A várt enyhe szűküléssel ellentétben méreteset ugrott a külkereskedelmi mérleg egyenlegének hiánya az Egyesült Államokban. Egy hónap alatt csaknem 16 százalékkal nőtt, 48,7 milliárd dollár volt a...
Az Opel Ampera korrekt képességeivel meggyőzött minket a teszthét alatt, azonban lehetséges, hogy a következő generáció már nem lesz ilyen ügyes. Úgy tűnik, ezúttal a vételár lefaragása csakis úgy történhet meg, ha a legdrágább komponensen fogják meg a gyáriak a költségeket, mégpedig az akkumlátoron.
Ashley Cole a nyáron elhagyja jelenlegi klubját, a Chelsea-t. Érdeklődik iránta mindkét spanyol klubóriás, a Barcelona és a Real Madrid is, angol lapértesülések szerint mindkét klubbal tárgyal.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Elemzői várakozásokat maghaladó negyedik negyedéves bevételről és nyereségről számolt be a Wells Fargo & Co., köszönhetően a csökkenő céltartalék képzés és a jelzáloghitelezéshez kapcsolódó díjbevételének növekedésének.
Államfőválasztás kezdődött péntek délután Csehországban. Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal, ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.
Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya novemberben messze a várakozásokat meghaladó mértékben, 15,8 százalékkal 48,7 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált októberi 42,1 milliárd dollárról. Ilyen magas hiány április óta nem volt. Elemzők 41,3 milliárd dollárra történő csökkenésre számítottak.
A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) indokolatlannak, a biztonságot veszélyeztetőnek tartja, ezért határozottan ellenzi azt, hogy az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH) összevonják a Magyar Energia...
Alig két hónapja írtuk meg az újabb frissítésen átesett Nissan GT-R eljövetelét, ezúttal máris jelenthetjük, hogy a Nordschleife körrekordjának alapos megdöntését is célul tűzték ki a japánok, ami természetesen sikerült nekik. Az idei modellévű Nissan GT-R ugyan elődjéhez hasonlóan továbbra is 550 lóerőt teljesít, de a mérnökök finomítottak az erőforrás karakterén, amivel a 3,8 literes, két turbós…
A kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó, továbbá a központosított közbeszerzésre feljogosított szervezetek az év második felétől meghatározott körben csak zöld közbeszerzéseket...
A nemzetgazdasági miniszter egy jegyzete elég volt hozzá, hogy héthavi mélypontra süllyedjenek az euró forintárfolyama. A befektetők újra az arany felé fordulhatnak?
Jóval nagyobb lett az amerikai külkereskedelmi deficit novemberben, mint amire az elemzők számítottak. Az adat azonban nem váltott ki eladói nyomást a tengerentúli piacokon, az irányadó indexek...
A Manchester City a szurkolók egészségével is törődik: öt évre szerződtette a sztárséf Jamie Olivert, aki az Etihad stadionban és környékén található éttermek fenntartását veszi át.
Már sétálgat otthonában, és egyre jobban érzi magát a Sziget SC birkózója, akit szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen életveszélyesen megkéseltek - tájékoztatta a sportklub elnöke az MTI-t.
A személyi számítógépek világpiaci forgalma 6,4 százalékkal csökkent tavaly a negyedik negyedévben, a teljes évben pedig 3,2 százalékkal - számolt be az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat rendszeres negyedéves piaci felmérésében.
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát - mondta Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.
Rekordévet tudhat maga mögött a cseh Skoda: a Volkswagen csoporthoz tartozó autógyár tavaly 939 ezer kocsit adott el, 6,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és az idén is további növekedést vár.
Az elmúlt időszak forintpiaci mozgásai azt mutatják, hogy látványosan megváltoztak az eddigi összefüggések, azaz ami eddig jellemzően nagy hatással volt a forint árfolyamára, az most a háttérbe...
Az idei évben az Erste Bank már a második pénzintézet, amely bevezeti az Otthonteremtési kamattámogatással nyújtott jelzáloghitelt, amit így jelenleg 8 bank nyújt....
A Horthy-szobrot leöntő ügyvéd helyett valaki kifizette azt a pénzbüntetést, amire ő nem volt hajlandó, így megúszta a nyolcvan nap fogházat. Dániel Péter így is kitart alijázási szándéka mellett.
Melbourne — A világ irigyelt teniszsztárja Grigor Dimitrov (21). A bolgár tehetséggel nemcsak azért cserélnének férfi társai, mert a szakértők szerint a tudása alapján olyan sokra viheti, mint a tizenhétszeres Grand Slam-győztes Roger Federer (31).
A nyugdíjasokat érintő hátrányos megkülönböztetés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és az alapvető jogok biztosához fordul a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) - közölte Cser Ágnes, a szervezet elnöke az MTI-vel.
Calama - Egy nehéz nap éjszakája. A Dakar-rali csütörtöki szakasza az eddigi legmegterhelőbb és legveszélyesebb volt – például a 2010-es győztes spanyol Carlos Sainz (50) is kiesett –, így nem meglepő, hogy az éjfél után célba érő Sebestyén Sándor (40), Bognár József (40) autós páros a fáradtság ellenére boldog volt, hogy egyáltalán eljutott a táborba.
Míg Kínában rekordmennyiségű autó készült: 19 millió 310 ezer darab, addig csúcs évet tudhat maga mögött a cseh Skoda, amely tavaly 939 ezer kocsit adott el.
Dél-Amerikába utazik a közeljövőben Risztov Éva: a londoni olimpián a 10 kilométeres hosszútávúszásban aranyérmes sportoló Brazíliában és Argentínában versenyez.
Az Udinese brazil védőjét, Danilot azért ítélték egy év szabadságvesztésre, mert még 2010-ben egy brazil bajnokin makákónak nevezte az ellenfél egyik játékosát.
Úgy tűnik, Iker Casillas komolyan gondolja, hogy a Real Madridból akar visszavonulni, legalábbis erre utalnak újra meg újra felröppenő, átigazolási kérdésekkel kapcsolatos nyilatkozatai.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Vilmos herceg várandós hitvesének arcmását Paul Emsley festőművész alkotta meg, és a kép péntektől a világhírű londoni Nemzeti Portrégalériában látható, amelynek a művészettörténész végzettségű Katalin az egyik fővédnöke.
Stagnálással indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA-30 index 0,04 százalék, az S&P 500 index 0,01, a Nasdaq Composite index pedig 0,02 százalék csökkenést mutatott.