2014. október 16. csütörtök

okt. 16
10:30
Összevert arab sakkozó: Lékó Pétert is tanúként hallgatták meg (ATV)
Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert is tanúként hallgatták meg a Szegedi Törvényszéken csütörtökön a Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012 júniusi bántalmazásával kapcsolatos ügy tárgyalásán.
okt. 16
10:30
EURO 2016: Erőszak és rasszizmus Szerbiában - Edi Rama (Agroinform)
Október 23-án várható döntés, hogy a 42. percben félbeszakadt mérkőzést miként és hol pótolják.
okt. 16
10:32
Szombattól ellenőrzik az utasokat a párizsi repülőtéren (Blikk)
okt. 16
10:32
Módosul a Sándor Imre PR-díj kiírása (Kreatív Online)
Vállalatokra is kiterjeszti a versenyt az MPRSZ.
okt. 16
10:32
Putyin ellenségesnek tartja Obama viszonyulását (hirado.hu)
Az orosz elnök egy szerb lapnak adott interjút.
okt. 16
10:33
Szakad a forint: ismét 308 felett az euró (Privátbankár)
Bár hajnalban korrigált a forint a bankközi piacon, az érdemi kereskedés beindulása után ismét szakadni kezdett a magyar fizetőeszköz az euróhoz képest.
okt. 16
10:33
Sokkoló dolgot tett a férfi a 2 éves szomszédjával (BorsOnline)
Letartóztattak egy 29 éves férfit, akiről felmerült a gyanú, hogy a kétéves szomszéd kislányt szeretőjeként kezelte.
okt. 16
10:33
Ahol jól megfigyelhető a csoportdinamika (HR Portál)
Budapest a szabaduló játékok bölcsője. A világszerte népszerű mozgalom néhány háttéremberével beszélgettünk arról, hogyan épülnek fel a csapataik, miért jó benne lenni ebben a buliban.
okt. 16
10:33
Alpesi sí: kihagyja a szezon elejét a lesiklás olimpiai bajnoka (Sport365)
Sérülés miatt nem állhat rajthoz a jövő hétvégén a szezonnyitó alpesi sí világkupán Matthias Mayer, az osztrákok lesikló olimpiai bajnoka.
okt. 16
10:34
Mexikóban újabb tüntetés kezdődik az eltűnt diákok miatt (hirado.hu)
Egy tüntetéssorozat nyitányaként több száz egyetemista tiltakozott helyi idő szerint szerda késő este a mexikói államügyészség épülete előtt.
okt. 16
10:35
Oktatási reformért kiált az informatikus szakma (HR Portál)
Ma, Magyarországon közel tízezer betöltetlen informatikai álláshely van. A HR-esek vért izzadnak, mire találnak a munkaadói igényeknek megfelelő delikvenst. Elsősorban oktatási reformokra van szükség, hogy a piac igényei kielégíthetővé váljanak.
okt. 16
10:35
Amitől leolvad az internet: a legjobb pankrátor mémek (Sport365)
Randy Orton támad, de vigyázat, már nem csak a ringben kell tőle tartanunk.
okt. 16
10:45
MNB: több mint 37 millió forintos bírság jogtalan casco devizaköltség miatt (Infostart)
Jogsértően számolta fel fogyasztóinak devizában, kamatfelárként a járművek forintban megállapított casco díját nyolc autófinanszírozási társaság, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 37 millió forint bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra.
okt. 16
10:48
Ezek a legjobb európai turisztikai kisfilmek (Kreatív Online)
Egy aranyos svájci videó lett a befutó az Európai Turisztikai Bizottság első filmes pályázatán.
okt. 16
10:48
Van, ahol ötmilliót kap, aki később szül! (Blikk)
Hihetetlenül hangzik, de a Facebook és az Apple az amerikai NBC szerint 20 000 dollárt fizet (közel 5 millió forint) azoknak a női alkalmazottaknak, akik vállalják, hogy lefagyasztatják petesejtjeiket és csak évekkel később szülnek.
okt. 16
10:48
Nem nagyon ugráltak a nagy testű ősi kenguruk (hirado.hu)
A kenguruk robusztusabbak voltak modern leszármazottaiknál, fejük a nyúléra emlékeztetett.
okt. 16
10:48
Elmeszelte az MNB a devizában felszámított cascót - Jön a bírság (Portfolio)
Jogsértően számolta fel fogyasztóikkal szemben devizában, kamatfelárként a járművek forintban megállapított casco díját nyolc autófinanszírozási társaság - állapította meg az MNB vizsgálatsorozata. A...
okt. 16
10:48
Heten nézték végig a hummeres gázoló haláltusáját (ATV)
Szinte egymást váltották a fogvatartottak abban a cellában, ahol a hummeres rendőrgázoló raboskodott. Péntek este sem volt egyedül, hét másik férfi nézte végig, ahogy meghal - írja a Blikk.
okt. 16
10:50
Havazik Ausztráliában! – Videó! (Blikk)
okt. 16
10:50
Ellenőrzik a magyarok kedvelt élelmiszereit (hirado.hu)
Hazánkban banán és narancs fogy leginkább a déligyümölcsök közül.
okt. 16
10:50
Húsz busz a délieknek (Portfolio)
Húsz használt, de nagyon jó állapotú buszt állítanak szolgálatba Baranya, Somogy és Tolna megyei közlekedési táraságok ez év végéig - közölte a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) szerdán az...
okt. 16
10:51
Bírságolt a felügyelt: a deviza lízinges kocsikhoz is csak forintban számolható el a casco-díj (Privátbankár)
A jegybank 37 millió forintra bírságolt 8 autófinanszírozó céget, mivel nemcsak a hitelt (lízingdíjat), de a szolgáltatásban beépített casco díját is devizában számolták fel az ügyfélnek.
okt. 16
10:51
Olyan nehéz, hogy már nem tud suliba járni a 14 éves (BorsOnline)
A 14 éves szaúdi srác bár újszülöttként átlag alatti súllyal, épp hogy 2 kilogrammal jött világra, az utóbbi közel másfél évtizedben jelentősen behozta a lemaradását.
okt. 16
10:52
Szombattól ellenőrzik az utasokat a párizsi repülőtéren az Ebola-vírus miatt (hirado.hu)
Az ebolás fertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat.
okt. 16
10:53
Teve taposta halálra a 60 éves férfit (BorsOnline)
Az elmúlt 15 évet a vadállatok megmentésére áldozta Richard Michael Mileski, végül egy agresszív teve ölte meg.
okt. 16
10:54
Elhunyt Elizabeth Pena (hirado.hu)
A népszerű kubai-amerikai tévé- és filmsztár 55 éves korában, rövid betegséget követően halt meg.
okt. 16
10:57
Csalódást okozott a Netflix - beszakadt az árfolyam (ProfitLine)
A várt 1,29 millió helyett csak 980 ezer új előfizetője lett az Egyesült Államokban a Netflix internetes tartalomszolgáltatónak és videostreamer oldalnak a 2014-es harmadik negyedévben.
okt. 16
10:59
Több mint 37 millió forintos bírság jogtalan casco devizaköltség miatt (ProfitLine)
Jogsértően számolta fel fogyasztóinak devizában, kamatfelárként a járművek forintban megállapított casco díját nyolc autófinanszírozási társaság, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 37 millió forint bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra.
okt. 16
11:00
Recept: Kókuszos-kakaós tejbedara (tejbegríz) (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 dl tej 1 dl gríz 2 dl kókuszreszelék cukor ízlés szerint 1/2 csipet só kakaópor a tálaláshoz
okt. 16
11:02
Recept: Lecsós babsaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 fej hagyma 2 nagy paradicsom 4 paprika kevés olaj 2 doboz konzerv fehérbab 1 nagy konzerv paradicsompüré 2 babérlevél só
okt. 16
11:03
Megkezdték a területalapú támogatások utalását a gazdáknak (Infostart)
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elindította a területalapú támogatások és a különleges tejtámogatások elektronikus utalási rendszerét csütörtökön a komáromi Solum Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón, az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget.
okt. 16
11:03
A két Korea újraegyesítése látható (Infostart)
A két Korea újraegyesítése című darabot mutatja be pénteken a Katona József Színház a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közösen. Joël Pommerat darabját - amely címe ellenére nem a politikáról, hanem az emberi kapcsolatokról szól - Máté Gábor állítja színpadra.
okt. 16
11:06
Felbontották az 1901-es bostoni időkapszulát (Blikk)
okt. 16
11:06
Ágyúval ölték meg a villanyszerelőket (Blikk)
A Luhanszk város közelében folyó heves szeparatista tüzérségi támadások következtében megszakadt az áramellátás az egész megyében, az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területeken egyaránt - közölte Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó.
okt. 16
11:06
Több mint 37 milliós bírság jogtalan casco devizaköltség miatt (hirado.hu)
Nyolc autófinanszírozási társaság érintett.
okt. 16
11:06
Munka és fizetés: számít a szakmai tapasztalat (HR Portál)
A héten zajló Műegyetemi Állásbörze alkalmából a Fizetesek.hu megnézte, hogy a mérnökök és műszaki beállítottságú munkavállalók pályakezdőként illetve több éves szakmai tapasztalattal mekkora fizetésre számíthatnak.
okt. 16
11:06
A két Korea újraegyesítése a Katona József Színházban (Metropol)
Jol Pommerat darabját - amely címe ellenére nem a politikáról, hanem az emberi kapcsolatokról szól - Máté Gábor állítja színpadra.
okt. 16
11:06
Miért fáj a hatalomnak Kishantos? (ATV)
A 452 hektárnyi biogazdaság ellehetetlenítésére nincs racionális magyarázat. Hacsak nem az, hogy kapcsolatban áll Ángyán József egykor államtitkárral. De miért büntetik Ángyánt?
okt. 16
11:06
Vignjevic kontra Carillo: senkit nem érdekel az eredmény (Sport365)
Az Újpest FC tegnap legyőzte 1-0-ra a Videotont a Ligakupa E csopportjának 4. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző mondta el a véleményét a találkozóról.
okt. 16
11:06
Jól beszóltak a Citibanknak a magyar ügyfelek (Pénzcentrum)
A bank fele kivonul Magyarországról, mégsem válaszolnak érdemben az ügyfeleknek....
okt. 16
11:06
Így öntik a milliárdokat vidékre Lázárék (Portfolio)
Saját országkockázatra még az idén megjelenhetnek egyes pályázatok...
okt. 16
11:08
Meg akarta erőszakolni a sétáló lányt (Blikk)
okt. 16
11:08
Lemondott Szanyi Tibor! (Blikk)
Új vezetőt választottak az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös európai parlamenti delegációjának élére, miután Szanyi Tibor felajánlotta lemondását és azt a delegáció tagjai elfogadták.
okt. 16
11:08
Elhunyt Elizabeth Pena (hirado.hu)
A színésznőt rövid betegség után érte a halál.
okt. 16
11:08
Forma-1: bőkezűen megjutalmazza dolgozóit a világbajnok Mercedes (Sport365)
A Mercedes-csapat összes dolgozója együtt ünnepelte az istálló történetének első csapatbajnoki címét az istálló angliai bázisán. Miközben a dolgozók komoly bónuszokat kapnak, közben már a következő nagy cél lebeg mindenki szeme előtt.
okt. 16
11:08
Novemberben 20 milliárdos kerettel jön a társasházi pályázat (Portfolio)
Novemberben jelenik meg a legalább 5 lakásból álló társasházaknak szóló energiahatékonysági pályázat 20 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be egy ma reggeli sajtótájékoztatón Szabó Zsolt....
okt. 16
11:09
Pénzt keresnél a közösségi médiában? Nem elég, ha Gizike néha ránéz a Facebookra (Privátbankár)
Ha tudjuk, ki a célközönségünk, jól kell kiválasztani a közösségi platformokat, amin el akarjuk érni ügyfeleinket - de nem elég, ha csak egy helyre koncentráljuk az összes energiánkat. Aki több lábon áll, abba gyakrabban botlanak bele az ügyfelek, így jobban növelheti értékesítését is - ehhez azonban az is kell,
okt. 16
11:09
Ön szerint is földönkívüli Alekosz? - szavazzon (BorsOnline)
Úgy látszik, nem csak minket foglalkoztat Pataky Attila rejtélyes kijelentése, miszerint két éve találkozott egy közéleti szereplővel, aki valójában földönkívüli. Hajdú már meg is találta az illetőt. Azért körülnéztünk mi is.
okt. 16
11:10
Gallas visszavonul (Blikk)
okt. 16
11:10
Egész Luhanszk megyében megszakadt az áramellátás, a mobil- és internetkapcsolat (hirado.hu)
Ez független attól, hogy a területet az ukrán hadsereg vagy az oroszbarát szakadárok elenőrzik.

Keresés