Eddig csak azt lehetett tudni, hogy Vágó Attila “rasszista megnyilvánulásért” kapta a büntetést, a Csakfoci.hu azonban úgy tudja, a rasszizmus konkrét zsidózásban nyilvánult meg. Vágó állítólag a Vasas elleni NBII-es meccsen szólalkozott össze az ellenfél játékosval, a korábban az MTK-t … Folytatás
Az idén, az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba. A világgazdasági válság kezdete – 2008 szeptembere óta – ez az első év, hogy a törölt cégek száma meghaladja az újonnan alapítottakét. Az adatokat összevetve: ebben az esztendőben 17 százalékkal több társaság húzta le a rolót, mint amennyi kitette az új cégtáblát –…
Mai ülésén 50 bázisponttal mérsékelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, ezzel az alapkamat a magyar szint alá, 2%-ra süllyedt. A lépés hatására újból felerősödhetnek a magyar kamatcsökkentési...
A Volkswagen kínálatától egyáltalán nem idegnek a sportos modellek, hiszen a legendássá vált GTI mellett már az R divízió még izmosabb tagjai is büszkén feszítenek a listán – sajnos hazánkban ezek nem elérhetőek jelenleg. Előbbi utótag csak a Golf és a Polo, míg utóbbi nagy szériában csak a Scirocco és a Golf kiváltsága a palettán, leszámítva a kizárólag optikailag felturbózott R-line modelleket.…
A Fővárosi Blog új látványterveket tett közzé a Nagykörút egyik legelszomorítóbb állapotú közterületéről, az évek óta megújulásért kiáltó Nyugati térről. Elvileg 2015-re várható a Skála előtti...
Negatív fordulatra számítanak a Portfolio által megkérdezett elemzők a szeptemberi inflációs adat kapcsán: a konszenzus szerint ugyanis 0,2 százalékkal csökkenhettek a fogyasztói árak éves alapon az...
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a XIV. kerületi önkormányzat és a lengyel Echo Investment fejlesztő társaság, eszerint a fejlesztő megépíti a Bosnyák téren a Mundo Centert, felújítja a piacot, valamint itt fogják kialakítani Zugló új közigazgatási központját is - közölte a helyi önkormányzat szerdán
Még a nagy meglepetést okozó mai lengyel kamatdöntés előtt újabb kísérletet tett a forint a 307-es szint lefelé áttörésére az euróval szemben, de ez nem sikerült, így nem alakult ki újabb bő kéthavi...
Bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a Kancellár Globális Piacok Kft. - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
Könnyen előfordulhat, hogy Fernando Alonso a McLarennél folytatja pályafutását - jelentette ki a Red Bull Forma-1-es alakulatának tanácsadója, Helmut Marko.
Október 22-ére halasztotta a döntést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Raiffeisen Lízing kontra magyar állam perben. Ugyanezt az időpontot kapta az MKB is.
Szinte bizonyos, hogy uniós pénzek kellenek az önkormányzati választási kampány ígéreteinek valóra váltásához. Az érdeklődés már érezhető az elő- és önrészfinanszírozás iránt.
Három ajánlattevő közül a Market Építő Zrt. nyerte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által, a sportcsarnokára kiírt nyílt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A...
Tekintettel a vasárnapi választásra az ATV rendkívüli adással várja nézőit: a hétvégi élő Start mellett sűrűbben lesz Híradó, hat óra után pedig Kálmán Olga és Somogyi Zoltán várja Önöket a választási műsorral!
Hermann Tilkével elszaladt a ló, négy, egymást követő derékszögű kanyart is beleszuszakolt a 2016-ban bemutatkozó Azerbajdzsáni Nagydíj pályatervébe, amit tegnap mutattak be.
Jó hírt hozok az autósok felének és a panellakás-tulajdonosoknak - meglepő fordulat történt egy devizahitel-perben - komoly bírságot kapott a fogyasztók megtévesztéséért a Vodafone
Hiába halad gyorsan az orosz biznisz megkötése, még a szakértők sem tudják, pontosan milyen környezetvédelmi és biztonsági kockázatokkal jár majd a bővítés.
Az ukrajnai EuroMaidan mozgalom, Denis Mukwege kongói nőgyógyász vagy Leyle Yunus azerbajdzsáni aktivista az egyik legjelentősebb emberi jogi elismerés idei döntősei. Hiba történhetett valahol, ugyanis a CÖF-öt nem jelölték.
Bár már tudunk olyan betegről, aki Európában fertőződött meg, és a közeljövőben biztosan jönnek még rémisztő hírek, a szakember szerint nincs ok az aggodalomra.
Az Air France – KLM szeptemberi utasforgalmán éreztette hatását a Társaság pilótáinak kéthetes sztrájkja, a Transavia azonban eközben folyamatosan fejlődést mutatott. A téli szezon menetrendjét a sztrájk hatásainak megfelelően újraszervezték.
Fenyegető telefonhívásokkal és sms üzenetekkel zaklatott egy szegedi férfi az ország különböző pontjain élő kiszemeltjeit és több ízben azok családtagjait is.
Európában továbbra is kicsi a valószínűsége egy Ebola-járvány kialakulásának és annak is, hogy a megerősített spanyolországi fertőzésből kiterjedt fertőzés alakuljon ki - mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán telefonon az MTI-nek.
Európában továbbra is kicsi a valószínűsége egy Ebola-járvány kialakulásának és annak is, hogy a megerősített spanyolországi fertőzésből kiterjedt fertőzés alakuljon ki - mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán telefonon az MTI-nek
Kül- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Milánóban Angela Merkel német kancellárral. "Elsősorban külpolitikai kérdésekről beszéltünk, mert azt hamar meg...
Szanyi Tibor éles hangnemben patkányozott, amikor kiszivárogtatókról és az újságírásról beszélt magyar újságíróknak Brüsszelben a gój motorosok kiutaztatásával kapcsolatban.
A Magyar Fejlesztési Bank szerdán a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, mint forgalmazó közreműködésével összesen 10 milliárd forint értékben zártkörű kötvénykibocsátást hajtott végre. Az MFB...
Kétezer dolláros (488 ezer forint) bírságot kapott az olasz Fabio Fognini, aki mutogatásával durván megsértette a hazai közönséget a sanghaji tenisztornán.