Ceglédbercel–Budapest – Bombaként robbant a hír tavaly karácsony előtt: a sztárok ügyvédje – aki Stohl Andrást, Damu Rolandot, Kovács Lázárt, Béres Alexandrát, Völgyi Zsuzsit segítette, vagy képviseli most is rendőrségi- bírósági ügyekben – maga is áldozattá vált.
Míg külföldön kedvezõ maradt a befektetõi légkör, addig ez a forintnak most szinte semmit nem segített. A tegnap éjszakát egy fontos kereskedési sáv felett (293,5 körül) töltötte az...
Ahogy az OTP korrigálta a veszteségét, úgy a BUX is egyre távolabb került a tegnapi záróértékétől, és végül 0,6 százalékos emelkedéssel búcsúztatta a hetet. A nyugat-európai társak azonban nem igazán...
Az NGM államtitkára szerint a kormánynak nincs "árfolyamcélja", Pleschinger Gyula arról is beszélt, az év eleje ideális lenne egy devizakötvény kibocsátására, az IMF-ről nem ejtett szót.
Budapest – Újabb, megdöbbentő részletek szivárogtak ki a Bálint Antónia (43) és Földesi-Szabó László (55) közös gyermeke, Liliennel (5) kapcsolatos gyámügyi vizsgálatról.
Budapest - Visszalépett Szirtes Edina Mókus az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyétől, a helyébe Hoffman Mónika előadásában a Hullócsillag című dal került.
BUDAPEST – Teljes gőzzel készült a Bikini 1992-ben a tízéves jubileumi koncertjére, amelyet a Budapesti Sportcsarnokban tartottak. A fellépés előtti pillanatokban azonban eldőlt: búcsúkoncert lesz helyette.
Fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani szombat reggel 8 órától vasárnap reggel 8 óráig Szigethalom és Szigetszentmiklós területén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken az MTI-vel.
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke közleményben válaszolt a Fidesz frakcióvezetőjének, Rogán Antalnak a péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott állításaira. A volt miniszterelnök szerint Rogánnak meg kellene szólalnia a Bayer-ügy kapcsán.
Ősszel nem kapott túl sok lehetőséget a fiatal labdarúgó, de miután Szentes Lázár átvette a csapat irányítását Bogáti Péter is több alkalommal bizonyíthatta azt, hogy helye van a Diósgyőr keretében.
Az argentin Fabricio Coloccini, a Newcastle United csapatkapitánya pénteken tájékoztatta klubjának vezetőségét, hogy személyes problémák miatt haza szeretne térni Argentínába.
Németh Balázs, Rizmayer Gábor és Bitter Sándor személyében hárman igazoltak a H-Moto Teamhez, melynek színeiben így az idén hét versenyző indul különböző sorozatokban.
Budapest‒Arad ‒ „Tehát boszorkány vagy-é, és mikor lettél avvá?" Az ördöggel való cimborálással megvádolt Pásztor Kata annak idején biztosan nem mulatott ilyen jól, de mai szemmel mintha egyenesen a Gyalog-galopp című vígjáték híres jelenete elevenedne meg az 1775-ös, Arad vármegyei boszorkányper iratai láttán.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) az idén 13 ezer új ingatlan felajánlására számít, de várhatóan csak 10 ezerre köt adásvételi szerződést, mivel az utolsó negyedévben beérkező felajánlások pénzügyi teljesítése automatikusan áttolódik a következő évre - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A NATO 2014 decemberében befejeződő csapatkivonása utáni afganisztáni amerikai katonai szerepvállalásról kezdett tárgyalásokat a Fehér Házban pénteken Hamid Karzai afgán államfővel Barack Obama amerikai elnök.
Az elmúlt napok próbálkozásai se tudták az euró-forint árfolyamát 290 alatt tartani. 3 forintra van a magyar fizetőeszköz a lélektani 300-as szinttől. Minden bizonnyal további gyengülés jöhet. A háttérben Matolcsyval kapcsolatos nyilatkozatok és találgatások állnak.
Berlin - Újabb halott világsztár keveredett pedofilbotrányba, ezúttal minden idők talán legismertebb német filmcsillagát, Klaus Kinskit (†65) vádolta meg saját lánya vérfertőzéssel.
Onslow - A végítélet napjára emlékeztető képeket készített egy tengerész Ausztrália partjainál. Egy hatalmas homokcunamit fotózott, miközben máshol még mindig bozóttüzek pusztítanak.
Egy őrült szurkoló támadt rá a kenyai futóra, Edwin Kipsang Rotich-ra egy minapi brazíliai futóversenyen. Az elkövetőt hamar leszerelték a rendőrök, a futó pedig így is meg tudta nyerni a viadalt.
Baricz Gergőt (22) ezen a héten két dolog is érte, ami miatt nagyon boldog lehet; Húz című saját dalával, amelyet előadóként, zeneszerzőként és szövegíróként is jegyez, bekerült az Eurovíziós Dalfesztiválra, és elhatározta, hogy kocsmazenésznek áll.
A Nemzeti Eszközkezelő (NET) az idén 13 ezer új ingatlan felajánlására számít, de várhatóan csak 10 ezerre köt adásvételi szerződést, mivel az utolsó negyedévben beérkező felajánlások pénzügyi...
Hosszú évek után a mai napon pont került a budapesti látképet csúfító egyik pusztuló műemléki épület megújulásának lehetőségére. A Rudas fürdő déli épületrészének tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. aláírták az ingatlan határozatlan időre szóló vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződést. Pancsoló, jacuzzik, szaunák, masszázshelyiségek,…
A Renault mostanában az új Clio szelén vitorlázott, mostantól viszont új fuvallatokba kapaszkodhat a franciák vászna. A Captur az Opel Mokkának konkurenciát teremtve léphet a kompaktoknál kisebb crossoverek piacára. A márciusi genfi premier után ráadásul hamar megindul a forgalmazás, már a tavasz végén megérkeznek az első darabok.
Még mindig a fejlett államkötvény a tuti befektetési célpont, vagy már másra kell figyelni? Ha részvénypiacokban gondolkodunk, fejlett, vagy feltörekvő piacokat keressünk? 12 év emelkedése után véget...
A Toyota Auris legújabb, második generációja máris megérkezett hazánkba. Az első információk alapján erős ráncfelvarrásnak is tekinthető váltás joggal veti fel a kérdést – mire lesz képes a modell egy ennyire szoros piacon? Beültünk a volán mögé és utánajártunk.
Budapest – Halálosan veszélyes vírus támadta meg Martonyi Jánost! A külügyminiszter a hírhedt hantavírussal fertőződött, a betegség a szakértők szerint az esetek 10-50 százalékában halálos kimenetelű.
MARBELLA - Voksán Virág (29) egyik távoli országból repül a másikba: szilveszterkor még Montrealban fagyoskodott, de pár nappal később már Spanyolországban élvezte a tengerparti napsütést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,60 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 18 999,53 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,39 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol erősödött leginkább, csaknem 1,5 százalékkal az előző napi záráshoz képest.
Prága - Minden bizonnyal Vladimir Franz (53) bizarr külseje is hozzájárul ahhoz, hogy különösebb politikai előélet nélkül legalábbis a dobogóra esélyesként vegyen részt a mai cseh köztársasági elnöki választáson.
Vegyes képet mutatnak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A Dow Jones enyhe pluszban, a Nasdaq és az S&P 500 viszont enyhe mínuszban tartózkodik. A befektetők kedélyeit a Wells Fargo vártnál rosszabb...
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát – mondta Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.
Ősszel és télen gyakori panasz a torokfájás, a nyelési nehézségek és a rekedtség. Az okok sokrétűek. A torokfájás nem önálló betegség, hanem egy tünet. A leggyakrabban vírus okozta garatgyulladás tünete.