2014. október 14. kedd

okt. 14
13:34
Magyarországon is megjelent a vírus (ATV)
Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi nemzeti referencia laboratóriuma; az érintett gazdaságok 20 kilométeres körzetében tilos az állatok mozgatása - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.
okt. 14
13:36
Felvétel: Vadait nem érdekli a nyavalygás (ATV)
Nem érdekli a baloldali politikai elit nyavalygása - így reagált Vadai Ágnes azokra a szocialista kijelentésekre, hogy az MSZP a jövőben nem kíván együttműködni a Demokratikus Koalícióval.
okt. 14
13:39
Újabb válság fenyeget - zárt ajtók mögött még kínosabb téma is volt (Privátbankár)
Az IMF találkozó résztvevői megállapították, hogy világszerte komoly nyomás van a jegybankokon, hogy folytassák kereslet-növelő, páratlanul laza monetáris politikájukat. Ez mostanra a jelek szerint megágyazott a következő válságnak. Zárt ajtók mögött még kínosabb témák is felmerültek.
okt. 14
13:48
Megdöntötték az elektromos autók sebességrekordját (Blikk)
okt. 14
13:48
Büdös cipője miatt rúgták ki az iskoából a 12 éves gyereket (Blikk)
okt. 14
13:48
Kutya támadt egy másfél éves kisgyermekre (Alternatív Energia)
Megharapta az őt átölelni akaró gyermek fejét.
okt. 14
13:48
Fontos feladatot kaptak Lázárék (Portfolio)
Kissé sejtelmes megfogalmazású, de több százmilliárd forintot jelentő feladatot kapott Orbán Viktor kormányfőtől egy tegnapi dátumú kormányrendeletben Lázár János, Seszták Miklós, Varga Mihály és...
okt. 14
13:48
Tüntetők csaptak össze rendőrökkel Kijevben (ATV)
Tüntetők és rendőrök csaptak össze kedden Kijevben a parlament épülete előtt; helyszíni jelentések ismeretlenek egy csoportja megpróbált behatolni a törvényhozás épületébe. Az összecsapásban feltűntek Dmitro Korcsinszkij Testvériség nevű neonáci szervezetének tagjai is.
okt. 14
13:48
Ismét limitált kiadással ünnepel a Mercedes-Benz G-osztály (Auto Pult)
35 év bizony sok idő, főleg, ha az autóiparról van szó. Elég csak a Volkswagen Golfra gondolni, mely közel ugyanennyi idő alatt már 7 generációt élt meg. Van azonban olyan is, ami szinte változatlan maradt: a Mercedes-Benz G-osztály. A legendás terepjáró most ünnepli 35. születésnapját, és ennek örömére egy limitált kiadással kedveskedett a gyártó a vásárlók számára, ismét.
okt. 14
13:50
Tüntetők és rendőrök csaptak össze a kijevi parlamentnél (Blikk)
okt. 14
13:50
Összecsapás a kijevi parlamentnél (Alternatív Energia)
Állítólag lövések is eldördültek.
okt. 14
13:51
Önkormányzat 2014 - Tizenhét eredményt támadtak meg (ProfitLine)
A vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás tizenhét eredményét támadtak meg jogorvoslattal kedd délig: három településen a polgármester-választás, egy településen az egyéni listás választás, három település 12 egyéni választókerületében a képviselő-választás, valamint egy települési nemzetiségi választás eredménye ellen van jogorvoslat - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
okt. 14
13:51
Lánccal verték a rendőröket (Blikk)
okt. 14
13:53
A Porsche Bank ügyében is az Alkotmánybírósághoz fordul az ítélőtábla (ProfitLine)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Porsche Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében, amelyet egyben az Ab határozatáig felfüggeszt - jelentette be az ügyben eljáró bíró a keddi tárgyaláson.
okt. 14
13:54
Ennek örülnek a csehek! (Infostart)
Nagyon jó az idei gabonatermés Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden.
okt. 14
13:56
Egyen jó helyre születő sertések húsából! (Infostart)
Már 60 vállalkozás auditálása zárult eredményesen, így egyre több helyen kapható a védjeggyel jelölt kiváló minőségű magyar sertéshús (KMS) - tájékoztatta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-t.
okt. 14
13:57
Aggasztó adatok jöttek az eurózónából (Privátbankár)
Tovább lassult a brit infláció, a fogyasztói árak Franciaországban és Spanyolországban is csökkentek.
okt. 14
13:59
Melyik a legjobb nyugdíjrendszer? (Privátbankár)
Ausztrál kutatók szerint Dániának van a legjobb nyugdíjrendszere a világon, az olasz, a kínai és a dél-koreai pedig a legrosszabbak közé tartozik.
okt. 14
14:00
Világklasszis játékost igazolt a Diósgyőr (Sport365)
A fehérorosz Kacjarina Sznicina a Aluinvent-DVTK Miskolc női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását.
okt. 14
14:02
#MaradjPali - A közösségi forradalom vezetőjével beszélgettünk (Sport365)
Dárdai Pál kinevezése szövetségi kapitánynak minden szempontból vitaindító döntés volt Pintér Attila menesztését követően. A Németországban dolgozó egykori válogatott játékosunk megosztja a szakmát és a közvéleményt.
okt. 14
14:03
Enyhén romlott a demokrácia minősége Szlovákiában (Infostart)
Enyhén romlott a demokrácia minősége Szlovákiában az idei év harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest - derül ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) szlovák civil szervezet Barométer nevet viselő elemzéséből, amelynek eredményeit pozsonyi sajtótájékoztatójukon ismertették a szervezet képviselői kedden.
okt. 14
14:05
Ausztrália állandó tartózkodási engedélyt kínál a vagyonos külföldieknek (Infostart)
Ausztrália állandó tartózkodási engedélyt kínál azoknak a külföldi befektetőknek, akik hajlandóak legalább 15 millió ausztrál dollárt (3,2 milliárd forintot) befektetni a földrésznyi ország gazdaságába - jelentette be kedden a canberrai kormány.
okt. 14
14:06
Dániának van a legjobb nyugdíjrendszere (Blikk)
okt. 14
14:06
14 éves diákjával szexelt a tanárnő (Blikk)
Essex, Egyesült Királyság - Szexbotrányba keveredett egy tanársegéd. A 32 éves tanársegédnek két évig volt szeretője egy 14 éves diák, szerelmes üzenetei buktatták le.
okt. 14
14:06
Menekülő cigarettacsempészeket fogtak el Szabolcsban (Alternatív Energia)
Az eldobált dobozokban több mint hétmillió forint értékű csempészett cigaretta volt.
okt. 14
14:06
Akár 9 millió tonna kukoricára is számíthatunk! (Portfolio)
Kezdődik a betakarítás, jó termés várható...
okt. 14
14:06
Férfi kézilabda: Nagy László megsérült, két Eb-selejtezőről is lemarad (Agroinform)
Legalább egy hónapos kényszerpihenő vár a válogatott jobbátlövőre.
okt. 14
14:08
Az MTK megalakította a Brüll Alfréd Akadémiát (Blikk)
okt. 14
14:08
Veszélyes kéknyelv-betegség Csongrád megyében (Portfolio)
Szúnyogok terjesztik a kérődzőkre ártalmas vírust...
okt. 14
14:15
Nincs döntés: ezekben az ügyben is tovább gondolkodik a bíróság (frissítve) (Privátbankár)
A Fővárosi Ítélőtábla október 28, illetve 29-re halasztotta el a másodfokú ítélet kihirdetését a Summit Pénzügyi Zrt. és az Erste Lakáslízing Zrt. devizahiteles perében is.
okt. 14
14:21
Ismét rekord látogatottsággal zárt az Art Market Budapest (Infostart)
Rekordszámú, 24 ezres közönség tekintette meg Art Market Budapest (AMB) nemzetközi képzőművészeti vásár 20 országból érkezett csaknem 100 kiállítójának standjait október 9. és 12. között a Millenáris parkban.
okt. 14
14:21
Folytatódik a Fidesz kongresszusa - 25 éve történt (Infostart)
1989. október 14. szombat: A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer működtetése nem veszélyezteti sem Magyarország, sem Csehszlovákia ökológiai biztonságát. A jelenleg Varsóban tartózkodó 700 NDK menekült megkapja az NSZK-ba utazáshoz szükséges dokumentumokat.
okt. 14
14:23
Ilyen eredményt hozott a választás az agglomerációban (Infostart)
Az InfoRádió által átnézett agglomerációs települések mindegyikén megtartották eddigi pozíciójukat a kormánypártok, bár vannak olyan helyek, ahol lecserélték az eddigi polgármestert. Budaörsöt pedig 23 éve irányítja egy korábban SZDSZ-es politikus.
okt. 14
14:24
Felmentették a hűtlen kezeléssel vádolt polgármestert (Blikk)
okt. 14
14:24
Strausz Mukitól Csutiig (Kreatív Online)
A Fotó Hét közvetkező cikkében négy műtermet mutatunk be.
okt. 14
14:24
Csendes gyilkos a túlsúly (Alternatív Energia)
A felnőtt lakosság csaknem kétharmada küzd a pluszkilókkal.
okt. 14
14:24
Nyereségről számolt be a JP Morgan Chase (ProfitLine)
A JP Morgan Chase globális pénzügyi szolgáltató csoport 5,57 milliárd dollár nyereséggel zárta 2014 harmadik negyedévét, ami jelentős javulás a 2013-as harmadik negyedéves 380 millió dollár nettó veszteséghez képest.
okt. 14
14:24
Kivonul a magyar lakossági piacról a Citi! (Portfolio)
A harmadik negyedéves számok közzétételével egy időben azt is bejelentette a Citigroup, hogy a bank 11 piacon megszünteti lakossági jelenlétét, és Magyarország is köztük van. A lakossági üzletágat...
okt. 14
14:24
Gyorshír! Részben kivonul Magyarországról a Citibank (Pénzcentrum)
Friss bejelentés: a bank a magyar lakossági piacról távozik....
okt. 14
14:24
Melanoma - Vizsgálatok és tesztek (WebBeteg)
Milyen vizsgálatokkal diagnosztizálható a melanoma? Hogyan ismerhető fel idejében?
okt. 14
14:26
Több mint 20 milliárdot fizettek festményekért (Blikk)
okt. 14
14:26
Kutyatámadás - Kisgyerek fejét harapta meg a család kedvence (Alternatív Energia)
okt. 14
14:26
Jelentett a Wells Fargo is (Portfolio)
A vártnak megfelelően alakultak a Wells Fargo harmadik negyedéves számai: az egy részvényre jutó nyereség 2,1 dollár lett, míg a 21,2 milliárd dolláros bevétel kissé jobb lett a vártnál. A bank...
okt. 14
14:28
Debütál Szuper Levente könyve (Alternatív Energia)
Az önéletrajzi könyv a válogatott jégkorongozó pályafutását kíséri végig.
okt. 14
14:33
Nyolc ember nagy dobozokkal megy a határ felé - mi az? (Privátbankár)
Cigarettacsempészet. Hét magyar és egy ukrán cigarettacsempészt fogtak el a rendőrök kedden Tiszaadonyban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
okt. 14
14:33
Euro 2016: történelmet írt a sztárcsapatok által csábított norvég tini (Sport365)
Martin Ödegaard, a norvég labdarúgó-válogatott középpályása lett az Európa-bajnoki selejtezők történetének legfiatalabb játékosa.
okt. 14
14:35
Magyarországon is felütötte a fejét ez a vírus (Privátbankár)
Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi nemzeti referencia laboratóriuma.
okt. 14
14:35
Pofátlanul lesz…ják az eb-selejtezőket a topcsapatok (Sport365)
Az UEFA újításának köszönhetően 2016-ban 24 válogatott részvételével rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. Michel Platini reformja már most megbukott.
okt. 14
14:39
BKK: tízből kilencen elégedettek az új agglomerációs járatokkal (Infostart)
Tíz rendszeres utazóból kilenc elégedett az új agglomerációs járatokkal, amelyeket nyártól a BKV helyett a Volánbusz üzemeltet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Tárki felmérésre hivatkozva.
okt. 14
14:42
Műszaki hiba miatt késnek a vonatok (Blikk)

Keresés