Elbocsátották a haditengerészet tartalékos állományából Joe Biden amerikai alelnök fiát, miután egy kábítószer-rutinvizsgálaton kiderült, hogy kokaint fogyasztott.
Mélyütéssel ért fel a menesztés Pintér Attila számára. Több forrásunk is megerősítette, hogy az egy hónapja leváltott magyar futballkapitány magába fordult. Nagy ívben kerüli a sajtót is.
Novemberben a társasházaknak is kiírják az energiahatékonyság javítására szolgáló pályázatokat - számol be a Magyar Nemzet. A Népszabadság a többi között arról írt, hogy rákkeltő lehet a műgyep, amire egy futballedző figyelt fel, miután játékosainál rákot diagnosztizáltak.
Újabb összetűzésre került sor izraeli katonák és palesztin tüntetők között csütörtök este Ciszjordániában. Értesülések szerint a katonák egy 13 éves palesztin fiatalt lelőttek.
Az Ukrajnába történő, Nyugat felőli gázszállítás növelése, egy térségi gázközpont kialakítása és olajipari együttműködések indítása a fő célja az ukrán állami gázipari vállalat, a Naftogaz Ukrajini Budapesten nyílt kereskedelmi képviseletének - írta pénteki cikkében a Világgazdaság.
Az idén bebukott 3 takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból.
Megtisztította a barikádoktól Hongkongban a rendőrség péntek reggelre a város egyik legforgalmasabb negyedében, Mongkokban a tüntetők által elfoglalt utat, illetve útkereszteződést - jelentette a helyi online média.
Monumentális show-val készül Kylie Minogue a holnapi budapesti koncertjére. Az apró termetű díva semmi extra kéréssel nem állt elő. Csak kanapét és tükröt kért az öltözőbe.
Újabb településeket von be szélessávú internet szolgáltatási hálózatába az egyik legnagyobb hazai infokommunikációs szolgáltatóvá vált Invitel - tájékoztatták a sajtó képviselőit csütörtökön a vállalat vezetői Budaörsön, a cég magyarországi központjában.
Az idén csődbe ment három takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA), amelyben tavaly év végén már csak 76,6 milliárd forint volt - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.
Szinte bármilyen filmről is legyen szó, ha Robert Downey Jr. szerepel benne, mi már imádjuk! Így vagyunk A bíró című filmmel is, amelynek most egy exkluzív részletét nézhetik meg nálunk. A film október 23-tól a mozikban!
Két pénzügyi intézmény - az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. - devizaperét tárgyalja pénteken másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. Az elsőfokú bíróság...
Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság négy csernelyi lakossal szemben, akik két helyi nőt, azok kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rabszolgasorban tartottak és kényszermunkára kényszerítettek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az idén csődbe ment három takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA), amelyben tavaly év végén már csak 76,6 milliárd forint volt - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.
Az erős, magyaros ételeket kedveli Orbán Viktor, mindez politikai imidzsének is része. Az elmúlt kampányidőszakot azonban majdhogynem diétázva vitte végig a kormányfő.
A webáruházak vásárlói járhatnak jól a Magyar Posta és a Webox versenyével, hiszen így olcsóbb lehet a kézbesítés a csomagautomatákba - írja a Világgazdaság.
Befejeződött több, a főváros III. kerületében lévő oktatási intézmény energetikai korszerűsítése, iskolák, óvodák szigetelését újították meg - tájékoztatta az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-t.
A fogyatékossággal élő, valamint a velük szolidáris, őket segítő emberek tartanak együtt felvonulást és pikniket vasárnap Budapesten, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a problémákra, amelyek megnehezítik a mindennapjaikat.
Mozgalmas volt a tegnapi kereskedés itthon és a világban is: nem indult igazán jól a nap, a délelőtti órákban a csökkenő európai indexekkel együtt esett a BUX. Délután jó amerikai makrogazdasági és vállalati hírek érkeztek, ami Európában is javította a hangulatot, felfelé indultak a részvényindexek. A BUX is emelkedett, végül az utolsó kötések lehúzták, de napi mélypontja felett zárt.
Az idén csődbe ment három takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA), amelyben tavaly év végén már...
Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, amint éppen egyik vásárlóját kiszolgálta - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Talán meglepő, de a férfi labdarúgásnak van köze a női kézilabdázáshoz. Legalábbis a dunaújvárosi Triscsuk Krisztina esetében, tudniillik az irányító-átlövő igyekszik ellesni Lionel Messi megoldásait.
Az adalékanyagok szót meghallva általában egészségre káros, mesterséges vegyületek jutnak eszünkbe, amelyeket azért adnak az élelmiszerekhez, hogy általuk befolyásolják, javítsák a termék minőségét, állagát, eltarthatóságát.