Újabb stájer síterepet ért el a csődhullám, idén már a negyedik síterep adósodott el annyira, hogy kénytelen csődeljárást kérni. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy Grebenzen körülbelül 1,4 millió eurós tartozást halmozott fel az utóbbi időben. A jövő még bizonytalan, bár már érkeznek sejtelmes információk a folytatásról.
Az állami tulajdonban álló munkáltatóknál letiltott prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetésének ügyében nyílt levéllel fordult Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez a Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnöke, Kovács Zoltán csütörtökön.
Az utóbbi évek egyik igazi nagy visszatérője az éclair. Két-három évvel ezelőtt - a macaron árnyékából kitörve - ez a sütemény képes volt megújulni, megmutatni a benne rejtező értékeket, és rabul ejteni az édességek iránt rajongókat.
A folyamatosan fejlődő diagnosztikai eljárások, a gyógyszeripari kutatások és a közvéleményt tájékoztató kampányok segíthetik a daganatos betegek gyógyulási esélyeit - hangzott el a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) november 13-15. között zajló kongresszusának alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón kedden.
Élete legnehezebb időszakát éli Tatár Csilla és Gönczi Gábor. A házasok hét év után annak ellenére döntöttek a válás mellett, hogy nagyon szeretik egymást. Ám úgy érzik, hogy gyerek nélkül egyikük sem lehet boldog.
Irgalmatlanul sokat kellett dolgoznom a minap, amikor kiléptem a szerkesztőség kapuján, azt sem tudtam, merre induljak hazafelé. A kislányom várt odakint, ő indult el rutinosan a parkolóház felé.
Mintha megállt volna az idő Bajor Imréék fülei házában, Ildikó semmit nem mozdít el a helyéről, amióta szerelme elment. Elvesztését még mindig nem dolgozta fel, rossz lelkiállapotban van.
Együttműködési megállapodást köt háttérzene-szolgáltató cégekkel az Artisjus, és jogdíjkedvezményekkel is ösztönzi, hogy egyre több üzletben szóljon minőségi zene - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel csütörtökön.
Legalább két napot töltött egy pesti kórházban Korda György. Felesége, Klárika szerint csak kontrollra mentek, de ő tavaly is így nyilatkozott, amikor Gyuri bácsi valójában nagyon rosszul volt.
Budapest — Milliókat fizet évente egy zuglói önkormányzati cég annak a budapesti ügyvédnek, amelynek alirodája a volt zuglói polgármester, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő Papcsák Ferenc (48) ügyvédi irodájának fővárosi székhelyére volt bejelentve.
Aleska Diamond hősies küzdelme a dzsungelben a harmadik helyre volt elég. Ám az expornós nemcsak gusztustalan állatokkal találta magát szembe, de nomád körülményekkel is. Így a játék végére a bajusza is növekedésnek indult.
Budapest—Ároktő — A strasbourgi bírósághoz fordul, s kártérítést kér Kolompár András (35), akit az ároktői banda tagjaként ítéltek 10 évre rablás miatt.
Magyarország — Bár több száz kilométer a távolság a két véres bűncselekmény helyszíne között, kísérteties a hasonlóság a soroksári Kardosné Gyurik Krisztina (†36) és a hét elején a romániai Szatmárnémetiben meggyilkolt magyar színésznő, Dorgai Gabriela (†41) esete között.
Átlagosan naponta két-három alkalommal mos fogat egy magyar fogorvos, kedveli az elektromos fogkefét, egyébként pedig a kis fejű, sűrű és puha sörtéjű fogkefére esküszik. A fogkrém mindegy milyen, csak legyen jóízű.
A 110 éve elhunyt Jókai Mórra emlékeznek pénteken Gödöllőn, a rendezvényen egyebek mellett szó lesz arról is, hogy az író és Petőfi Sándor barátsága termékenyítően hatott a magyar irodalom mindkét kiemelkedő alakjának munkásságára.
Az autókba beépített gáztartályokat jelenleg 3 évente kell ellenőriztetni, a jövőben ez az időszak várhatóan négy évre módosul - a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendeletének tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A spanyol hódítás előtti műtárgyakat árvereztek el szerdán New Yorkban a mexikói kormány tiltakozása ellenére, mely azt állította, hogy a tárgyak fele hamisítvány, a maradék pedig Mexikó nemzeti örökségének része.
Gyorsan növekszik Csehországban azok száma, akik nemük megváltoztatásának engedélyezését kérik a hatóságoktól. Idén az illetékes állami szakbizottsághoz már mintegy száz kérvény érkezett, ami rekordot jelent.
Ismét megkezdődik a jelentkezés az Otthon Melege Program három lakossági energiahatékonysági pályázatának kiírására, először a háztartási gépek jönnek.