2013. január 9. szerda

jan. 9
9:57
Magyar-román: az MLSZ fellebbez (Infostart)
A hivatalos határozat érkezését követően benyújtja fellebbezését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.
jan. 9
9:57
Az ország nagy részén még havasak az utak (Alternatív Energia)
Bár már csak a Tiszántúlon és az északkeleti országrészben havazik, tizenhárom megye területén van hó. A Dunától keletre, valamint Tatabánya, Esztergom, Kápolnásnyék és Paks környékén a főutak és a mellékutak is havasak, hókásásak.
jan. 9
9:57
Nem lesz kötelező a tbc-szűrés (Pénzcentrum)
A kormány rendelettervezete újraszabályozza a tbc-szűrő vizsgálatokat: a javaslat a jövő évtől megszüntetné azt a lehetőséget, hogy szükség esetén kötelező szűrővizsgálatokat rendelhessenek el a hatóságok az ország egyes területein - írja a szerdai Népszabadság....
jan. 9
9:57
Juhász: szakpolitikai kérdések később jöhetnek (ATV)
Sem az idő, sem a meghívottak köre nem alkalmas arra, hogy szakpolitikai kérdésekről egyeztessünk – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Együtt 2014 miért nem vett részt az MSZP által kezdeményezett gazdasági kérdésekkel foglalkozó egyeztetésen.
jan. 9
9:57
Hornék még nem értek célba (Agroinform)
Az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar kettős közép-európai idő szerint szerda 9.30 óráig még nem ért célba.
jan. 9
9:59
Zárt kapus meccs: az MLSZ fellebbezett (ATV)
Hivatalosan is jelezte fellebbezési szándékát az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.
jan. 9
9:59
Törlik az Amerika Kupa New Yorkba tervezett előversenyét (Agroinform)
Anyagi nehézségek és a kihívóknak szervezett Louis Vuitton Kupa időbeni közelsége lett a veszte a versenynek.
jan. 9
10:01
Obama „drónkapitánya” vezetheti a CIA-t (ATV)
Barack Obama amerikai elnök legfőbb terrorizmus-ellenes tanácsadóját, John Brennant jelölte a CIA igazgatói posztjára.
jan. 9
10:03
Teljes kéziforduló a nőknél, vízilabda BL a férfiaknál - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
jan. 9
10:05
Eb-ezüstérmet szerzett a junior női curling-válogatott (Sport365)
Ezüstérmes lett a magyar női junior curling-válogatott a prágai Európa-bajnokságon.
jan. 9
10:07
A nap fotója: Fernando Alonsóból maszkos őrült lett (Sport365)
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája "őrülten" jól szórakozik a téli szünetben. A spanyol most épp Hulk-maszkban fotózta magát egy bevásárlóközpontban.
jan. 9
10:15
Videó: Less be velünk Szakos Andihoz! (Blikk)
jan. 9
10:15
Szalmabálák égtek Tiszadobon (Blikk)
jan. 9
10:15
Bombariadóval fenyegette meg iskoláját a 17 éves diák (Alternatív Energia)
Rövid időn belül elfogta a rendőrség azt a 17 éves diákot, aki kedden reggel telefonált be a Tolna megyei rendőrség központi ügyeletére, hogy bomba fog robbanni egy tamási iskolában - értesült a HavariaPress.
jan. 9
10:15
Új bankok léphetnek be a SZÉP-kártya piacra? (HR Portál)
Módosítaná a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártya) vonatkozó rendeletet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - derül ki a Népszabadság birtokába jutott, december közepén a kormány számára készült előterjesztésből.
jan. 9
10:15
25 ezer új munkahely jöhet létre a nyugat-dunántúli járműipari központban (ProfitLine)
Mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében annak köszönhetően, hogy a kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította a területet - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
jan. 9
10:15
A mezőny egyik éllovasa a BUX (Portfolio)
A BUX tegnap a minimálisan mínuszban záró tengerentúli piacok ellenére a kereskedés elején jó teljesítményt mutat, ami részben az Alcoa zárás utáni, a vártnál jobb negyedéves jelentésének lehet...
jan. 9
10:15
Dakar: Hornék nem értek célba, Szalayék a 21. helyen (ATV)
Az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar kettős közép-európai idő szerint szerda reggel 9.30 óráig még nem ért célba a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali kedden rajtolt, negyedik szakaszán.
jan. 9
10:15
2,8 milliótól kapható a Citroën C-Elysée (Auto Pult)
A Peugeot 301 testvére, a Citroën C-Elysée is megérkezett a hazai szalonokba, hogy elérhető áron hirdesse a tágas belső terű szedánok igéjét. Akciós áraival a modell alaposan alápirít az e téren elszálló Skoda Rapidnak.
jan. 9
10:15
Armstrong Oprah Winfrey show-jában töri meg a csendet (Agroinform)
Oprah Winfrey talk-show-jában beszél örökös eltiltásáról és az ellene felhozott doppingvádakról az amerikai kerekes.
jan. 9
10:17
Riasztás! Jön az ónos eső (Blikk)
A rövid időn belül várható ónos eső miatt szerda délelőtt az ország nyugati felére riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 9
10:17
A fél országra riasztást adtak ki ónos eső miatt (Alternatív Energia)
A rövid időn belül várható ónos eső miatt szerda délelőtt az ország nyugati felére riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 9
10:17
Matolcsy lazítana és élne az MNB eszközeivel – EUR/HUF (ProfitLine)
Tegnap a nemzetközi hangulat és a novemberi magyar ipar teljesítménye sem volt meggyőző, így ma az euróval szemben reggel 292 környékén kezdte a napot a forint. Tegnap 293-nál ismét megakadt a vételi kedv jelenleg pedig egy komolyabb forintgyengülés van kibontakozóban. Matolcsy György úgy gondolja, hogy a Magyar Nemzeti Banknak olyan eszközöket kell bevetnie mint a nyugati jegybankok.
jan. 9
10:17
Igazságügyi törvények: Alkotmánybírósághoz fordult a kormány (ATV)
A kormány indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) megkezdte egyes igazságügyi törvények elemzését - értesült a Magyar Nemzet. A kabinet azt kérte az Ab-től: vizsgálja meg, összhangban van-e az alaptörvénnyel a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló, tavaly módosított jogszabály.
jan. 9
10:19
Videó: Így fogadta Damu a bíróság döntését (Blikk)
jan. 9
10:33
Videó: Így fogadta Damu a bíróság döntését (Blikk)
jan. 9
10:33
Délután már nem lesz havazás (Infostart)
Visszavonta az ónos eső miatt kiadott riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 9
10:33
Érzékek kertje és élmény-sétány a Balatonon-Folytatódnak a fejlesztések (Portfolio)
Műjégpályát, vízi játszóteret, gördeszkapályát és egy különleges "érzékek kertje" nevű attrakciót is kialakítanak Keszthelyen a Balaton-part fejlesztésének második ütemében. A beruházás közel 350...
jan. 9
10:33
A miniszter szavaira is gyengült a forint (Pénzcentrum)
Megfogta a tegnapi forintgyengülést a 293-as kereskedési sávszél, de az euróval szembeni visszaerősödés eddig nem volt túl látványos, noha tegnap este óta kissé újra javult a külpiaci hangulat....
jan. 9
10:33
Kölcsönös felszínesség - a briteknek elegük van a szuperautókból (Auto Pult)
A napokban egy olyan dokumentumfilm jelent meg az interneten, ami ugyan csak a londoni lakosok kálváriájáról szól, mégis messzebbre vezető gondolatokhoz vezethet.
jan. 9
10:33
Montenegrói jobbszélsővel erősített a Szeged (Agroinform)
A Pick Szeged fél plusz hároméves szerződést kötött a montenegrói válogatott jobbszélsővel, Marko Lasicával.
jan. 9
10:35
Dráma! Kitörte a nyakát a gömbben (Blikk)
Borzalmas véget ért a kétgyermekes, 27 éves Denis Burakov szórakozása.
jan. 9
10:35
2,8 milliótól kapható a Citroën C-Elysée (Auto Pult)
A Peugeot 301 testvére, a Citroën C-Elysée is megérkezett a hazai szalonokba, hogy elérhető áron hirdesse a tágas belső terű szedánok igéjét. Akciós áraival a modell alaposan alápirít az e téren elszálló Skoda Rapidnak.
jan. 9
10:42
Közel húszmilliárd forint Győr adóbevétele (Adózóna)
Megközelítette a húszmilliárd forintot Győr tavalyi adóbevétele – közölte Simon Róbert Balázs alpolgármester (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére kedden.
jan. 9
10:44
A kenyér áfájának csökkentését várják (Adózóna)
A kenyér árának minimum 20 százalékos emelését kezdeményezi a Pékszövetség még januárban, miközben a piac szereplői nem tartanak indokoltnak ilyen mértékű drágulást. Piaci nyomásgyakorlás lenne csak a háttérben, vagy az életben maradás a tét? Megkérdeztük az érintetteket.
jan. 9
10:48
Hoffmann: Az államilag nem támogatott szakok is változhatnak (HR Portál)
A kormány komoly forrásokat szán a felsőoktatásra. Az európai uniós forrásokból pedig csak ebben az évben 70, plusz még 10 milliárd forintos összeg jut majd a felsőoktatásnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár hétfő este az Inforádió Aréna című műsorában.
jan. 9
10:48
Negatívba tolhatja át a kamatot az EKB (ProfitLine)
6 centes részvényenkénti eredményről számolt be az Alcoa, ezzel kezdetét vette a gyorsjelentési szezon. A holnapi EKB kamatdöntés kapcsán felerősödtek a negatív irányadó rátára való spekulációk, az EKB jelenleg már 0 százalék kamatot fizet a bankok nála elhelyezett betétei után.
jan. 9
10:50
Új ügyvezető igazgató a magyarországi DHL Global Forwarding élén (HR Portál)
A Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága, a DHL Global Forwarding új ügyvezető igazgatót nevezett ki magyar vállalata élére. Rezsek Zoltán négy év után tért haza Oroszországból, ahol ugyancsak a DHL Global Forwarding ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be.
jan. 9
10:50
Házon belül lehet a megoldás – forgótőke a túlélés nélkülözhetetlen eszköze (ProfitLine)
Az átgondolt forgótőke gazdálkodás lehet a kiút a bajbajutott vállalkozásoknak, azonban a cégek töredéke használja csak ki maximálisan a finanszírozás legkönnyebben hozzáférhető és legolcsóbb formáját – áll az Ernst & Young legfrissebb régiós tanulmányában. A közép- és délkelet-európai Forgótőke-menedzsment Felmérés 2012 adatai alapján a vállalkozásoknak 20 milliárd eurónyi feleslegesen lekötött…
jan. 9
10:51
Henteskéssel fejezte le a nagymamát! (Blikk)
London - Egy 28 centis henteskéssel fejezte le áldozatát az a skizofrén nő, aki a gyilkosság előtt könyörgött az orvosoknak, hogy zárják be, mert bántani fog valakit.
jan. 9
10:51
Újra egyeztetnek az egészségügyi dolgozók nyugdíjazásáról (Infostart)
Ma délben egyeztetnek a kötelező nyugdíjazásról az egészségügyi államtitkárral az ágazati szervezetek. A kormányhatározat azt írja: január 31-ével kell megszüntetni a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát.
jan. 9
10:51
Új (N)Év (Gondola)
A mai ellenzék csapata csupa frusztrált csóka. Élükön a „levitézlett” címet sem érdemlő Bajnai Gordonnal.
jan. 9
10:51
Karácsonyfavető vb Németországban (Blikk)
jan. 9
10:51
KIM: könnyebben hozzáférhetőek lesznek a közadatok (Alternatív Energia)
Egyszerűbben és könnyebben hozzáférhetőek, illetve újrahasznosíthatóak lesznek a közpénzből finanszírozott nyilvántartások a jövőben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
jan. 9
10:51
Video technikai elemzés - beszállási pontok az arany, USDHUF és AUDUSD grafikonokon (Portfolio)
Rövid videónkban áttekintjük az Arany, az USDHUF, és az AUDUSD napos grafikonját. Elemzésünkben kiemeljük a termékek árfolyammozgása alapján valószínűsíthető jövőbeni irányokat, és bennük rejlő...
jan. 9
10:51
15 évre ítélték a Fatah egyik parancsnokát (ATV)
A gázai katonai bíróság terrorizmusért, fegyverek és robbanószerek engedély nélküli birtoklásáért 15 évi börtönre ítélte Zaki asz-Szakánit, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai elnevezésű radikális szervezet egyik parancsnokát - közölte szerdán a Maan hírügynökség.
jan. 9
10:51
Audira cserélte le a Mercedest a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Agroinform)
Több mint húsz év után cserélte le korábbi autószállító szponzorát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
jan. 9
10:53
Törvénygyár: minden korábbi rekordot megdöntöttek! I. (Gondola)
A rendszerváltás óta nem volt olyan aktív éve a magyar Országgyűlésnek, mint a tavalyi esztendő. A képviselők 89 ülésnapon 227 új törvényt, törvénymódosítást alkottak.
jan. 9
10:53
DK: Pintér döntsön, illtmény vagy nyugdíj (Alternatív Energia)
Pintér Sándor belügyminiszter egy ellenzéki képviselő kérdésére válaszolva kijelentette: jogosnak tartja, hogy milliós miniszteri fizetése mellé fölveszi 150 ezer forintos nyugdíját is. "Negyvenhat évig fizettem társadalombiztosítást" - érvel a miniszter.
jan. 9
10:53
Tarlós: Budapest akár le is állíthatja a HÉV-eket (ATV)
A főpolgármester szerint a régi önkormányzati törvényben is volt arra lehetőség, hogy a HÉV-szerelvényeket a BKV Budapest határáig közlekedtesse. Ha az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken bárki "le akarja söpörni" a fővárost, akkor Budapest kezében erős "ütőkártya" van, mert szabályosan leállíthatja a HÉV-eket - mondta Tarlós a Kossuth Rádióban.

Keresés