Kihirdették csütörtökön a 66. Frankfurti Könyvvásáron az Európai Unió Irodalmi Díjának nyerteseit, a legkiválóbb európai elsőkönyves és feltörekvő szerzőket reflektorfénybe állító kitüntetést 12 szerző kapta meg.
Bővítette szolgáltatásait a mohácsi termálfürdő, a létesítmény mintegy félmilliárd forintból kialakított új részeit szerdán adták át a Duna-parti városban.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felújította a Heves megyei 24141-es jelű ecsédi bekötőút 2,8 kilométeres belterületi szakaszát, bruttó 103,86 millió forintból - közölte a társaság.
Bulgária szerdán visszautasította azokat az orosz vádakat, amelyek szerint a balkáni ország árulást követ el azzal, hogy elavult orosz gyártmányú harci repülőgépeit nyugati vadászgépekkel szándékozik lecserélni.
Czombos Patrik irgalmatlan nagy bombagólt lőtt a hétvégi megyeegyes ifjúsági bajnokságban. A Csanytelek ezzel a góllal győzte le 3-2-re a Sándorfalva együttesét.
Az európai uniós forrásból, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás három elemből áll, a mintegy 1500 négyzetméteres alapterületű műtőblokk megépítéséből, a 2000 négyzetméteres főépület teljes felújításából, valamint az orvosi műszerpark megújításából.
Az irodalmi Nobel-díj idei nyertesének bejelentése előtt alig egy nappal előretört az egyik legnagyobb brit fogadóirodánál Patrick Modiano francia szerző, de a favoritnak továbbra is Ngugi wa Thiong'o kenyai és Murakami Haruki japán írót tartják.
Mind uniós biztosnak, mind az energia- és klímaügyekkel foglalkozó tárca vezetésére alkalmasnak találta szerdai szavazásán az Európai Parlament (EP) ipari és energiaügyi, valamint környezetvédelmi szakbizottsága a spanyol néppárti Miguel Arias Canetét.
Igaznak bizonyult a Re/Code technológiai blog értesülése, mely szerint az Apple október 16-ára újabb rendezvényt tervez. A cupertinói vállalat szerdán hivatalosan is bejelentette az új "különleges...
Kilenc évet ült egy texasi börtönben, ebből négyet a siralomházban. Azzal vádolták, hogy megölt egy kisgyermeket, pedig ennek lehetőségét egy szakértő is kizárta.
Az elmúlt évtizedben 226 millió személyes adattal éltek vissza Európában, és ezen visszaélések túlnyomó többsége (89 százaléka) nem kormányzatok vagy egyéb szervezetek, hanem cégek hibájából történt - derült ki a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) friss jelentéséből.
Az unióban átlagosan minden ötödik 15-24 év közötti fiatalnak nincs munkája, de Spanyol- és Görögországban a 25 év alattiak több mint fele munkanélküli.
A nanoszkópia biológiai-orvosbiológiai jelentőségére hívta fel a figyelmet az idei kémiai Nobel-díjasok munkásságát értékelve Homolya László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora.
Mindenki szeret humoros tartalmakat nézni az interneten, de sajnos sok videót kihagyunk, mert nem beszélünk anyanyelvi szinten angolul. Mostantól nem maradtok le semmiről, mert a BorsOnline lefordítja a világháló legjobb felvételeit.
A Lehet Más a Politika (LMP) jelentést készített a szegénységről és a társadalmi kirekesztésről, megállapításaik szerint egyre nagyobb a nyomor az országban, és ebben a négy éve hatalmon lévő kormány felelőssége megkerülhetetlen - mondta az LMP társelnöke szerdán Budapesten.
Két-két cég közös ajánlattevőként három társaság pedig önállóan nyert el egy-egy részt a Miniszterelnökség 2,9 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs nyílt közbeszerzéséből - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munkanélküliség jelenti a legnagyobb kihívást Európában - hangoztatta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az Európai Unió állam- és kormányfőinek szerdai milánói csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón.
Továbbra is veretlen a labdarúgó Ligakupában a Budapest Honvéd és a Ferencváros: a sorozat csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában előbbi a Gyirmótot, utóbbi pedig a Kaposvárt győzte le szerdán hazai környezetben.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a múltbeli tapasztalatok arra vallanak, hogy valószínűleg csekély kockázatot jelent a világgazdaság egészére a legszorosabb figyelemmel követett két geopolitikai válsággóc, az ukrajnai, valamint az iraki-szíriai konfliktus, és várhatóan folytatódik az olajárak csökkenése is.
A munkanélküliség jelenti a legnagyobb kihívást Európában - hangoztatta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az Európai Unió állam- és kormányfőinek szerdai milánói csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón.
Bár helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy egy magyarországi egyetem. Mindenesetre a budapesti CEU 91. helyen végzett az angol Times-nak azon a ranglistáján, amely a világ társadalomtudományi területen legjobb egyetemeit listázza. Ma már megszámlálhatatlanul sok egyetemlista van, de a Times összeállítása … Folytatás
A Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben hatálytalanította a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló 2008-as önkormányzati határozatot - közölte szerdán a maszol.ro erdélyi magyar portál.
Európában nagyot estek az indexek, az amerikai tőzsdéken azonban oldalazással indult a szerdai kereskedés. A Fed jegyzőkönyvének közzététele után azonban kilőttek a benchmarkok. A jegyzőkönyvből...
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök újabb hat millió eurót kért kormányától az ukrán-orosz határ védelmi képességének erősítését célzó Fal nevű projekt megvalósítására a kabinet szerdai ülésén.
Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus ellenzék nem ér el áttörést az önkormányzati választáson, de meg fogja erősíteni politikai pozícióját, a DK pedig a választás egyik győztese lesz.
Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma, a cégek 40 százaléka tervez akvizíciót, ennek köszönhetően a vállalati felvásárlások és értékesítések (M&A) száma és értéke is elérheti a 2006-os szintet - derül ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.
Két-két cég közös ajánlattevőként három társaság pedig önállóan nyert el egy-egy részt a Miniszterelnökség 2,9 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs nyílt közbeszerzéséből - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.