2013. január 8. kedd

jan. 8
20:45
Nem távozik a Necas-kormány (Infostart)
Továbbra is hivatalban marad a Petr Necas vezette cseh kormány, miután a legkisebb koalíciós párt, a Liberális Demokraták (LIDEM) elnöksége kedden este hatályon kívül helyezte korábbi döntését, miszerint miniszterei január 10-én kivonulnak a kormányból.
jan. 8
21:04
Negyedével nő az amerikai olajtermelés két éven belül (ProfitLine)
Az amerikai olajtermelés közel negyedével bővül a következő két évben az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) kedden ismertetett előrejelzése szerint.
jan. 8
21:04
Nasszer al-Attijah győzött, Szalay Balázs 19. lett (Agroinform)
Az autósok között a katari Nasszer al-Attijah győzött a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, negyedik szakaszán.
jan. 8
21:21
Rogán: Olcsóbb lehet a szemétszállítási díj is (Blikk)
A víz- és csatornadíjat, valamint a szemétszállítás költségeit is lefaragná a kormány.
jan. 8
21:21
A közigazgatási nyilvántartások rendbetétele következik (Infostart)
A nyilvántartások egységesítésével folytatódik a közigazgatás megújítása - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
jan. 8
21:21
Egyre nagyobb a szakadék az európai országok között (Portfolio)
Egyre nagyobb a foglalkoztatási és szociális szakadék az uniós tagállamok között - állapította meg terjedelmes jelentésében az Európai Bizottság. Bár vannak országok, amelyek meg tudták újítani...
jan. 8
21:21
Nem volt kinek passzolni, így elnyestem a hosszúba - Bajner Bálint (Agroinform)
A Dortmund első csapatában góllal debütáló támadó a 63.hu-nak elmondta, remekül érzi magát a spanyol edzőtáborban.
jan. 8
21:23
Focimezzel búcsúztatták Clintont (Blikk)
Egy névre szóló, számozott amerikaifutball-mezzel köszöntötték munkatársai a hosszas betegeskedés után hivatalába visszatérő Hillary Clinton (65) külügyminisztert.
jan. 8
21:23
A Zenit viheti el a Milan mellőzött válogatottját (Agroinform)
Az ősszel sokat padozó Ignazio Abatéért a szentpéterváriak nyújtották be az első ajánlatot.
jan. 8
21:24
Botrány a magyar-román vb-selejtező előtt, Gera drámai sérülése - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 8
21:25
Sokáig szenvedett, de kiejtette harmadosztályú riválisát a Málaga (Agroinform)
A 74. percig kiesésre állt, de végül fordítani tudott és továbbjutott a Málaga a harmadosztályú Eibar ellen.
jan. 8
21:26
Dakar 2013: Nasszer al-Attijah sikere, Szalay Balázs 19. (Sport365)
Az autósok között a katari Nasszer al-Attijah győzött a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, negyedik szakaszán, az összetettben továbbra is a címvédő francia Stéphane Peterhansel áll az élen.
jan. 8
21:28
MLSZ: túl kemény a FIFA büntetése (Sport365)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elismeri az Izrael elleni barátságos mérkőzésen történt incidensek súlyosságát, de túlzónak érzi a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetését.
jan. 8
21:30
Vízilabda: idegenben nyert a válogatott (Sport365)
Vendégként is nyerni tudott Pécsett a Juniorválogatott kedd este, a Vodafone férfi vízilabda ob I idei első mérkőzésén.
jan. 8
21:32
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 8. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
jan. 8
21:36
Vegyesen zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a nyugat-európai értéktőzsdék, a nap folyamán megjelent adatok kiábrándítók voltak: az euróövezetben új csúcsra nőtt a munkanélküliség, stagnál a lakossági fogyasztás, a német ipar megrendelései a vártnál is jobban csökkennek.
jan. 8
21:39
16 milliárdot költöttek a tárcák (Blikk)
Terepjáró jár a konzulátusoknak, iPhone a diplomatáknak, bútor a minisztériumoknak.
jan. 8
21:39
Kövér: Politikai döntést hozott az Alkotmánybíróság - a nap hírei (Infostart)
A Házelnök szerint politikai döntést hozott a választási regisztrációról az Alkotmánybíróság. Gazdasági változást sürgetnek a 2014-es választások után az ellenzéki egyeztetés résztvevői. Csütörtökig adhatnak be pótlásokat a keresztféléves képzésre jelentkezők
jan. 8
21:39
Csak napok kérdése a válogatott hátvéd Palermóba távozása (Agroinform)
A Napoli balbekkje, Andrea Dossena hamarosan rózsaszínbe öltözik majd.
jan. 8
21:41
Már a nyáron visszatérhet Angliába Luka Mordic (Agroinform)
Nem bízik a középpályásban José Mourinho, így a horvát hamar újra a szigetországban találhatja magát.
jan. 8
21:51
Tizenhétmilliárd Föld méretű bolygó van a Tejútrendszerben (Infostart)
Tizenhétmilliárd Föld méretű bolygó van a Tejútrendszerben, minden ma élő emberre legalább kettő jut - közölte Francios Fressin amerikai asztrofizikus legújabb becslését egy hétfői csillagásztalálkozón az Egyesült Államokban.
jan. 8
21:57
Kaposvár: visszatérhet a 20 éves ghánai védő (Sport365)
Mint ahogyan azt korábban írtuk csak néhány helyen fog változni a Kaposvári Rákóczi kerete a téli átigazolási időszakban.
jan. 8
21:57
Sneijder Isztambulban köthet ki (Agroinform)
Az Internazionale körön kívülre került középpályása iránt a Galatasaray érdeklődik Massimo Morattinál.
jan. 8
21:59
Spanyol kupa: 16 perc alatt küldte padlóra ellenfelét a Málaga (Sport365)
A spanyol királyi kupa nyolcaddöntőjében 4-1-re nyert a Málaga csapata az Eibar együttese ellen.
jan. 8
22:06
Súlyos betegség tünete lehet a rossz lehelet (WebBeteg)
A rossz szagú lehelet azon túl, hogy igen kellemetlen a vele együtt élőnek, sőt még távolabbi környezetének is, számos betegség tünete is lehet.
jan. 8
22:15
Eséssel várták az Alcoa jelentését a tőzsdék (Portfolio)
Eséssel várták a negyedéves gyorsjelentési szezon megindulását az amerikai tőzsdék, piacmozgató makroadatok hiányában a vállalati eredményeken volt ma a hangsúly. Az alumíniumipari óriás a zárást...
jan. 8
22:15
Pécsett nyert a Juniorválogatott (Agroinform)
Vendégként is nyerni tudott Pécsett a Juniorválogatott kedd este, a Vodafone férfi vízilabda ob I idei első mérkőzésén.
jan. 8
22:17
Eltiltása után megint Adán fogja védeni a Real Madrid kapuját (Agroinform)
A Marca szerint José Mourinho jövő hétvégétől ismét a fiatal hálóőrt fogja favorizálni Iker Casillasszal szemben.
jan. 8
22:30
NB II: újabb játékos távozott Sopronból (Sport365)
A klub hivatalos közlése szerint Farkas János a mai naptól már nem a Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt labdarúgója.
jan. 8
22:33
Megérkezett az első gyorsjelentés: jó hírt hozott az Alcoa (Portfolio)
A várakozásokat felülmúló bevételről számolt be az Alcoa a negyedik negyedévre ma közzétett gyorsjelentésében. A cég az egy évvel ezelőtti veszteség után most nyereséges negyedévet zárt, ami viszont...
jan. 8
22:51
Pofon a negyedosztályból, megégett az Aston Villa Bradfordban (Agroinform)
A negyedosztályú Bradford 2-0-ra verte az Aston Villát az angol Ligakupa elődöntőjének első meccsén.
jan. 8
23:03
Európa-bajnokság: Lykovcán Ágota hétvégén rajthoz áll (Sport365)
Az OXXO Energy Drink gyorskorcsolyázója egyre jobb formában, sorra nyeri a felkészítő versenyeket, jelenleg Inzellben készül a szezonra.
jan. 8
23:05
Kecskemét: Dosso az Egyesült Arab Emirátusokban próbál szerencsét (Sport365)
A KTE-Phoenix-Mecano együttese is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Az első napon több légiós is igazoltan hiányzott.
jan. 8
23:07
Anglia: harmadosztályú csapat a Ligakupa döntőjének a kapujában (Sport365)
Kikapott az Angol Ligakupában az Aston Villa együttese, miután 3-1-es vereséget szenvedtek a Bradford City vendégeként.
jan. 8
23:09
NB III: németországi munka miatt távozik a futballista (Sport365)
Ciprian Binder neve bizonyára minden magyar focirajongó számára ismerősen cseng. A labdarúgó az NB III-as Tiszaújváros játékosa volt a legutóbbi szezonban.
jan. 8
23:09
Miért okoznak ennyi balesetet a külföldi sofőrök hazánkban? (Gondola)
A Magyarországon balesetet okozó külföldi autósok viselkedésének lelki okai között kiemelt helyen van a felszabadultság túlzott érzése.
jan. 8
23:10
Háromgólos sikerrel ment tovább a Lazio (Agroinform)
A Lazio 3-0-ra verte otthon a Cataniát a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjében.
jan. 8
23:11
3-0: simán jutott elődöntőbe a Lazio az Olasz Kupában (Sport365)
Az Olasz Kupa negyeddöntőjében a Lazio hazai pályán fogadta a Catania együttesét. Vladimir Petkovic csapata 3-0-ra nyert és elődöntőbe jutott.
jan. 8
23:27
Kettős sikerrel jutott tovább a Valencia (Agroinform)
A Valencia 2-1-re nyert otthon az Osasuna ellen a Spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján.

2013. január 9. szerda

jan. 9
3:06
UniCredit: 2013 jobb év lesz a régió számára, mint 2012 (ProfitLine)
Az idei év a közép-kelet-európai régió számára a növekedés szempontjából kedvezőbb év lesz, mint 2012 - ezt állapították meg az UniCredit Economics & FI/FX Research által közzétett CEE Quarterly legfrissebb kiadványának készítői.
jan. 9
4:12
Miért keresnek ilyen sokat a színészek? Egyre jobban áll a bál... (ProfitLine)
Túl sokat keresnek a francia színészek Vincent Maraval, Franciaország egyik legfontosabb producere és forgalmazója szerint.
jan. 9
4:51
A GPS-t babrálta, ezért ölt meg öt embert (Blikk)
Székelyföldön akarja majd eltemetni az áldozatokat a családjuk.
jan. 9
4:51
Élete utolsó napja volt: nettó 134 millió forintos vagyont nyert (ATV)
Ciánnal mérgeztek meg egy chicagói sorsjegynyertest, akiről korábban azt gondolták, hogy természetes okok miatt halt meg - közölték kedden rendőrségi forrásokra hivatkozva amerikai médiaforrások.
jan. 9
4:55
Spanyoloknál fogták el a magyar rablókirályt (Blikk)
K. Péter (40) rendőrnek öltözve támadta meg áldozatait többször megszökött.
jan. 9
5:09
Gyurta halott barátjának visz érmet (Blikk)
Budapest – Valóra váltja ígéretét Gyurta Dániel (23). Az olimpiai bajnok ereklyét csináltatott az elhunyt norvég úszó családjának.
jan. 9
5:09
Veszélyben a gyerekek gyógyítása is (Alternatív Energia)
A nyugdíjaskorú Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár dolgozni szeretne, más érintett kormánytag viszont még nem nyilatkozott arról, az ellátást, vagy a munkát választja. Eközben a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók képviselői mindent megtesznek, hogy jobb belátásra bírják a kormányt. Utóbbiak képviselői a 70 éves korhatár bevezetéséért, a pedagógus érdekvédők a törvény visszavonásáért…
jan. 9
5:11
Dagad a Bayer-botrány, de Orbán Viktor hallgat (Alternatív Energia)
Egyelőre nem akarja kizárni a Fidesz a párttagok sorából cigányellenes kijelentései miatt Bayer Zsoltot, és Selmeczi Gabriella szóvivő nyilatkozata alapján más retorziótól sem kell tartania a Magyar Hírlap publicistájának. Annak ellenére, hogy hétfőn Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt mondta: nincs helye egy közösségben olyannak, aki egy népcsoportot állatokhoz hasonlít.
jan. 9
5:27
Szulák Andi visszatér A Nagy Duettel (Blikk)
Hiába volt korábban ünnepelt énekesnő, most ismeretlen terepre tévedt.
jan. 9
5:27
Jogerősen börtönben marad Damu (Alternatív Energia)
Helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet Damu Roland ügyében a Kúria, így a színész továbbra is börtönben marad. A legfőbb bírói szerv ezt azután állapította meg, hogy Damu és ügyvédje - részben eljárásjogi hibák miatt - felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
jan. 9
5:27
Pórul járt egyéni vállalkozók: amiből nem lehet költség 2013-ban (Adózóna)
A személyi jövedelemadó biztosításokra vonatkozó előírásai között szemezgetve kiderült, hogy az egyéni vállalkozóknak is le kell nyelniük egy keserű pirulát: 2013. január 1-jétől nem számolhatják el költségként a saját személyükre kötött – az új definíció szerint kockázati biztosításnak nem minősülő – határozatlan idejű, kizárólag halál esetére szóló, de visszavásárlási értékkel rendelkező…

Keresés