A növekedést jelző 50 pont fölé mozdult decemberben az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index: a decemberi érték 50,7 pont lett a novemberi három éves mélypontnak számító 49,5 pont után, miközben elemzők arra számítottak, hogy a mutató 50,2 pontra emelkedik.
A közvetlen amerikai gazdasági veszély elmúltával jelentősen emelkedett az olaj árfolyama, mely áttörte a 200 napos mozgóátlagot és fontos ellenálláshoz érkezett, melynek áttörése esetén akár 100 dollár közeléig is folytatódhat az emelkedés. Az eddigi emelkedés eredményének egy részének bebiztosítása válik lehetségessé a stop-loss megbízás módosításával - olvasható az Erste elemzésében.
Újévi fogadalmai között az is szerepel, hogy idén jobban odafigyel a takarékoskodásra, és talán ezzel egy időben a környezetét is jobban óvja? Összeállításunkban adunk néhány zöld tippet.
Az év elején hatályba lépett új szabályozás értelmében a városoknak a levegő szén-dioxid-, ózon-, kén-dioxid- és nitrogén-dioxid-tartalmát is mérniük kell.
A méretéhez képest jelentős tranzakciót jelentett be az autóbérbeadással foglalkozó Avis Budget Group, mely 500 millió dollár készpénz ellenében felvásárolja a dinamikusan növekvő, hasonló profilú...
Fél évszázad már szép idő, sőt, bizonyos esetekben már-már élő legendának kell lenni ahhoz, hogy az 50 év teljesüljön. Tavaly az Omega együttes és a The Rolling Stones ünnepelt ötévtizedes jubileumot, idén pedig a Lamborghini ülheti meg kerek jubileumát. Az olaszok ízelítő forója megmutatja, mivel készül a gyártó a születésnapra.
A Magyar Telekom Nyrt. 2013. január 2-án arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság műszaki vezérigazgató-helyettese nem rendelkezik Magyar Telekom-részvénnyel. A vállalat bejelentése...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén 35 milliárd forinttal támogatja a fogyatékos-foglalkoztatást több mint 320 cég esetében - mondta el Soltész Miklós államtitkár.
Halifax ‒ Filmes szörnyetegeknek maszkírozva magát küzdötte le súlyos félénkségét egy yorkshire-i diáklány, akinek sminktanácsát ma már 1,5 millióan követik a YouTube segítségével.
A törvény alapján a szervezett földgázpiacon a földgáztermelők, a földgázkereskedők, a saját jogon eljáró felhasználók, valamint a rendszerüzemeltetők köthetnek ügyletet.
Peking ‒ Sikerrel pályázhatna a világ legnagylelkűbb apósa címre Vu Tuanpiao, aki kereken 34 milliárd forintnyi értékben vásárolt nászajándékot leányának és leendő vejének.
Hamburg ‒ Új év, új élet, szokás mondani szilveszterkor, ám a sportvilágban néhányan véresen komolyan gondolták a szólás tartalmát – sokan a 2012-es esztendő utolsó heteiben, napjaiban döntöttek úgy, kedvesükkel külön utakon folytatják az életüket.
Decemberben 5091 új személygépkocsit és 1016 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó új kishaszongépjármű helyeztek forgalomba Magyarországon - közölte az autóipari információszolgáltató.
Négy óra környéke óta nem frissülnek folyamatosan az adatok a Budapesti Értéktőzsdén, a hírek szerint az intézmény egyik szerverében van a hiba. A társaságnál egyelőre nem tudták megmondani mikor áll...
Jelentős, közel 40%-os visszaesést mutatott a BÉT azonnali részvénypiacának duplikált forgalma 2012-ben, az összérték kevesebb mint 5 000 milliárd forintot tett ki. Ilyen alacsony éves forgalmat 2005...
A Budapesti Értéktőzsdén az adásvétel 37 százalékkal csökkent 2012-ben az előző évhez képest, ugyanakkor a részvényforgalom decemberben az előző havinak a felére csökkent.
Elindult a földgáztőzsde Magyarországon, a CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiacon a szerdai nyitás után azonnali ajánlatok jelentek meg - közölte a CEEGEX Zrt. szerdán.
Az MCF Roma Összefogás Párt meghiúsította ellenőrzésének lefolytatását, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ügyészségi jelzéssel élt - közölte az ÁSZ a weboldalán szerdán.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elvégzi az első félévben a központi költségvetési szervek és az önkormányzatok kiemelt ellenőrzése mellett a közmédia, valamint a közbeszerzési rendszer kontrollját is - ismerteti a szervezet közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Egy mexikói kisvárosban az emberek nem a bulizás miatt várják az újév eljövetelét. Pomuchban évente készülnek arra, hogy kihantolják halottaikat és megtisztítsák a maradványokat.