Van, ahol öt centbe kerül egy kilowattóra napenergia, az atomenergia ára viszont 13 cent. Az atomerőművek lassú leépítése már Fukusima előtt megkezdődött, azóta csak gyorsult a folyamat. A megújuló energia sokkal jobban megéri, Paks pedig óriási tévedésnek látszik a szakértő szerint.
Másodpercekkel az indítás után felrobbant az Antares amerikai hordozórakéta, amely a Cygnus elnevezésű teherűrhajót juttatta volna el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - jelentette kedden az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) internetes csatornája.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei megtámadtak egy kőolaj-kitermelő telepet a közép-szíriai Homsz városban, és megölték az állami tulajdonban lévő üzem legalább harminc őrét - jelentette szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) civil szervezet. Eközben az iraki hadsereg ellentámadásba lendült Baidzsi és a környékén fekvő olajfinomító visszafoglalására,…
Nagyon fontos, hogy bőrünket nem csak kívülről, csodakrémekkel ápoljuk, hanem oda is kell figyelnünk arra, mit eszünk, mert bizony táplálkozásunk is közrejátszik arcbőrünk minőségéhez. Összegyűjtöttünk 10 ételt, amit érdemes beépíteni az étrendünkbe!
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen, szervezetünk egészséges működéséhez alapvető szükséglet. Az ileo- és urosztómaviselőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mit és mennyit isznak.
Kibernetikai kémkedéssel vádolta meg az orosz kormányt a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a FireEye amerikai komputerbiztonsági cég, amely szerint a többi között a magyar kormány számítógépes rendszerébe is betörtek orosz hackerek.
Februárban titokzatos körülmények között eltűnt egy szlovákiai magyar biokémikus. A férfi előzőleg azt írta feleségének, hogy milliárdos adócsalást leplezett le.
Újra több tízezren tüntettek kedden este a fővárosban az internetadó ellen, vidéken is több helyen voltak megmozdulások. A tervek szerint november 17.-én folytatódik tovább a tiltakozás. Közben az Európai Bizottság is kritikával illette az új adónemet, a cégek pedig az innovációt féltik, írja az Index.
Európában ez a második, a világon pedig a hetedik szolgáltató központjuk, ezekben világszerte 2200-an dolgoznak. Budapestre tíz európai és észak-afrikai város közül esett a választás.
A Transparency International szerint a vállalatok ellenőrizhetetlenül és átláthatatlanul lobbiznak Magyarországon. A szervezet az érdekérvényesítés unortodox módjának tartja a stratégiai megállapodásokat a cégek és a kormány között.
A magyar gazdaság eddigi növekedési üteme fenntarthatatlan, bár a potenciális növekedés valószínűleg magasabb a korábban gondoltnál - vélekedtek magyarországi tárgyalásaik tapasztalatai alapján londoni pénzügyi elemzők.