2014. október 14. kedd

okt. 14
7:34
Múzeumi takarítás lehet az ítélet? (HR Portál)
Oscar Pistorius - amelyben barátnője sérelmére, gondatlanságból elkövetett emberölésben tartották bűnösnek - pere az ítélethirdetéssel folytatódott, amelyet azonban egy irat hiánya miatt nem tudtak befejezni. Az egyik börtönbeli szociális munkás szerint a férfit házi őrizetre és szociális munkára kellene ítélni.
okt. 14
7:36
Két év letöltendő fogház a telefonbetyár dolgozónak (HR Portál)
A Mercedes-gyárban dolgozó nő kétszer is robbantással fenyegette meg a kecskeméti autógyárat.
okt. 14
7:39
Ma az Alkotmánybíróság elé kerülnek a devizahiteles perek (Privátbankár)
Három pénzintézet perét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) is ma kezdi tárgyalni a bírói indítványokat.
okt. 14
7:41
Tényleg az Audi miatt jött a pofon? (Privátbankár)
Mindjárt kiderül, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az ipari termelés augusztusi részletes adatait.
okt. 14
7:45
Basescu szerint Ponta a külföldi hírszerzés ügynöke volt - Kampány Romániában (Infostart)
Traian Basescu román államfő szerint az elnöki tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt 1997 és 2001 között.
okt. 14
7:45
Kim Dzsongun mégis életben van, és még mindig diktátor (444.hu)
Az észak-koreai vezető szeptember 3. óta nem jelent meg nyilvános eseményen. Most megjelent, és bottal jár.
okt. 14
7:47
Erős földrengés volt Salvadorban, cunami fenyeget (444.hu)
Erős, 7,4-es földrengés volt hétfő este Salvador csendes-óceáni partjainál, és fennáll a szökőár veszélye – jelentették különböző források. A rengés 169 kilométerrel a fővárostól, San Salvadortól délkeletre történt közép-európai idő szerint kedd reggel 5 óra előtt. A földmozgást egész Közép-Amerikában érezték. Emberéletben … Folytatás
okt. 14
7:48
A világhálón vadászik az adóhivatal (Blikk)
okt. 14
7:48
Kivonulhatnak a webboltok a reklámadó miatt (ProfitLine)
Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti - mondta a Világgazdaságnak Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke.
okt. 14
7:50
Nem kellenek senkinek a magyar részvények (ProfitLine)
A Világgazdaság szerint a statisztikák publikálása óta nem volt olyan alacsony az azonnali tőzsdei ügyletek volumene, mint az idei első nyolc hónapban. Sem a magyaroknak, sem a külföldieknek nem kellenek a részvények, az állam­papírok és a devizapiac viszont pöröghet.
okt. 14
7:57
Reklámadó: vannak, akik inkább külföldre menekülnek (Privátbankár)
Elvándorlási hullám indulhat az e-kereskedelmi szektorban is: a reklámadó arra ösztönözheti a kis és közepes piaci szereplőt, hogy külföldre tegyék át székhelyüket.
okt. 14
8:03
Mi változik az oktatási rendszerben? - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint az önkormányzati választás után a miniszterelnök valamennyi miniszterétől elvárja, hogy felvázolja társadalompolitikai elképzeléseit. A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy jelentős átalakítások előtt áll a magyar büntetés-végrehajtás rendszere.
okt. 14
8:03
Kampánytémává vált az Ebola Amerikában (Infostart)
Kampánytémává tették amerikai demokraták az Ebolát a három hét múlva esedékes "félidős" választásokkal kapcsolatban, azt állítva, hogy a republikánusok által kikényszerített szövetségi kiadáscsökkentések csökkentették az országnak azt a képességét, hogy szembeszálljon a járvánnyal.
okt. 14
8:06
Két áldozata van a Vongfong tájfunnak (Blikk)
okt. 14
8:06
Megkezdődött a Magyar Filmhét (Kripto Akadémia)
A filmtörténeti ritkaság díszbemutatója után az elmúlt három év filmtermésével ismerkedhetnek meg a nézők.
okt. 14
8:06
258 ezer forint ütötte egy átlagos devizahiteles markát (Portfolio)
Egyelőre nem tudni, a devizahitelek jövő évi forintosítása során miként alakul át az árfolyamgát rendszere, amelyet az MNB friss adatai szerint a jogosultak mindössze 36%-a vett igénybe. Augusztusban...
okt. 14
8:06
Gyurcsány barát vagy ellenség? Elmondta az MSZP-s politikus (ATV)
Gyurcsány semmiképpen nem ellenség, szeretném, ha barát lenne - mondta Tüttő Kata az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 14
8:08
Przemysl kemény dió az oroszoknak (Kripto Akadémia)
Przemysl körül győzelmesen üldözik az ellenséget. Menekülés köbben sok orosz a San folyóba fulladt. 100 éve a Nagy Háborúból
okt. 14
8:15
Lelassított a Suzuki: kevesebb modellt gyártanak az esztergomi gyárban (Privátbankár)
Visszafogta termelését az esztergomi Magyar Suzuki Zrt.: a korábbi két műszak helyett egyben folyik a termelés.
okt. 14
8:18
Balog Zoltán minisztériuma a kormányülés kiemelt témája (444.hu)
A Népszabadság infói szerint a kormány célja, hogy minden segélyt átalakítson.
okt. 14
8:20
4 éve elveszett egy angolul beszélő papagáj. Most megkerült, de már spanyolul beszél (444.hu)
¿Dónde está Larry?
okt. 14
8:21
Megerősítik Morales győzelmét a bolíviai választás első hivatalos eredményei (Infostart)
Evo Morales jelenlegi államfő nyerte a vasárnap rendezett bolíviai elnökválasztást a helyi idő szerint hétfőn nyilvánosságra hozott első részeredmények szerint.
okt. 14
8:21
Tovább szórták a részvényeket Amerikában (ProfitLine)
A kezdeti iránykeresés után folytatódott a vezető amerikai részvénypiacok esése a hétfői kerekedési nap folyamán is, amelynek következtében a Dow index hat, míg az S&P 500 index öt hónapos mélypontra került.
okt. 14
8:23
Felmérik a lakosság tápláltsági állapotát (ProfitLine)
Újra felmérik az idén a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát, a vizsgálatban több mint háromezer felnőttet keresnek meg az ország 122 településén.
okt. 14
8:24
Madonna a Koránt tanulmányozza (Blikk)
okt. 14
8:24
Zárszámadás az Országgyűlésben (Alternatív Energia)
Az ÁSZ megállapításai szerint a tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt.
okt. 14
8:24
Elűzheti a webáruházakat a reklámadó (Portfolio)
Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti - mondta a Világgazdaságnak Kis...
okt. 14
8:26
Lopott luxusautót akart átvinni a határon (Blikk)
okt. 14
8:26
Szivárognak a hírek Orbán nagy tervéről (Portfolio)
Orbán Viktor valamennyi miniszterétől elvárja, hogy kormányülésen vázolja társadalompolitikai elképzeléseit - írja keddi számában a Népszabadság. A napilap információi szerint a kormányfő valóban...
okt. 14
8:27
Felesége dönti el, Dárdai marad-e kapitány (Blikk)
Tórshavn – A magyar labdarúgó-válogatottal a Feröer-szigetek elleni kedd esti Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő Dárdai Pál (38) szövetségi kapitány sajtótájékoztatóján a jövőjéről is beszélt. Mint ismeretes a Hertha Berlin alkalmazásában álló szakember az év végéig vállalta a megbízatást ingyenesen.
okt. 14
8:28
Biztató pletykák a Commerzbankról (Portfolio)
Az Európai Központi Bankkal folytatott előzetes megbeszélések alapján nincs ok azt feltételezni, hogy a Commerzbank a tőkehelyzete miatt elbukna az európai stresszteszten - nyilatkozta két bennfentes...
okt. 14
8:30
Csak a dollárhoz képest erősödött a forint árfolyama kedd reggelre (Infostart)
A dollárhoz képest erősödött, a többi főbb nemzetközi devizával szemben pedig kicsit gyengült kedd reggelre a forint árfolyama a bankközi devizapiacon.
okt. 14
8:30
Euro 2016: először játszunk Feröerrel, esélyesként utaztunk hozzájuk - előzetes (Sport365)
A magyar labdarúgó-válogatott kedden este játszik Európa-bajnoki selejtezőt Tórshavnban az új, ideiglenes kapitány, Dárdai Pál irányításával.
okt. 14
8:32
EURO 2016: Izlandon égtek le a hollandok - videó! (Sport365)
A holland válogatott hatalmas meglepetésre 2-0-ra kikapott Izlandon a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.
okt. 14
8:33
Elő a mérleggel: hány kilót fogytunk a chipsadótól? Most megnézik (Privátbankár)
Öt év után idén újra felmérik a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát, a vizsgálatban több mint háromezer felnőttet keresnek meg az ország 122 településén.
okt. 14
8:35
Kapkodhatják a fejüket a befektetők - merre mozdul Európa? (Privátbankár)
Elemzők szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken. Ami a makroadatokat illeti, mozgalmasnak ígérkezik a keddi nap.
okt. 14
8:39
Így győzött Tarlós István (Infostart)
Tarlós István 13 százalékkal, több, mint 77 ezer szavazattal győzött legfőbb kihívója, a baloldali pártok egy része által támogatott Bokros Lajos ellen a főpolgármesteri versenyben. Az eddigi legszorosabb verseny 2006-ban volt a városvezetői posztért. Akkor az öt ciklust kitöltő Demszky Gábor és a most a második főpolgármesteri időszakát kezdő Tarlós István között.
okt. 14
8:42
Heten sérültek meg egy buszbalesetben (Blikk)
okt. 14
8:42
Lavinát indított el az új svéd kormány (Kripto Akadémia)
Az európai uniós tagállamok között egyre nagyobb a palesztin állam elismerésének szándéka.
okt. 14
8:42
Nem csak az Audi, a Suzuki is ludas (Portfolio)
Visszafogta a termelését az esztergomi Suzuki gyár - írja a Napi Gazdaság. Ez azt jelenti, hogy a meglepően gyenge augusztusi ipari termelési adatért nem csak az Audi termelés-visszafogása felel,...
okt. 14
8:42
Speciális vadászokat állított rá az internetre a NAV (Pénzcentrum)
A csoportok szabályszegő kereskedőkre, alkoholt és dohányárut kínáló magánszemélyekre, hamisítókra, adócsalókra vadásznak....
okt. 14
8:44
Nem csillapodnak a kedélyek a piacokon (Portfolio)
Továbbra is rossz a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására, enyhülést csak az amerikai gyorsjelentési szezon hozhat abban az esetben, ha a vállalatoknak sikerül...
okt. 14
8:45
Videó: Kamerák előtt pisilt Tolvai Reni kutyája (Blikk)
okt. 14
8:46
Az interneten csap le a NAV (Portfolio)
Az adóhivatal speciális csoportjai figyelik az internetet, elsősorban szabályszegő kereskedőket, alkoholt és dohányárut kínáló magánszemélyeket, hamisítókat és adócsalókat próbálnak leleplezni -...
okt. 14
8:47
Buszmegállóból tűnt el Márk! (Blikk)
okt. 14
8:48
Decemberben folytatódik Hernádi pere (Portfolio)
Decemberben folytatódhat a MOL elnök vezérigazgatója, Hernádi Zsolt pótmagánvádas eljárásának másodfokú tárgyalása - tudta meg a Magyar Nemzet. A bíróság május végén első fokon felmentette a...
okt. 14
8:51
Elhagyta Japánt a Vongfong tájfun (444.hu)
450 ezer embert kellett kitelepíteni, 82 ember megsebesült, ketten meghaltak. 640 repülőjáratot töröltek, Tokiótól délre a vasúti közlekedés is megbénult. Idén eddig a Vongfong volt a legerősebb tájfun a bolygón, 290 km/ó sebességű széllökésekkel csapott le Japánra. (ITAR-TASZSZ, MTI)
okt. 14
8:53
Ausztrália még több kínai milliomost akar az országba csábítani (444.hu)
Már 2012-ben elindult egy program, ami kedvezményes letelepedési vízumot az azoknak, akik legalább 5 millió ausztrál dollárnyi (kicsit több mint 1 milliárd forint) tőkét fektetnek be Ausztráliában. A program 2012-es bemutatása óta a pályázók 90 százaléka kínai volt. Most az … Folytatás
okt. 14
8:54
Visszakerülhetnek a lejtőre az európai piacok (ProfitLine)
Az amerikai piacokon tegnap mutatott jelentős esés után csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken.
okt. 14
8:57
Kósa Lajos: legalább harminc százalékkal csökkenteni kellene a bürokráciát (Infostart)
A bankok elszámoltatása mellett a következő időszak másik fontos feladatának a bürokrácia csökkentését nevezte Kósa Lajos kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint "jó harminc százalékkal" csökkenteni kellene a magyar jogszabályok mennyiségét.

Keresés