Nappal kedves tanító néni, este kérlelhetetlen pankrátor Lucy és Kelly, az angol ikerpár. A lányok tizenkét éve gyakorolják a látványos „sportág” fogásait, és egyre népszerűbbek a show rajongóinak körében.
Nyitáskor emelkedhetnek az európai tőzsdék vezető indexei miután az Egyesült Államokban az utolsó pillanatban megállapodás született az úgynevezett költségvetési szakadék elkerüléséről.
Kellemes meglepetés a vállalkozásoknak, hogy az adóhatóság nem törli automatikusan azoknak a cégeknek az adószámát, amelyek elmulasztották kitölteni és időben visszaküldeni a KOCKERD kérdőívet, a...
Ha minden a tervek szerint halad, 2013 második felében indulhat el a kizárólag az interneten működő Webbank, amelyhez hatmilliárd forintra lenne szükség....
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb Európában, a magyar árak európai összehasonlításban versenyképesek - mondta a Népszabadságnak Szergej Komljev, a Gazprom exportcégének szerződésekért és árakért felelős vezetője.
A Külügyminisztérium mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) élén is elképzelhető változás, írja az Index. Az utóbbi oka, hogy a fideszes politikusok szerint Matolcsy Györgynek van a legnagyobb...
Több mint százan fürödtek meg kedden a szigligeti strandon a jeges Balatonban. Tavaly volt az első alkalom, hogy meghirdették a településen az újévi csobbanást. Tavaly még csak alig húszan voltak a bátrak, de erre az évre már megötszöröződött a számuk. Szigorú orvosi vizsgálat előzte meg a kihívást, s tizennyolc jelentkezőt kizártak orvosok. A második szigligeti csobbanást több százan figyelték a…
Elsejétől állami fenntartásba került az általános és középiskolák többsége, továbbá az év első munkanapján kezdte meg működését az ország csaknem 200 járási és kerületi hivatala.
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb Európában, a magyar árak európai összehasonlításban versenyképesek - mondta a Népszabadságnak Szergej Komljev, a Gazprom exportcégének szerződésekért...
Miután az amerikai döntéshozók elfogadták a fiscal cliffel kapcsolatos megállapodást felrobbant a hangulat a részvénypiacokon. A vezető amerikai benchmarkok 1 százalék feletti pluszban zártak, sőt a...
Mi lesz a trend 2013-ban? Nos, a jó hír, hogy sok mindent megtarthatsz a ruhatáradból, hiszen 2013 trendjeiben is visszaköszönnek az előző évek. Azért persze minden frissül és változik is, de kis finomításokkal és trükkökkel hamar beilleszkedhetsz majd az új trendekbe. Lássuk mi az 5 legmeghatározóbb 2013-as tavaszi-nyári trend!
Ismerd meg Juristovszky Sosát, aki dolgozott már Till Attila Pánik vagy Fliegauf Bence Csak a szél című mozijában is. Juristovszky Sosa beszélgetésünk előtt egy nappal érkezett haza Franciaországból, ahol a Krétakör egyik produkciójához forgattak videókat. Sosa nem mellesleg a divat jó ismerője. Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha kértek tőled? Frenák Pál pár évvel ezelőtt felhívott, hogy…
A KBC bejelentette: részvényenként 1 euróért eladja a szlovén NLB bankban megmaradt 22%-os részesedését a szlovén államnak. A belga pénzügyi csoportnál folytatódik egyes érdekeltségek eladása a...
Egyre többet engednek az eladók a meghirdetett árból a lakáspiacon, országos átlagban az engedmény tavaly az első háromnegyed év adatai alapján 13 százalék volt, egy százalékponttal több, mint egy évvel korábban....
Bár várható volt, hogy az amerikai döntéshozók meg fognak állapodni a fiscal cliffel kapcsolatban, a befektetők mégis ingen pozitívan fogadták az egyezséget. Ez pedig a tőzsdék teljesítményében is...
Közzétette az E-Star a csődeljárás során elkészítésre került közbenső mérlegét, mely szerint a vállalat 2012 november 30-ig közel 2 milliárd forintos veszteséget produkált. Az E-Star háza táján...
Washington államban arról döntöttek, hogy 2013. február elsejétől az akkumulátoros-elektromos autók tulajdonosainak évi 100 dolláros (22 ezer forint) adót kell fizetniük az útalapba, minden évben a regisztráció megújításakor.
A forint piacán is érezhető volt szerda hajnalban a kedvező hangulat, miután a tengerentúlon az utolsó utáni pillanatban megállapodtak a költségvetési kérdésekről. A forint euróval szembeni árfolyama...
Sikerült megállapodni az amerikai költségvetési szakadékról az utolsó pillanatban, ez pedig a 2013-as év kezdetén megadhatja a lökést a részvénypiacoknak. A jóból a magyar papírok sem maradhatnak ki,...
Bár a befektetők többsége újra visszatér a munkába, azonban lesznek, akik még ma illetve holnap is pihennek. Többek között az orosz, a japán és kínai piacok is zárva tartanak, tartottak ma, és holnap...
Az előző év sikeres volt a magyar sport számára, a londoni olimpián jól teljesítettek versenyzőink, na de mit kívánnak egymásnak 2013-ra? Erre voltunk kíváncsiak.
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb Európában, a magyar árak európai összehasonlításban versenyképesek - mondta a Népszabadságnak Szergej Komljev, a Gazprom exportcégének szerződésekért és árakért felelős vezetője.
Keddtől egészséges ivóvizet oszt a honvédség azokon a településeken, ahol az arzén és a bór-fluorid mennyisége a vezetékes vízben meghaladja a határértéket.
A beszerzési menedzserindex (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. decemberi értéke 48,9 pontot mutat, 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest - közölte szerdán a Magyar Logisztikai,...
A beszerzési menedzserindex (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. decemberi értéke 48,9 százalékot mutat, 3,2 százalékponttal esett vissza az előző hónaphoz képest - közölte szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A mutató értéke a második legalacsonyabb volt az elmúlt évben és ötödször jelezte a feldolgozóipar zsugorodását.
Már 2013-ban járunk, mi pedig a beígért Autó Pult Év Autója 2012 szavazássaljelentkezünk, ahogy azt tavalyéstavalyelőttis megtettük. Összesen kilenc kategóriában vizsgálták meg szerkesztőségünk tagjai az elmúlt esztendő újdonságait, a díjak kiosztásánál pedig a lehető legnagyobb precizitással jártunk el, ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták tőlünk.
A PannErgy Nyrt. a saját nevében, valamint az egyik tulajdonosa, a Benji Invest Kft. megbízásából bejelentette, hogy a Benji Invest Kft. 2012. december 27-én 3 000 darab PannErgy Nyrt. törzsrészvényt...
Közel felére esett vissza tavaly 2011-hez képest a szegénység és a politikai elnyomás miatt Dél-Koreába szökő észak-koreaiak száma, elsősorban az északi oldalon megszigorított határellenőrzés következtében – közölte szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.
Vegyes teljesítménnyel, de összességében szinte alig változott a nyersanyagok ára a Dow Jones UBS árupiaci index szerint a tegnapi kereskedési napon. A dollár minimális erősödése nem igazán volt...
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb Európában, a magyar árak európai összehasonlításban versenyképesek - mondta a Népszabadságnak Szergej Komljev, a Gazprom exportcégének szerződésekért és árakért felelős vezetője.
A Magyar Nemzeti Bank harmadik negyedéves pénzügyi számlák adatai szerint egyre intenzívebb a magyar gazdaság alkalmazkodási folyamata: a kormány hiánycsökkentő erőfeszítései látszódnak az...