Úgy tűnik, a népszerű óriás, a Google már szinte semmiből sem maradhat ki. Ezúttal a gyári autós navigációk piacán vetné meg a lábát, méghozzá a Hyundai és a Kia fedélzeti rendszereihez kapcsolódva, sőt, a megoldásnak hála az APIs (Application Program Interfaces) telemaitkai programok is futtathatóak lesznek az eszközökön.
December végétől stratégiai befektetőnek minősül az a harmadik országból származó személy vagy annak cége, amely 250 ezer euróért vásárol magyar államkötvényt - a papír kibocsátásának részleteit tartalmazó nemzetgazdasági miniszteri rendelet már meg is jelent.
Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szakvezetője lett a tavalyi év szövetségi kapitánya a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezetnél, az IFFHS-nél.
Nemcsak munkát, küldetést is vállalnak Kövér László szerint a kezdeményezésére létrejött, január 1-jétől működő Országgyűlési Őrség tagjai. A fideszes házelnök csaknem mind a 386 képviselő mellé állíthat egyet a fegyveresekből, akik nemcsak kivezethetik az ülésteremből az általa "renitensnek" ítélt politikusokat, de nyolc napig távol tarthatják a törvényhozási munkától, sőt, járművét és lakását is…
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint Mark Webber idén sem lesz képes megszorongatni világbajnok pilótájukat, Sebastian Vettelt – noha ezzel együtt elismerte, sokat vár az ausztrál pilótától. Tovább »
Hozzávalók: maradék sült csirke /mell vagy comb/ 1 db közepes kígyóuborka 2 db paradicsom 1 szál póréhagyma 1 csokor hónapos retek 3 db paprika /ha van, zöld, sárga, piros/ 3-4 gerezd fokhagyma olívaolaj 2 szelet rozskenyér 3 dl joghurt só őrölt fehérbors 4 db tojás
Lapértesülés szerint a Getronics két héttel azután, hogy december közepén megnyerte az Állami Autópálya Kezelő útdíjtenderét, időt kért a szerződéskötésre, ezzel teljes bizonytalanságba döntve az egész útdíjrendszer megvalósulását.
Tavaly először több autót adtak el Kínában, mint Európában - írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung a német autóipari szövetség (VDA) adataira hivatkozva.
A fél falu ingyen dolgozik azért, hogy megmentsék a helyben termelt árucikkeket árusító üzletüket. A példás összefogással el is érték, hogy a hosszú múltra visszatekintő bolt megmaradhatott.
A magyar bankszektor a törvényi előírásoknak megfelelően 2013. január elsejével megkezdte a tranzakciós illeték beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség.
Te már kitetted a Facebookra vagy az Instagramra a szilveszteri fotóidat? Ha még nem, húzz bele, már a sztárok már mind posztolták, hogyan is telt náluk 2012 utolsó estélye. Meg is mutatjuk, ki mit csinál!
Ráncfelvarrás, mellnagyobbítás, ajakfeltöltés, botox - ezek a legnépszerűbb plasztikai beavatkozások, amelyek száma dinamikusan nő Magyarországon. A nemegyszer igen borsos kezelések iránt ugyanis megnőtt a kereslet, elsősorban a nők, de újabban a férfiak körében is.
Saját mesecsatornát hozott létre a neten egy angol házaspár. A szülők megelégelték, hogy gyerekeik silány tévéműsorokat néznek. Ötletük révén csemetéik értelmes szórakozáshoz, ok kisebb vagyonhoz jutottak.
Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a román földtani intézet.
A Richter bejelentette, hogy az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási programjának keretében korábban adott 38 629 darab részvénynél megszűnt a zárolás, azok így értékesíthetők. A PM által...
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szerint a teniszező Novak Djokovic és a többpróbázó Jessica Ennis volt a tavalyi év legjobb sportolója Európában.
Hozzávalók: 4 szelet csirkemellfilé 2 db nem túl édes alma 4 szelet trappista vagy mozzarella sajt só szárnyas fűszerkeverék étolaj őrölt fahéj (elhagyható)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Elkezdte a károk felmérését egy szakértői csapat azon az olajfúró tornyon, mely leszakadt az őt vontató hajóról, és megfeneklett az Alaszkai-öböl egyik szigeténél.
Hozzávalók kb. 2 literhez: 50 dkg vecsési savanyú káposzta 40 dkg füstölt sertéshús (pl. tarja, comb, lapocka stb.) 5 dkg zsír 2 dkg liszt 6-8 dkg árpagyöngye (gersli) 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma kb. 1 evőkanál őrölt paprika 2-3 babérlevél 1 kis chilipaprika kb. 1 teáskanál egész kömény kb. 10 szem egész bors őrölt feketebors kb. fél teáskanál borsikafű aprított kapor (télen…
A meghirdetett összeg másfélszeresét értékesítette hozamcsökkenés mellett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az idei első 12 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) aukción.