Mindenki nyugodjon meg! A címbeli mondat amúgy magyarul azt jelenti, hogy a magyarok többségének vagy fogalma sincs arról, hogy Navracsics Tibor alkalmas-e EU-biztosnak, vagy nem tartja alkalmasnak. 38 százalék szerint alkalmas. (Via MTI)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint törvényesen, széles családi összefogással sikerült megvásárolnia azt az ingatlant, amely miatt az elmúlt napokban támadások érték.
A rendkívül erős szeptemberi számok alapján 2014 biztosan a válság utáni legerősebb év lesz az ingatlanpiacon. A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), mely szerint az első...
Idén senki nem vesztette életét szén-monoxid-mérgezés következtében Budapesten, a Fővárosi Kéményseprőipari (FŐKÉTÜSZ) Kft. és a lakosság együttműködésének köszönhetően - jelentette ki a társaság igazgatója szerdán Budapesten.
Megújult Magyarország legnagyobb bölcsődéje: az Újpesten, a Homoktövis utcában található intézményben a korábbi 130-cal szemben immár 170 kisgyermeket tudnak ellátni.
2015 májusában kezdi meg tevékenységét az új, állami közműszolgáltató, a Főgáz bázisán - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.
Rakéta-sorozatvetővel eltaláltak szerdán egy általános iskolát és egy buszt Donyeck városában, ami miatt összesen tíz civil vesztette életét - közölte a megyei hivatal sajtóosztálya. Orosz források szerint az ukrán hadsereg állásaiból lőtték ki a rakétát, az ukránok szerint ismét a szeparatisták támadták az ellenőrzésük alatt tartott várost.
Szigetvári Viktor szerint a civilek ellen "putyini módszerekkel - jogtalanul - folytatott boszorkányüldözés" zajlik Magyarországon, amit haladéktalanul le kell állítani.
A pályázat kiírói olyan ötleteket keresnek, amelyek valamely társadalmi problémára új megoldást adnak meglévő eszközök, erőforrások, kommunikációs csatornák új módon való felhasználásával, megosztásával, újonnan kifejlesztett eszközök alkalmazásával, és/vagy emberek, közösségek új módon való összekapcsolásával.
Jelentősen módosult a korábbiakhoz képest az önkormányzati feladatellátás rendszere, így az elmúlt év során lezajlott feladat-, infrastruktúra- és humánerőforrás-átcsoportosítások megváltoztatták az önkormányzatok mozgásterét. Az önkormányzatoknak a közelgő választások után fél éven belül el kell fogadniuk az új gazdasági programot és fejlesztési tervet, vagy pedig a meglévő, ciklusokon átnyúló…
Nem mindennapi kreativitásról tett tanúbizonyságot a Bayern München szurkolóinak egy (gazdagabb) része: egy közeli felhőkarcoló kibérelt irodájából nézték végig a zárt kapuk mögött rendezett CSZKA Moszkva - Bayern BL-meccset!
A Mol vezérigazgatója hosszú szabadság után, október 1-én bukkant fel újra cége újbudai központja előtt. Mint azt a Mol Facebook-oldalán is megosztott szelfijén láthatjuk, a Mol által szponzorált Bubi közbringák egyikén érkezett az irodaházhoz. Kérdésünkre a Mol sajtóosztálya megerősítette a … Folytatás