Még olcsóbb lesz az üzemanyag, szerdától 5, illetve 9 forinttal kell kevesebbet fizetni – Az amerikai kitiltási botrány volt a téma a parlamentben – Az elszámoltatás költségvetése lesz a 2015-ös, a Költségvetési Tanácsnak nyújtották be – Milliárdokra büntettek több lapkiadót, korlátozták a versenyt
Nem gyilkosság áldozata lett az az osztrák férfi, aki két éve Hummer terepjárójával halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt - derül ki a Belügyminisztérium közleményéből.
Tatabánya — Vonat tarolta le hétfőn a Volán 20 éves csuklós buszának a hátulját, amely az ütközéstől szinte teljesen leszakadt. A menetrend szerint közlekedő, öreg Ikarust az idén szerették volna leselejtezni.
Újabb sajtótájékoztatót tartott ma délután az amerikai nagykövetség, amelyen az Index tudósítása szerint elhangzott, hogy hat magyart, köztük köztisztviselő(ke)t, tiltottak ki az Egyesült Államokból....
Atlanta — Nem csak egy, már két repülőgép utasai után nyomoznak, miután az Atlantába érkező, ebolával fertőződött nővér, Amber Vinson két repülőgépen is utazott.
A pénteken robbant amerikai kitiltási ügy kapcsán mára összehívták a magyar parlamentben a nemzetbiztonsági bizottság ülését, amely az eredeti tervekkel ellentétben mégis nyílt lett. Neveket azonban...
Az elmúlt évben már sokán próbálták bebizonyítani, hogy soha nem volt olyan olcsó a lakáspiac, mint ma. Egy új számítási módszer is alátámasztja ezt: ugyanazokkal a feltételekkel 1998-ban még 31...
Mosonmagyaróvár — Egy idős házaspár talált rá arra a kétségbeesett szamárra, amelyik a város közelében zuhant bele egy vasúti sínek mellett lévő vizesárokba.
Budapest — Több ezer fotóst utasított maga mögé egy magyar egyetemista, aki Az év városi fotósa díját zsebelte be a 16–25 évesek kategóriájában a CBRE nemzetközi pályázatán.
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal - mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő hétfőn Budapesten.
Carlo Ancelotti a Sunnak adott hosszabb lélegzetvételű interjút. Az olasz szakember elmondta, biztos abban, hogy Cristiano Ronaldo nem igazol el csapatától a jövő nyáron, és a játékától nagyban függ a teljesítményük.
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal - mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő.
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal - mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő hétfőn Budapesten
Magyarország — Lenyűgöző 3D-animációkon kelti életre Magyarország várait, kastélyait és templomait Fodor Zsolt (48). Rekonstrukcióin teljes pompájában láthatók a ma már többnyire lepusztult erődítmények.
David Cameron brit miniszterelnök "még karácsony előtt" intézkedéseket jelent be az európai uniós társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók bevándorlásának korlátozására - közölték brit kormányforrások a BBC-vel.
Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, az ELTE tanszékvezető tanára és Tóth Etelka főiskolai docens, több magyar helyesírási kiadvány szerkesztője vehette át a Magyar Nyelvőr Díjat hétfőn Budapesten
A pénteki ralit követően megtorpantak a nyugat-európai indexek, melyek értéke mérsékelten esett hétfőn. A hazai piac egy irányba mozgott nyugati társaival, és miután az összes nagypapír árfolyama...
Pénzbüntetésre ítélt a Dunakeszi Járásbíróság hétfőn egy mozdonyvezetőt és egy jegyvizsgálót, mert nem körültekintően indították el tavaly januárban az egyik Csomádról Vác felé induló személyvonatot - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-t. A hiba miatt két szembejövő szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól.
Nem most haragudtak meg ránk az amerikaiak, a gazdasági kapcsolataink évek óta egyre fagyosabbak. Az elmúlt három évben az amerikai működőtőke folyamatosan apadt az országban, és meglehet, az idén is...
Orosz elemzők szerint nagyon valószínű, hogy Oroszország és Ukrajna aláírja a gázmegállapodást szerdán az Európai Unió részvételével Brüsszelben tartandó háromoldalú tárgyaláson.
Franciaország harmadik alkalommal hajtott végre légicsapásokat Irakban, amelyek során megsemmisítették az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet két kisteherautóját a Bagdadtól mintegy 160 kilométerre található Tikrít térségében - közölte honlapján hétfőn a francia védelmi minisztérium.
London — Ellen Ripleynek köszönhetem a mozis karrieremet. Nélküle teljesen más irányba fordult volna az életem – ismerte el a népszerű brit színésznő a Hello magazin interjújában, és természetesen az Alien – A nyolcadik utas a halál című 1979-es mozisikerre utalt.
A csatár két góljával győzött a bajnoki címvédő a listavezető Videoton otthonába – ezzel a DVSC megszakította a fehérváriak tízmeccses nyerő sorozatát.
A Költségvetési Tanács hétfőn megkapta a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, a véleményezéssel október 27-28-ra szeretnének elkészülni - mondta Kovács Árpád.
Több mint 60 milliárd forint új tőke áramlott szeptemberben a befektetési alapokba, leginkább a rövid kötvény és a vegyes alapokba. Az egy hónapja eső piacok miatt ez a két alapkategória továbbra is vonzó lehet a befektetőknek, hiszen az egyik fokozott biztonságot, mégis a piacinál magasabb hozamlehetőséget, a másik pedig egy komplett portfóliót kínál a megtakarítók számára – tájékoztatott Horváth…
Másfél milliárd forintos beruházással teljesen megújult a Dunavarsány Ipari Park. A főváros vonzáskörzetében lévő ipari központot jelentős uniós támogatással korszerűsítette a tulajdonos Resonator Vagyonkezelő Kft. Az átfogó fejlesztés eredményeként a terület teljes infrastruktúrája megújult, energiahatékonyság-növelő beruházásokat hajtottak végre, valamint modernizálták a szennyvízkezelést és a…