A Liga Szakszervezetek tiltakozik a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékű emelése ellen, és az internetadó bevezetésének terve ellen - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.
Mi volt a kedvenc étele II. János Pál pápának, és hogyan változott a vatikáni konyha menüje, amióta az argentin Ferenc pápára főznek? Ezt is elárulja David Geissernek, a svájci gárdisták szakácsának a könyve.
A nyersanyagpiaci árak folyamatos csökkenése közepette alacsony, stabil inflációval jellemzett hosszabb időszak előtt áll a globális feltörekvő térség.
A Déli Áramlat meg fog épülni, de fontos lenne, hogy a magyarországi szakasz megépítéséért minél többen versenyezhessenek, "ezt teszi lehetővé a gazdasági bizottság által javasolt módosítás" -...
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport (ALDE) szerdai közleményéből az derül ki, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Navracsics Tibor uniós biztost „alelnöki felügyelet” alá helyezte.
Szerdán 10 pénzügyi intézmény keresetét tárgyalták másodfokon. 6 perben az állam került ki győztesen, 3 keresetet elhalasztottak, az Erste perében pedig két hitelterméket kivéve szintén jogerős...
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában jóváhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptember 10-én, a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a pénzügyi intézmény magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és a céget 635 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
A Giro Zrt. igazgatósága a 2014. október 9-én tartott ülésén elfogadta a társaság új stratégiáját. A rövid távú célok között szerepel az átutalások gyorsítása, a bankváltás folyamatának...
Szerda délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón fejtette ki az államreformról szóló program részleteit. Ennek egyik pontja az állami alkalmazottak számának...
A Déli Áramlat meg fog épülni, de fontos lenne, hogy a magyarországi szakasz megépítéséért minél többen versenyezhessenek, "ezt teszi lehetővé a gazdasági bizottság által javasolt módosítás" - közölte Rogán Antal, a testület fideszes elnöke az MTI szerdai érdeklődésére adott válaszában.
Megérkezett az első igazi nagy havazás az Alpokba, amikor már nemcsak a gleccserek magasságában, hanem az alacsonyabban lévő településeken is hull a hó. Az Alpokon kívül havazott a Tátrában, Donovalyban, Horvátországban és Boszniában is.
A rajongók legnagyobb bánatára a hírességek felöltözve mennek a nyilvános eseményekre. Így aki a hét eleji gálán Jennifer Lawrence pőre idomait szerette volna látni, az jobban tette, ha otthon maradt.
Szerdán 10 pénzügyi intézmény keresetét tárgyalták másodfokon. 6 perben az állam került ki győztesen, 3 keresetet elhalasztottak, az Erste perében pedig két hitelterméket kivéve szintén jogerős...
Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva szerda délutáni sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök utasította Varga Mihályt, hívja meg egy kávéra az...
Az internetadó tegnap bejelentett első változata igencsak durván hangzott, a szolgáltatókra akár több mint 200 milliárd forintos terhet rótt volna. Azóta észbe kaptak a kormánypárti politikusok,...
A Hargita sírégió pályáin a 120 centiméternél alacsonyabb gyermekek számára ingyenes lesz a sízés, a 120-150 centiméter közöttiek 25 százalékos kedvezménnyel válthatnak bérletet, a 65 év fölöttieknek pedig félárú bérletet adnak.
A Vértesi Erőmű Zrt. 270 fős csoportos létszámleépítési bejelentésével megkezdődött a Márkushegyi Bányaüzemnek, az ország egyetlen mély művelésű bányájának a bezárása.
Kétszázhúsz embert, vagyis minden negyedik dolgozót elbocsájtanak jövő héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból (KKM) - közölte az Origo értesüléseire hivatkozva MTI. A portál értesüléseit Szijjártó Péter miniszter megerősítette.
A Jean-Claude Juncker vezette új Európai Bizottság, az EU központi javaslattevő-végrehajtó testülete nagyon széles körű támogatást kapott az EP-ben - állapította meg Martin Schulz.
Nem új adónem, hanem a 2012 közepén elindult, a hagyományos vezetékes és mobilhívásokat, sms-eket terhelő távközlési adó körének a technikai változásokra reagáló kiszélesítése - magyarázta a Ma reggelben az adóügyi helyettes államtitkár, aki úgy látja, a fix díjak és a verseny gátat szabhat majd annak, hogy a szolgáltatók a terhet áthárítsák a fogyasztóra.
Teljesen ugyan továbbra sem lehet kizárni, de az ÁNTSZ szakemberei nem számítanak a fertőzés terjedésére azután, hogy szombaton egy óvodás kislány agyhártyagyulladás következtében meghalt Szentgotthárdon.
Ezzel az összeggel együtt a luxembourgi székhelyű bank idén már 13,1 milliárd euróval segítette a kis- és középvállalkozásokat, illetve a közepes tőkeerejű társaságokat.
A Bors úgy tudja: azonnali hatállyal leálltak az Édes élet forgatásával a TV2-n. A radikális döntést a gyalázatos nézettségi mutatók miatt hozhatták meg.