2013. január 4. péntek

jan. 4
15:31
Büntetőeljárás egy szibériai hőerőmű leállása miatt (hirado.hu)
Büntetőeljárást indított a szibériai Tuvai Köztársaság nyomozó hivatala egy több mint két hete műszaki hiba miatt leálló hőerőmű ügyében.
jan. 4
15:39
Három tévhit a hűtlenségről (Blikk)
A hűtlenségről a legtöbben úgy vélekednek, hogy kivédhető, ha bizonyos szabályokat betartanak vagy elvárásoknak megfelelnek.
jan. 4
15:39
Recept: Fokhagymás rántott csirkecomb hercegnő burgonyával (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db csirkecomb 3-4 gerezd fokhagyma 5 dl tej só A panírozáshoz: liszt zsemlemorzsa tojás A sütéshez: étolaj A hercegnő burgonyához: 80 dkg burgonya 10 dkg vaj ételízesítő őrölt szerecsendió őrölt fehérbors 2 db tojás
jan. 4
15:39
Kábelt loptak a ráckevei HÉV és az 51-es villamos vonaláról (Metropol)
A BKK szerint a kár mintegy 2,4 millió forint.
jan. 4
15:39
Kábelt loptak a ráckevei HÉV és az 51-es villamos vonaláról (hirado.hu)
A kár mintegy 2,4 millió forint - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 4
15:39
Miheil Szaakasvili grúz államfő lemondását követelték (ATV)
Miheil Andguladze, az Egyetértés a társadalom jogaiért elnevezésű szervezet vezetője újságíróknak elmondta, hogy szervezete más szövetségekkel együttműködve az elmúlt két hónapban országszerte nyolcszázezer aláírást gyűjtött össze az elnök lemondására vonatkozó követelésük támogatására. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a lakosság nagy része Szaakasvili távozását kívánja.
jan. 4
15:39
Elhunyt Szoboszlay Sándor (Metropol)
Életének 88. évében elhunyt Szoboszlay Sándor színművész, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész.
jan. 4
15:39
"Elvesztettem a Yamaha bizalmát, ezért távoztam" - Ben Spies (Sport365)
Ben Spies, a MotoGP -ben szereplő Yamaha istálló korábbi versenyzője elmondta, azért távozott a csapattól idény közben, mert az egyik csapattag elmondta neki, már nem bíznak benne.
jan. 4
15:39
Turánék számára már az első szakaszon véget ért a Jännerrallye (Agroinform)
Már az első gyorsasági szakaszon véget ért a verseny a magyar duó számára az Európai Rali Bajnokság idénynyitó futamán.
jan. 4
15:41
Recept: Újházy tyúkhúsleves (Mindmegette)
Hozzávalók 8 személyre: 1,5-2 kg-os tyúk 3 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa /gyökér/ 1 db kisebb zellergumó zellerzöld 1/2 db karalábé 1/4 kelkáposzta 20 dkg zöldborsó 20 dkg gomba 20 dkg karfiol 1 db paprika 1 db paradicsom 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma só ételízesítő egész bors 1 mokkáskanál gyömbér 1 mokkáskanál szerecsendió-virág
jan. 4
15:41
Sukoró-ügy: hétfőn kezdődik a büntetőper (Metropol)
Az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben márciusban további hét napon tartanak tárgyalást.
jan. 4
15:41
Elhunyt Szoboszlay Sándor (hirado.hu)
A Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, a veszprémi Petőfi Színház örökös tagja 88 éves volt.
jan. 4
15:41
Felsmann: azokat sújtja a kormány, akik nehezen tudják elhagyni az országot (ATV)
Ha nem az energiacégek államosítása, akkor a szolgáltatás színvonalának romlása lehet az energiaárak csökkentésének következménye – vélekedett Felsmann Balázs energiaszakértő az ATV Start című műsorában.
jan. 4
15:41
"Én vagyok a labdarúgás történetének legsikeresebb elnöke" - Silvio Berlusconi (Sport365)
A Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi reméli, hogy három éven belül csapata újra a világ elitjébe fog tartozni, most azonban nem nagyon fognak igazolni.
jan. 4
15:41
Elképesztő zsákolással alázott a New York játékosa - videó (Agroinform)
A New York Knicks-San Antonio Spurs (100-83) rangadón J. R. Smith lélegzetelállító reverse alley-oopot mutatott be.
jan. 4
15:43
Recept: Mákos guba felfújt (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 db kifli 3 dl tejszín 3 dl tej 2 db tojássárgája 3 db tojásfehérje porcukor darált mák 2 csomag vaníliás cukor 5-6 evőkanál szilvalekvár reszelt citromhéj mazsola vaj
jan. 4
15:43
Torlódás Záhonynál (Metropol)
Két-két órás várakozás alakult ki a beregsurány-asztélyi és a záhony-csapi magyar-ukrán határátkelőhelyen.
jan. 4
15:43
Basescu: a legfelső bírói tanácsnak kell javasolnia a legfőbb ügyészt és a főügyészt (hirado.hu)
A román államfő részt vett a legfelső bírói tanács ülésén, amelyen megválasztják a szakmai testület új vezetőségét.
jan. 4
15:43
Fotók: a magyar raliversenyző összetörte az autóját (Sport365)
Túl gyorsan ért véget a Turán Motorsport számára az évadnyitó Jänner Rallye.
jan. 4
15:43
Harry Redknapp Sneijderrel tartaná bent a QPR-t (Agroinform)
A QPR menedzsere, Harry Redknapp elmondta, az Inter holland játékmesterét szeretné megszerezni.
jan. 4
15:45
Recept: Sajtos-köményes-chilis pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt 15 dkg margarin 15-20 dkg reszelt sajt 2 evőkanál tej 1 kávéskanál cukor 2 dkg élesztő szükség szerint tejföl só bors köménymag tört chili 1 tojás a kenéshez
jan. 4
15:45
Megvalósítható az Eurovegas-projekt (hirado.hu)
Két új befektetője van a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelébe tervezett Eurovegas kaszinóberuházásnak.
jan. 4
15:45
Az ETO is elkezdte a munkát, egyelőre Dudás és Takács nélkül (Agroinform)
Pénteken orvosi vizsgálattal és futással megkezdődött a felkészülés a Győri ETO FC labdarúgócsapatának.
jan. 4
15:51
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap az Alkotmánybíróságnak (Ab) az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseire vonatkozó december végi döntéséről számolt be, a Spiegel Online pedig a Kossuth rádió Esterházy Péter magyar íróval készített műsora körül kialakult ügyről közölt beszámolót.
jan. 4
15:53
Érdemi elmozdulás nélkül indult az amerikai kereskedés (ProfitLine)
Nagyon minimális elmozdulással indult a pénteki kereskedés az amerikai részvénypiacokon, a befektetők egyelőre nem reagáltak érdemben a decemberi foglalkoztatottsági adatokra.
jan. 4
15:57
Depardieut többen is követhetik Oroszországba (Privátbankár)
Nem Gérard Depardieu az utolsó tehetős európai, aki orosz állampolgárságot kaphat - véli az orosz miniszterelnök-helyettes.
jan. 4
15:57
Katie Holmest sokkolta a legújabb pletyka (BorsOnline)
Rosszul viselte azt a hírt Katie Holmes, mely szerint Tom Cruise becsajozott.
jan. 4
15:57
Hétéves lányát ültette a volánhoz - videó (Blikk)
Fraserburgh - A volán mögé engedte hétéves lányát egy felelőtlen apa Angliában.
jan. 4
15:57
Sukoró-ügy: Hétfőn kezdődik a büntetőper a Szolnoki Törvényszéken (Infostart)
Hétfőn kezdődik meg a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken, és januárra még öt tárgyalási napot tűztek ki - tájékoztatta Sándor Géza, a törvényszék elnökhelyettese és szóvivője pénteken az MTI-t.
jan. 4
15:57
Demonstrációt szerveznek Szigethalomra (Metropol)
A szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört verekedésben két embert szúrtak meg. A Jobbik tüntetést szervez.
jan. 4
15:57
Megjött az influenza: így még megelőzheti (hirado.hu)
Már itthon is megjelent az influenza vírusa, de járványos előfordulásról nem érkezett jelentés. A Tolna megyei tiszti-főorvos szerint a legfontosabb a megelőzés, védőoltást beadatni még most sem késő.
jan. 4
15:57
Zúdul a tőke a feltörekvő piacokra (Portfolio)
Az amerikai költségvetési szakadék elkerülése, valamint az ezt követő pozitív hangulat a pénz- és tőkepiacokon kedvezett a kockázatvállalásnak. A szerdán zárult hét nap során közel 3,5 milliárd...
jan. 4
15:57
Imám foglalt jegyeket 9/11 terroristáinak (ATV)
Egy amerikai születésű imám, Anwar al-Awlaki foglalhatott repülőjegyeket a 2001. szeptember 11-i támadások előtt a gépeltérítőknek – áll a Fox News birtokába került dokumentumokban. A szeptember 11-re vonatkozó bizottsági jelentés szerint a terroristák több repülőjáraton is tesztelték lehetőségeiket a támadások előtt. A feljegyzések alapján az FBI tudhatott az összefüggésekről.
jan. 4
15:57
Barczit és Egerszegit Belgiumban tesztelik (Agroinform)
A lilák két középpályása vasárnap a jelenleg belga másodosztályban játszó Sint-Truidense VV csapatához utazik.
jan. 4
15:59
Nincs egyértelmű összefüggés az El Nino és a klímaváltozás között (hirado.hu)
Korallfosszíliák havi növekedési mértékét vizsgálták annak megállapításához, a melegedő klíma milyen hatással, illetve egyáltalán hatással van-e az El Nino jelenségre.
jan. 4
15:59
Özönlöttek a telefonok Fiala műsora miatt (ATV)
Élénk reakciókat váltott ki Fiala János „A messziről jött ember” című műsora, mely csütörtök este debütált az ATV képernyőjén. Fiala péntek reggeli rádiós műsorában túlnyomó részben pozitív visszajelzéseket kapott.
jan. 4
16:12
Ismét megpróbálkozik a visszatéréssel az egykori úszókirály (Sport365)
Az ötszörös olimpiai bajnok Ian Thorpe a 2012-es londoni olimpiai kvalifikációs csalódás után még egyszer megpróbál visszakapaszkodni az úszóvilág elitjébe.
jan. 4
16:14
Hajszálon múlt a magyar sportolók tragédiája, Balotelli túllőtt a célon - Ez gáz! (Sport365)
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sportsztorija.
jan. 4
16:15
Rekord mennyiségű autót adott el a Daimler (Privátbankár)
Minden eddigi rekordot megdöntöttek a Daimler csoport autóeladásai tavaly, elsősorban a Mercedes, a Smart, az AMG és a Maybach márkák körében.
jan. 4
16:15
Leminősítették a magyar gyermekek jövőjét (BorsOnline)
A svájci és ausztrál újszülöttek a legszerencsésebbek a világon, egy friss felmérés szerint nekik lesz a legjobb az életük. Magyarország a középmezőnyben tanyázik, s hazánkat Chile és Malajzia is veri.
jan. 4
16:15
Elhunyt Szoboszlay Sándor (Infostart)
Életének 88. évében elhunyt Szoboszlay Sándor színművész, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, a veszprémi Petőfi Színház örökös tagja - közölte az MTI-vel a színház pénteken.
jan. 4
16:15
Kristen Stewart Victoria Beckham ruháiban pózolt! (Joy)
Talán nem véletlen, hogy az ex Spice Girl ruháiban pózol a V magazin legfrissebb számának borítóján és belső anyagában a Twilight filmek sztárja. Kristen Stewart ugyanis nagyon szereti Victoria Beckham ruháit!
jan. 4
16:15
Belga kézbe kerül a GM strasbourgi üzeme (hirado.hu)
A belga Punch Metals International (PMI) vásárolja meg a General Motors (GM) strasbourgi üzemét.
jan. 4
16:16
Meglepetést okozott az ISM index (Portfolio)
Decemberben tovább javult a hangulat az amerikai szolgáltató szektorban. Az ISM szolgáltatói indexének értéke 54,7 pontról 56,1 pontra emelkedett, míg a konszenzus 53,5 pont volt. Az 54,7 pontos...
jan. 4
16:16
Súlyos vádak a CBA ellen (Pénzcentrum)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a CBA Kereskedelmi Kft.-re (CBA Kft.)....
jan. 4
16:16
Manapság a pilóták szerepe sokkal kisebb - Michael Schumcher (Agroinform)
Michael Schumcher úgy gondolja, a sportág sokat változott azóta, hogy 2006-ban ideiglenesen abbahagyta a versenyzést.
jan. 4
16:17
Quimby-dalok a Budapest Bábszínházban (hirado.hu)
Zenés-bábos pszichothriller Quimby-dalokkal a Budapest Bábszínházban.
jan. 4
16:18
Hatodik lett a magyar csapat az U18-as női jégkorong vb-n (Agroinform)
A magyar női válogatott az U18-as jégkorong-világbajnokságon pénteken 3-1-re kikapott a házigazda finn csapattól.
jan. 4
16:19
BM: a Jobbik téves adatokat közölt a gyilkosságok számáról (hirado.hu)
Negyedével kevesebb emberölés történt tavaly - közölte a tárca.
jan. 4
16:21
Hamarosan végeznek az amszterdami Rijksmuseum felújításával (hirado.hu)
A tíz éve tartó munkálatok száz nap múlva fejeződhetnek be.

Keresés