Ebben az esztendőben az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezenkívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók - írja a Magyar Nemzet.
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -3,2 százalékát érte el - olvasható az MNB legfrissebb közleményében.
Már csak Barack Obama aláírásán múlik a költségvetési szakadék elkerülése, hajnalban ugyanis a szenátus után a képviselőház is jóváhagyta az amerikai javaslatcsomagot. A legnagyobb lépés tehát megvan, amely tovább hajthatja a kockázatos eszközök piacát januárban is. A régióban a forint mellett a cseh korona az ami gyengülésben van a mai napon, míg a román lej és a lengyel złoty is erősödni tudott…
Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt.
Hozzávalók: 1 kg paprika 50 dkg paradicsom 2 db hegyes erős paprika 4 fej vöröshagyma 15 dkg füstölt szalonna 30 dkg paraszt kolbász só 1 evőkanál pirospaprika 20 dkg gomba A galuskához: 1 db tojás 3 evőkanál finom liszt só
Hozzávalók: 4-5 szem őszibarack 8-10 szilva 5 db alma 2-3 db körte 1 pohár tejföl 4 evőkanál finomliszt 10 dkg kristálycukor 1 db citrom 1 csipet só 1 csomag vaníliás cukor 8-10 db szegfűszeg 2-3 db egész rúd fahéj
A Magyar Nemzeti Bank harmadik negyedéves pénzügyi számlák adatai szerint egyre intenzívebb a magyar gazdaság alkalmazkodási folyamata: a kormány hiánycsökkentő erőfeszítései látszódnak az...
A 2013. január 1-étől „10 %-os rezsicsökkentés” néven beharangozott árcsökkenés a valóságban alig 3,5 % számlacsökkenést eredményez egy átlagos magyar család havi villanyszámlájában.
Decemberben tovább romlott a feldolgozóipari hangulat az eurózónában. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 46,2 pontról 46,1 pontra csökkent. Az előzetes értéket (46,3 pont)...
A kiváló nemzetközi befektetői hangulat ellenére a forint nem tud erősödni. Az euróval szembeni árfolyam gyorsan a 292-es szint fölé került. A háttérben hazai fejlemények állhatnak.Fontosabb...
Tokaj-Hegyalján mintegy 2000 hektár olyan szőlőterület van, ami a világ elitjéhez tartozna, de jelenleg ezekben a dűlőkben nem terem szőlő nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Szepsy István. A mádi borász szerint a bortermelők és a befektetők feladata, hogy ezeket újra felfedezzék, de ehhez a munkához az államnak is támogatást kellene adnia.
Magyarázatot adott a 2012-es év kudarcaira Ross Brawn, a Mercedes Forma-1-es csapatának első embere, aki szerint az aerodinamikai átszervezések vezettek a brackley-i gárda visszaeséséhez az elmúlt idényben. Tovább »
A híres torinói lepel után nevezték el Adlington-lepelnek azt a fehér pólót, amelyen Krisztus arca jelent meg, miután egy férfi a frissen tetovált testén viselte.
Hozzávalók: 4 szelet karaj csont nélkül 4 szelet bacon vagy angol szalonna 4 szelet trappista sajt 1 db póréhagyma 8 szelet csípős, paprikás, vastag kolbász só A panírozáshoz: liszt tojás zsemlemorzsa A sütéshez: étolaj
Bő fél évszázad legmélyebb és legátfogóbb reformja teljesedik ki Magyarországon a január 1-jével újraindult járási rendszer kialakításával - közölte Navracsics Tibor.
Erős kezdést tudhatnak maguk mögött az irányadó nyugat-európai indexek, és immár 1 százalék feletti nyereséget mutatnak. Az öreg kontinens nyugati részén a befektetők szintén az amerikai híreknek...
Alig másfél év leforgása alatt három új metróállomással, és majd' tíz kilométeres új pályaszakasszal bővítették ki az orosz metróhálózatot. Idén pedig mintegy tizennégy kilométernyi új szakasz átadására készülnek.
A száguldást csak egyetlen dolog teheti még élvezetesebbé és különlegesebb élménnyé; a tető nélküli autózás. A sebesség és a kabriózás egyértelműen verhetetlen párosnak bizonyul az élményszerzésben. Ezúttal a Bentley állít fel új mércét a műfajban a Contintal GTC Speed kiadásával.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szerint a beszerzési menedzserindex decemberi értéke 48,9 százalékot mutatott, vagyis 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest.
A beszerzési menedzserindex (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. decemberi értéke 48,9 százalékot mutat, 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest - közölte szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A mutató értéke a második legalacsonyabb volt az elmúlt évben és ötödször jelezte a feldolgozóipar zsugorodását.
A szakszervezeti szövetségek elégedetlenek a július elsejével életbe lépett új Munka törvénykönyvével, és annak korrekcióját várják, az év végi minimálbér-megállapodást azonban jó eredménynek tartja a Liga és a Munkástanácsok is, miközben az Autonómok és a SZEF szerint romlani fog a munkavállalók helyzete 2013-ban.
Január elsejétől már mindenki az egykulcsos, azaz 16 százalékos adót fizeti meg jövedelmei után. Változtak a cafeteriára vonatkozó szabályok és életbe lépett a munkahelyvédelmi akcióterv is, amelynek keretében a legveszélyeztetettebb csoportok esetében csökken a munkáltatók járulékterhe - közli a Magyar Hírlap.
Az ellentétek mágiájának megalkotójaként váltam ismertté, de tisztán érzőmédiumként cigánykártyával és ingával is jósolok – mondja Matt, a jós, aki ma két teljes órán át normál díjas telefonszámon válaszol olvasóink kérdéseire.
A hetedik helyen kiemelt spanyol Feliciano Lopez két játszmában kikapott a lengyel Lukasz Kubottól a dohai keménypályás teniszviadal első fordulójában, és így nem jutott a 16 közé.
A Manchester United első idei mérkőzését 4-0-ra megnyerte a Wigan otthonában, Sir Alex Ferguson pedig sürgette csapatát, ne kövesse el azokat a hibákat, amiket tavaly.
Omega3 zsírsavakban gazdag, mennyei fogás. Garantáljuk! Szeretnél valami különleges finomságot szilveszterre? Ezt a sütit kicsik és nagyok egyaránt imádni fogják, ráadásul rendkívül egészséges is! Elkészítési idő: 40 perc Hozzávalók (8 személyre): fél kiló krumpli 4 szál újhagyma 2 evő-kanál liszt 1 tojás 15 deka füstölt lazac só 1 zöldcitrom (lime) olaj a sütéshez 1. A meghámozott…
Nem vezetik be 2013-ban a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést - közölték szerdán a román hírportálok Victor Ponta miniszterelnök televíziós...
Az utóbbi évtizedek legnagyobb haditengerészeti gyakorlatát tartják meg január végén az orosz haditengerészet valamennyi flottája részvételével - jelentették be szerdán a moszkvai védelmi minisztériumban.
Szavazzátok meg ti az év legjobb filmjét! Az év dala után most az év filmjére voksolunk: listánkon a mi kedvenceink szerepelnek - kattintsatok a voks gombra, ha a tiétek is köztük van, ha nincs, írjátok meg a címét a kommentekben. Januárban összegezzük majd a szavazatokat! 1. Rómának szeretettelSzavazógép(Rómának szeretettel) Woody Allen legújabb "európai képeslapja" sokak szerint sokkal…
Már december második felében látványosan gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, az új év első kereskedési napján pedig tovább folytatja a megkezdett trendet a forint. Nézzük, mit...
Az óév utolsó órájában az ATV volt Magyarország legnézettebb televíziós csatornája. Az újév első óráiban pedig 17 százalékos nézettséget hozott a Sas Kabaré.
A román kormányfőre hivatkozva jelentették be, hogy nem vezetik be idén a differenciált jövedelemadózást, amely az alacsonyabb keresetűeknek jelentett volna könnyítést.