Téli álomba küldte a medvéket a japán jegybank ma bejelentett monetáris lazításával - vélik egyes elemzők. Ha nem is ért velük egyet mindenki, az amerikai részvénypiacok egyelőre díjazzák az elmúlt...
Havonta több mint ezer iszlamista harcos érkezik Szíriába, beáramlásuk üteme az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni légitámadások ellenére sem csökken - írta pénteki számában terrorelhárítási és hírszerzési forrásokra hivatkozva a The Washington Post című amerikai lap.
2,5%-os növekedéssel számol a jövő évi költségvetés, de bízik benne a kormány, hogy az idei felülteljesítéshez hasonlóan jövőre is meghaladja az előrejelzést a tényszám - mondta Banai Péter Benő az...
Alig fél óra alatt véget ért a netadó visszavonását ünneplő / az igazából nem visszavont internetadó ellen tiltakozó József nádor téri tüntetés. A résztvevők joggal ünnepelték sikerüket, de riasztó jelek is mutatkoztak ezen a péntek estén a József nádor téren.
A lengyel nyugdíjalapok péntektől kezdik meg a nyugdíjkorhatárig kevesebb mint 10 évvel rendelkezők megtakarításainak átutalását az állami nyugdíjalapba, ami a tőkéjük további jelentős csökkenését okozza.
Előminősítéses, kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad otthont a Városligetben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezte a távközlési törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél - közölte a tárca az MTI-vel.
Az Eger nyerte az OSC elleni rangadót a férfi vízilabda-bajnokság pénteki fordulójában. A hazai pályán játszó Debrecen egy góllal legyőzte az UVSE-t, a listavezető Szolnok nagy csatában egyetlen góllal tudott diadalmaskodni a Kaposvár otthonában.
A metróépítéseknél is használt technológiával épül szennyvízvezeték a Duna alatt, Budafok és Csepel között; azon keresztül továbbítják majd a főváros XXII. kerületének szennyvizét a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telepre.
Két agyműtét után halt bele sérülésébe az a férfi, akit még januárban ütött le barátja a vasútállomás közelében. Az ügy tárgyalásán kiderült, a két barát hulla részegen verekedett össze, amikor az áldozat egy ütéstől elesett és a útpadkába verte a fejét.
November elsején hatályba lép az elszámolási törvény, amelynek alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelete, amely az elszámolás részletes módszertanát tartalmazza, november legelején jelenik meg - közölte az MTI érdeklődésére a jegybank.
Győzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezői pénteken Budapesten, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetők ismét a József nádor téren gyűltek össze.
Németországban is hasonlóra készülnek a bankok elszámoltatása területén, mint mi Magyarországon - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken reggel. Az alábbi összeállításból kiderül, mire is...
Az internettel kapcsolatban tervezett nemzeti konzultációnál már a kérdések összeállításáról is széles körű és alapos párbeszédet akar Deutsch Tamás. A nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért felelős fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő erről péntek este a Duna tv-csatorna Közbeszéd című műsorában beszélt.
Norvégia pénteken kifejezte azt a szándékát, hogy tovább folytatja a magyar civil szervezetek támogatását, annak ellenére, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében az elmúlt napokban lezárult és nyilvánosságra hozott vizsgálata számos szabálytalanságot állapított meg a pályázati pénzek elosztásában.
Próbarepülés közben pénteken lezuhant a Virgin Galactic magánvállalat űrrepülőgépe az Egyesült Államokban, a kaliforniai Mojave sivatagban - közölte a Sir Richard Branson brit milliárdos alapította vállalat.
A kiscsapatok egyre súlyosbodó anyagi problémái miatt könnyen lehet, hogy jövőre csak 14 versenyautó sorakozik fel a Forma-1-es rajtrácsra – figyelmeztet Bernie Ecclestone. Tovább »
Az orosz külügyminisztérium azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy politikai és üzleti megfontolásokból egyre nagyobb nyomást gyakorol a délkelet-európai országokra az Oroszországgal való energetikai és haditechnikai együttműködésük korlátozásának elérésére.
A lengyel nyugdíjalapok péntektől kezdik meg a nyugdíjkorhatárig kevesebb mint 10 évvel rendelkezők megtakarításainak átutalását az állami nyugdíjalapba, ami a tőkéjük további jelentős csökkenését okozza.
Washington - Próbarepülés közben pénteken lezuhant a Virgin Galactic magánvállalat szuborbitális utasszállító űrrepülőgépe az Egyesült Államokban, a kaliforniai Mojave sivatagban - közölte a Sir Richard Branson brit milliárdos alapította vállalat.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Felkapaszkodva a több méter magas drótkerítésen mintegy háromszáz afrikai menekült próbált meg átjutni Marokkóból a Spanyolországhoz tartozó Melillába pénteken - számolt be a spanyol közmédia a tömeges határsértésről, amely egy héten belül már a harmadik ilyen eset.