetséges kamatemelés időpontjára lehet következtetni. De nálunk is várható esemény.
Csütörtök hajnalban jelentett a Richter, mely az elemzői várakozások fényében összességében csalódást keltett, sőt az üzemi és a nettó eredmény soron jelentős visszaesésről számolt be az előző év...
A Pimcónál a szeptemberi és októberi hónap Bill Gross távozása miatt eléggé rosszul sikerült, több mint 70 milliárd dollár távozott az alapjaikból. Nagy nyertes a világ legnagyobb alapkezelője, a...
Október végén 34,218 milliárd euró volt a jegybanki devizatartalék összege, 1,466 milliárddal kevesebb, mint egy hónappal azelőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent legfrissebb adatokból.
A magyar politikus és a szakácskönyv már szinte elválaszthatatlan egymástól. Adott már ki receptkötetet Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó és Gyurcsány Ferenc is. Arra viszont eddig nem nagyon volt példa, hogy egy miniszter ajánlgasson főzőtippeket. Márpedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter épp ezt csinálta a legutóbb.
Ha szabadságon vagyok köteles vagyok-e bemenni gyűlésre? Ha két nap szabadságra van szükségem, a munkaadó mondhatja-e, hogy csak öt napot ad és ha a gyerekem egy nap akarom elvinni az orvoshoz mondhatja-e ugyan ezt? Mert a munkahelyemen ez így megy.
Erősödhetnek pénteken nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek, csütörtökön az amerikai részvényárfolyamok nőttek, és pénteken az ázsiai piacokon is többnyire kedvező volt a kereskedői hangulat.