Hargitay András lett az úszók utánpótlás-kapitánya - kinevezését egyhangú szavazással hagyták jóvá a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdai elnökségi ülésén.
Francia kutatók kifejlesztettek egy gyors diagnosztikai tesztet, amellyel az ebolavírus kevesebb mint 15 perc alatt kimutatható - jelentette be kedden a francia atomenergetikai és alternatív energiaügyi bizottság (CEA).
Újabb utóda született Mollynak és Wallynak, a Fővárosi Állat- és Növénykert vombatpárjának: a babszem méretű kölyök létére egyelőre csak anyja erszényének dudorodásából lehet következtetni.
Az első helyen kiemelt Roger Federer sima győzelemmel kezdte szereplését szerdán az 1,46 millió euró (447 millió forint) összdíjazású bázeli keménypályás férfi tenisztornán.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által indított Hubertus-perben a Debreceni Ítélőtábla másodszor is hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék első fokú ítéletét eljárásjogi hiba miatt, új eljárásra kötelezve az elsőfokú bíróságot - tájékoztatta Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője az MTI-t szerdán.
Hiába vetkőzött le többször is Bódi Sylvi csakúgy, mint Aurelio, higgadtságával és megfontoltságával Madár lett a dzsungel királya. Emlékezetes: a profi ökölvívó világbajnok azt is békésen tűrte, amikor tucatnyi kígyót engedtek a nyakába.
A forint a reggeli stabil kezdést követően amellett is gyengült kissé nap végére, hogy közben fokozódott az elmúlt néhány napban hirtelen kialakult jókedv a világ részvénypiacain. Ugyanez a két...
Öt új repülőtér és három új vasútvonal megépítését hagyták jóvá Pekingben, a beruházásokra 150 milliárd jüant (6 ezer milliárd forintot) szánnak - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság közlése nyomán a kínai média szerdán.
Az amerikai részvénypiacokon az elmúlt napok menetelését követően eséssel zárták a szerdai kereskedést. Fontos, piacbefolyásoló makrogazdasági adat nem látott napvilágot és a vállalati hírek sem...