"Orbán Viktor fölösleges diákjai" címmel ír "levelet Közép-Európából" Joelle Stolz a Le Monde című francia liberális lapban. A szövegben azt emeli ki, hogy "a magyar kormány korlátozni akarja a bejutást olyan fölöslegesnek ítélt szakokra, mint a gazdaság, a jog és a társadalomtudományok".
Annak ellenére, hogy sok szurkoló nem elégedett az FC Barcelona csatárával, és több pletyka is kering vele kapcsolatban az átigazolási piacon, a chilei játékos eltökélt a maradást illetően, olvasható a sport.es-en.
A Smart csapat bejelentette, hogy nem tudnak részt venni a 2013-as Dakaron. Az ok: nem sikerült összeszedni a szükséges költségvetést - írja a marathonrally.com.
A továbbiakban nem lesz tagja az Air Berlin légitársaság igazgatóságának a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda, aki így minden figyelmét a Mercedes csapatára összpontosíthatja. Tovább »
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Észak felől erős felhősödésre számíthatunk és egyre több helyen várható eső, északkeleten, keleten hó, havas eső, ónos eső. Megélénkül, északkeleten megerősödik a délnyugati szél. Délután 0-6°C-ra van kilátás.
A Jack Reacher című thriller becsületes iparosmunka, izgalmas és szórakoztató. Igazi erénye, hogy Tom Cruise megmutathatja benne: nem lehetetlen küldetés egyénivé tenni egy akcióhős karakterét.
A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI...
Lemondott a Nógrád megyei Ipolytarnóc Fidesz-KDNP-s polgármestere. Szabó Tibor a januárban életbe lépett önkormányzati törvény, valamint az ártéri házak problémájának kezelése miatt döntött így - tájékoztatta a község alpolgármestere csütörtökön az MTI-t.
’Elkészült a mű! Az alkotó pihen’ – szól a szerző, de esetünkben a BMW nem így cselekedett, hanem rögtön videó forgatásába fogott, hogy megmutassa a világnak első szériagyártású elektromos autóját, az i3-at. A Coupe a Los Angelesi Autószalonon mutatkozik be a közönségnek, gyártása pedig az év második felében kezdődik meg.
Tavaly 28 305 cég szűnt meg Magyarországon, mintegy 4000-rel több, mint egy évvel korábban - közölte az Opten Informatikai Kft. csütörtökön. Az egekbe szökött a cégalapítási kedv 2012 első...
Szeretné ugyan elnyerni az Aranylabdát Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája, de úgy véli: nem nagy gond, ha Lionel Messi vagy Andrés Iniesta lesz a befutó.
Alacsony a csehek érdeklődése a nyugdíjrendszer második pillére, a magánnyugdíjpénztárak iránt, amelyek a január elsején életbe lépett módosított nyugdíjrendszer részét képezik.
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A meghirdetett összeg másfélszeresét értékesítette hozamcsökkenés mellett az Államadósság Kezelő Központ az idei első 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción.
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A NAV közlése szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig.
A napokban öt gyanúsított került előzetes letartóztatásba, miután egy zalaegerszegi gumiforgalmazó cég telepének őreiként 16 millió forint értékű árut loptak el, amit rablásnak próbálták álcázni - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A menyhalat választották az idei év halává. A decembertől márciusig horgászható, apró, fehér húsú hal nyereménye plusz öt centi: a szakemberek ennyivel emelnék meg a faj kifogható egyedeinek mérethatárát.
Elenyésző azon esetek száma, amikor miniszteri határozat kellett egy önkormányzati oktatási intézmény állami átvételéről – mondta az új állami intézményfenntartó elnöke.
Egykulcsossá vált az illetékek mértéke a lakásvásárlás után, amivel egy csapásra mindenki egy lapostévé árát veszítette el, aki új lakást vásárol, persze mint mindig, most is vannak kivételek. Az...
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) az általa korábban közölt időpontban, szerdán nem kötött szerződést a használatarányos útdíjfizetés kiépítésére kiírt tender győztesével, az ajánlatkérő délutánra ígért tájékoztatást az MTI-nek a folytatásról.
Január második felében kéthetes felülvizsgálati látogatásra érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely az Európai Bizottság és a Világbank szakértőivel együtt tekinti át, milyen mértékben teljesítette Románia a vállalt kötelezettségeit a jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében.
A 10 legtöbb előfizetővel rendelkező tévés szolgáltató mindegyike biztosít valamilyen műszaki lehetőséget arra, hogy az előfizetői a kiskorúak fejlődésére káros műsorokat kiszűrhessék.
Hódmezővásárhelyen is a Magyar Honvédség oszt vizet addig, amíg a megyei jogú város és térsége meg nem oldja az arzénmentesítést. Erre a feladatra a település már 1,6 milliárd forintot nyert - jelentette be a polgármester csütörtökön a dél-alföldi városban. Arzénszennyezett települések 11 megyében találhatók, többségük Bács-Kiskun, Csongrád, és Békés megyében, és van köztük olyan is, ahol az arzén…