Már akkor egyre hevesebben kezdett el dobogni a szívem, amikor a Kultmobil tulajdonosa felhívott engem telefonon: „János, lenne egy érdekesség, amit fel tudunk ajánlani tesztelésre. A BMW Szent Gráljáról van szó, egy M 635 CSi-ről.” A bajor autógyártó modelljei – különösen a „Cápa-éra” típusai - egyébként is közel állnak hozzám, az M 635 CSi betű-szám kombináció hallatán pedig még a hideg is…
Míg a halál el nem választ - tartja a mondás. A fiatal ara is ebben reménykedett, amikor 50 évesnek maszkírozta magát a saját esküvőjére. A vőlegénynek nem tetszett a tréfa, és otthagyta a ceremóniát.
Austin – Fernando Alonsónak (33) négy évig nem sok vizet zavart Sebastian Vettel (27) számára, ám a kétszeres világbajnok most keresztbe tehet riválisának.
Magyarországnak elemi érdeke, hogy a Nyugat-Balkán országainak európai uniós integrációja felgyorsuljon, ezért Magyarország a közeljövőben intenzívebbé teszi gazdaságdiplomáciai jelenlétét a Nyugat-Balkánon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pozsonyban.
Lewis Hamilton végzett az élen az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén, ahol csak 18 autó körözött. A Mercedes brit pilótáját csapattársa, Nico Rosberg követte, a harmadik Jenson Button lett a McLarennel. Tovább »
Orbán Viktor reggeli rádiónyilatkozatával összhangban a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette: visszavonják a távközlési adó kiterjesztésére (magyarán az internetadó bevezetésére) vonatkozó...
Egy utánfutót vontató személygépkocsi ütközött a szalagkorlátnak az M7-es autópálya Budapest felé tartó oldalán Velencénél, emiatt mintegy öt kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek délután az MTI-vel.
Az EU-országok gazdasági, illetve pénzügyminiszterei (Ecofin) pénteken Velencében rendkívüli egyeztetésen tárgyaltak az unió idei és jövő évi költségvetéséről az olasz soros elnökség kezdeményezésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Nyilatkozatban ítélte el pénteken Jens Stoltenberg a kelet-ukrajnai, donyecki és luhanszki oroszbarát szakadárok által vasárnapra tervezett választásokat.
Hat és fél év börtönt kapott jogerősen az a pécsi férfi, aki saját 11 éves, és nevelt 8 éves lányához közeledett szexuálisan. A 35 éves apát szexuális erőszak és szexuális visszaélés miatt ítélte börtönbüntetésre a Pécsi Törvényszék. A férfi tagadta a kiskorú lányok molesztálását.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte a távközlési adóról szóló törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél - közölte a tárca.
Mindkét felet szektorbezárással és pénzbírsággal sújtotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága az október 11-i botrányos román-magyar Eb-selejtezőn történtek miatt.
A hatóságok összehangolt, gyors fellépése megakadályozta a nyári lépfenejárvány elterjedését; az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal azon dolgozik, hogy a jövőben az esetleges fertőzési gócokról a gazdák egy központi adatbázisból közvetlenül értesülhessenek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Halottak napjához közeledve egyebek között a temetők fenntartóinak feladatáról, a sírhelymegváltásról és a temetkezési szolgáltatások díjáról közölt tudnivalókat a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
A hűvös, változékony időben szervezetünket nem árt felkészíteni arra, hogy ellenállóbb legyen az ilyenkor szokásos megbetegedésekkel szemben. Immunrendszerünk erősítésére, ásványianyag-készletünk feltöltésére és egészségünk megőrzésére számos multivitamin-készítmény áll rendelkezésre, azonban néhány tévhitet érdemes eloszlatni szedésükkel kapcsolatban.
Katonai tiszteletadás mellett felavatták Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója síremlékét szülőfalujában.