Lehet, hogy nem lesz büntetés a vak komondor-ügyben. A Kecskeméti Törvényszék ugyanis - jövő héten - lehetővé teheti, hogy Balogh József, és párja: Terike megegyezzen a teljes kártalanításról, egy hivatalos eljárásban. Ha ezt engedélyezik, akkor megszüntethetik a büntető-eljárást. Fülöpháza polgármestere - a vád szerint - megverte élettársát, majd az egészet a család vak komondorára fogta. Az…
Havasi Bertalan szerint a magyar sajtó egy része "ismét tanúbizonyságot tett kisstílüségéről" amikor azt állította, hogy a fenti képen nem is látszik Orbán Viktor. Az igazság ezzel szemben az, hogy
A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete, amely révén november 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek - közölte a tárca szombaton.
130-ból. Nincs köztül magyar bank anyabankja. Ha nem emelik gyorsan 25 milliárd euróval a tőkéjüket, bajok lehetnek. 12 már intézkedett is, a maradéknak 9 hónapja van erre.
A Real Madrid szombaton 3-1-re legyőzte hazai pályán nagy riválisát, az FC Barcelonát a La Liga kilencedik fordulójában - íme fotógalériánk a meccsről!
Az Európai Központi Bank (EKB) vasárnap közzétette a bankterhelési próbájának, úgynevezett stressz-tesztjének eredményét. Eszerint az euróövezet 25 bankja megbukott ezen a teszten. De hogyan szerepelt az OTP Bank?
A szerződésükben benne van, a futballozás mellett népszerűsíteniük kell a ligát Újdelhi — Világ- és Európa-bajnok, valamint Bajnokok Ligája-győztes futballisták az indiai élvonalbeli bajnokságban.
Az Együtt-PM szerint elemezni sem érdemes komolyan a jövő évi adótörvény-javaslatot, mert úgy tűnik, azt "spontán ötletelés után dobták össze", és úgyis újabb "Varga-csomagokkal" fogják majd befoltozni a lyukakat.
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nőszervezete és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Az Európai Bankhatóság vasárnap publikált stressztesztjében részt vevő egyetlen hazai hitelintézet, az OTP Bank esetében nincs szükség az elsődleges alaptőke vagy más jellemzők módosítására - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
"Az Euró Bölcse" címmel adta ki magyar nyelven az euró magyar származású atyjának is nevezett Lámfalussy Sándor életéről írt interjúkötetet a Mathias Corvinus Collegium. A könyvről a kötet egyik társszerzője, Lámfalussy Sándor újságíróként dolgozó fia, Christophe Lamfalussy beszélt az InfoRádióban.
Brazíliában vasárnap, helyi idő szerint reggel 8 órakor megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen a szavazók a jelenlegi elnökre, Dilma Rousseffre, valamint szocialista párti (PSB) kihívójára, Aécio Nevesre adhatják le voksaikat.
A Liverpool szombaton gól nélküli döntetlent játszott a Hull Cityvel a Premier League-ben hazai pályán, tehát Mario Balotelli megint nem szerzett gólt, de Brendan Rodgers, a csapat trénere ezúttal elégedett volt a teljesítményével.
A harmadik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport pilótája a túraautó-világbajnokság (WTCC) Szuzukában rendezett vasárnapi második futamán.
A világelső és címvédő amerikai Serena Williams ötödször lett világbajnok, miután a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású szingapúri WTA-vb-jének vasárnapi döntőjében magabiztosan legyőzte a román Simona Halepet.
Az Európai Bankhatóság vasárnap publikált stressztesztjében részt vevő egyetlen hazai hitelintézet, az OTP Bank esetében nincs szükség az elsődleges alaptőke vagy más jellemzők módosítására - közölte a Magyar Nemzeti Bank vasárnap.
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nőszervezete és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Lefújták a hongkongi tüntetők a vasárnap estére tervezett szavazást a negyedik hete tartó területfoglaló akciójuk folytatásának mikéntjéről, mivel nem tudtak megegyezésre jutni a részletekben, illetve a voksolás hasznosságában is megoszlottak a vélemények - adta hírül a helyi online média.
Lefújták a hongkongi tüntetők a vasárnap estére tervezett szavazást a negyedik hete tartó területfoglaló akciójuk folytatásának mikéntjéről, mivel nem tudtak megegyezésre jutni a részletekben.
Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Lapinformáció szerint az internetezés megadóztatását a kormányfő találta ki, ebből akarja fedezni a rendvédelmi szervek és a katonák jelentős béremelését.
A magyar modell egy Halloween partiba volt hivatalos, ám kosztümöt nem öltött magára. Linda vélhetően a „kevesebb, több” elv alapján választotta ki szerelését.
A Formatex 15 százalékos növekedést tervez az idén a babaházak eladásából, miután 2013-ban Magyarországon 200 millió forintos forgalmat generáltak a gyűjthető kisállat figurákból álló babaházas játékok - közölte a játékkereskedő és importőr társaság az MTI-vel.