A második helyen álló Atlético Madrid meglepetésre kikapott az Athletic Bilbao otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A belsőség az egyik legmegosztóbb alapanyag. A gyűjtőfogalom alá tartozó, nem színhús ételek köre sokakban ellenérzéseket vált ki, míg vannak, akik kifejezetten kedvelik ezeket. Elég széles az a réteg is, aki bizonyos belsőségeket kedvel, a többitől viszont mereven elzárkózik. Pedig a belsőségek igen régóta az emberiség javát szolgálják.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5% körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés. Az infláció viszont – mesterséges kormányzati lépések nyomán –jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul. A kormányzat fő célja, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés mindinkább ellentétbe kerül a választási gazdaságpolitika beindításával.
Gyula - Budapest - Vádat emeltek két börtönőr ellen, akik közül az egyikről azt állította az életfogytiglani fegyházra ítélt S. Andrea (30), hogy rendszeresen szexelt vele a rácsok mögött – tudta meg a Blikk.
A hatgyerekes színésznő vagy megint áldott állapotban van, vagy csak egy amerikai pletykalap akarja megnövelni a példányszámát. Egyelőre nem tudni biztosat.
Budapest - Hamarosan apai örömök elé néz Hosnyánszky Norbert (28). A férfiválogatott tagjaként 2008-ban olimpiai bajnoki címet szerző vízilabdázó és kedvese, a 2008-as Miss Universe Hungary szépségversenyt megnyerő Dammak Jázmin (28) májusra várja első közös gyermekét, akinek a nemét egyelőre nem akarta egyikük sem elárulni.
Kilépett az LMP-ből a Jávor Benedek vezette Párbeszéd Magyarországért Platform, amelynek tagjai néhány héten belül új baloldali zöldpártot alakítanak. Később Schiffer András frakcióvezető a pártszakadásról azt mondta: szerinte nem pártszakadás történt, hiszen "csak" 70-en léptek ki az LMP-ből, majd hozzátette, hogy egy csónakban nem lehet kétfelé evezni. Abban azonban a távozók és a maradók is…
Pound Ridge ‒ 100 millió dollár (22 milliárd forint) kártérítést követel egykori fogva tartójától sorstársaival együtt az a magyar nő, akit egy amerikai író, Joseph Yannai (69) tartott rabságban és kényszerített orális szexre New York államban négy évvel ezelőtt.
Vasárnap estétől észak felől havazás kezdődött, ami hétfő reggelig a Győr-Szeged vonaltól északkeletre eső területeket érinti. Budapesten is megindult a hóesés. Hétfőn a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk hóra, délnyugaton, nyugaton helyenként havas eső, átmenetileg ónos eső is eshet.
Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus koalíció (DK) elnöke pártja szombati kongresszusán azt javasolta, hogy március 15-én a demokratikus ellenzéki szervezetek tartsanak közös erődemonstrációt. A küldöttek elfogadták a DK programját, amely a 2010-es választás előtti alkotmányos rend helyreállítását szorgalmazza.
Tavaly még át akarta venni az irányítást Kecel polgármestere, ám meggondolta magát, és inkább megszüntetik a városi televíziót és újságot. Pedig helyi vállalkozók finanszírozták volna a működést, így az egy fillérjébe sem került volna az önkormányzatnak.
Szabad, erős médiát akarunk! A lejtőn is van megállás... Ez a mottója annak az új beszélgetős találkozónak, amelynek a MédiaPáholy nevet adták a szervezők. Első alkalommal Lengyel Lászlóval beszélget Dési János. Az érdeklődőket ma 17 órától a XIII. kerület Tátra u. 11. alatt található Stúdió 11 szalonba várják.
Amennyiben gyermekek munkáltatását észlelik a munkaügyi felügyelőségek, értesíteniük kell a gyermekjóléti szolgálatot, ez azonban a legtöbbször elmarad - állapította meg Szabó Máté ombudsman, aki még 2010-ben vizsgálta a gyermekek törvényellenes dolgoztatását. Most utóvizsgálatot tartott.
Lényegesen megugrott a zálogházak forgalma az elmúlt évben. Sokan próbálnak gyorsan pénzhez jutni, amelynek leghatékonyabb módja az értéktárgyak, főleg ékszerek elzálogosítása. Üzletvezetők és szakértők egyetértenek abban, hogy a zálogházkultúra immár nem csak a szegényebb rétegekre jellemző, hanem a teljes társadalomra, bajba jutott magánemberekre, vállalkozókra és cégvezetőkre egyaránt.
Nehezen mozdul a számlabotrányával is ismertté vált kecskeméti sportklub, a KSE ügyében az ügyészség: a fideszes önkormányzati tulajdonú cég ellen még 2011 végén indult nyomozásnak továbbra sincs gyanúsítottja, miközben a NAV is folytat eljárást az ügyben.
Budapest - Havas Henrik (63) arca sápadt, meggyötört, és jócskán le is fogyott. A népszerű riporter, műsorvezető a Frizbi Hajdú Péterrel szerdai adásának felvételén mutatkozott először a nagy nyilvánosság előtt azóta, hogy december közepén komoly műtéten esett át, hosszan kezelték kórházban.
A közmunkásokat nap mint nap érő megaláztatások ellen emelt szót vasárnapi sajtótájékoztatóján Nyakó István. A Közmunkás Szakszervezettel és a Munkát, Kenyeret, Tisztességes béreket Egyesülettel együtt szervezik az Éhségmenetet, amely nyolc megyéből indul el különböző időpontokban, hogy egyszerre érkezzenek február 11-én a Kossuth térre egy közös demonstrációra.
Már a nyár elején, de legkésőbb augusztusban leállhat a budapesti közösségi közlekedés - legalábbis a jelenlegi helyzet alapján, hiszen a BKV idei költségvetésének felére-kétharmadára látszik csak fedezet. A BKV-nak mintegy 140 milliárd forintra lenne szüksége, ám ebből 30-60 milliárd hiányzik. Hogy pontosan mennyi, nehéz becsülni, mert ellentmondóak a hivatalos számok.
Havonta ötezer forinttal emelkedett idén a bruttó minimálbér, ebből azonban csak 3 275 forint marad a munkavállalók zsebében. Ez nagyjából ahhoz lesz elég, hogy idén ne romoljon tovább a legkisebb keresetek vásárlóértéke, az elmúlt évek veszteségeinek ellentételezéséhez azonban kevés....
A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között - fogalmazott Áder János köztársasági elnök, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a magyar zsidóságnak írt levelében.
A házigazda spanyol válogatott nyerte a férfi kézilabda-világbajnokságot, miután a vasárnap esti barcelonai döntőben kiütötte az előző vb-n is ezüstérmes dánokat (35-19).
Tiltakozást váltott ki Olaszországban a volt kormányfő, Silvio Berlusconi kijelentései Benito Mussolini fasiszta diktárorról a vasárnapi holokauszt emléknapon.
Több száz halálos áldozatot követelt Brazíliában az a diszkótűz, amely tegnap hajnalban ütött ki dél-brazíliai Santa Maria településen: a BBC szerint már hivatalosan is 245-en haltak meg az ország legdélibb tartományában történt tragédiában. Mint a rendőrség is megerősítette, az áldozatok többsége tinédzser volt.
Bevetésre kész a Törökországba küldött első Patriot-üteg - jelentette be szombaton a NATO. Az észak-atlanti szövetség külügyminiszterei tavaly decemberi ülésükön döntöttek arról, hogy teljesítik Ankara kérését és a szíriai fenyegetésre válaszul rakétavédelmi egységeket telepítenek a török-szíriai határ védelmére.
Egy kis zene, hogy még jobb legyen a heted! Tudjuk, hétfő reggel van, és az nem mindig indul gördülékenyen, de mi pont ezért ajánljuk neked ezt a számot - egy kis extra lendület nem árthat!
Alig zárult le a román parlamenti választási kampány, máris a 2014-es magyarországi választás szele érződik Erdélyben. Az RMDSZ bejutott a román parlamentbe, de gyengébb lett, Tőkés László néppárti jelöltjeire leadott, elveszett magyar voksoknak köszönhetően.Tőkésék a vereség ellenére úgy gondolják, van mit keresniük az erdélyi magyar politikai porondon, most épp a Fidesz első zsebpártját…
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei a csapadékzóna megérkezését megelőzően preventív, megelőző szórást végeztek a budapesti utakon, valamennyi főút jól járható - közölte a társaság hétfőn reggel az MTI-vel.
A Rock lett a WWE bajnoka, ugyanis vasárnap este legyőzte CM Punkot. John Cena nyerte meg a Royal Rumble mérkőzést, így ő már biztosan ott lesz a WrestleManián.
Meglepő, hogy az országban tapasztalható kemény válság és óriási munkanélküliség ellenére nem csökken a Spanyolországban lakó külföldiek száma, sőt tavaly az első kilenc hónapban még 2,1 százalékkal növekedett is. A magyaroké ezen belül átlagon felül, 7,2 százalékkal bővült, közülük legtöbben a meleg, kellemes éghajlatú tájakra mentek.
Kína szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétaelhárító fegyvert tesztelt vasárnap - adta hírül a védelmi minisztériumból származó információt a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség hétfőn.
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában Dilma Rousseff elnök vasárnap a hajnali diszkótűz miatt, amely a legfrissebb adatok szerint 233 emberéletet követelt.
Vajdahunyad vára címen nyílik február 5-én, kedden 18 órakor Milibák Tibor fotókiállítása a Magyar Újságírók Országos Szövetségében (Budapest VI., Vörösmarty u. 47./a.)