A nőknél Hosszú Katinka vezet, míg a férfiaknál Gyurta Dániel a második helyen áll az összetett pontversenyben az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának hollandiai nyitóállomása után.
Csaknem 30 ezer autót rongált meg jégeső a németországi Wolfsburgban, ahol a Volkswagen konszern legnagyobb gyára működik, a természeti csapás vadonatúj kocsik ezreiben tett kárt pénteki német sajtójelentések szerint.
Második mérkőzését is megnyerte, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a kardozó Várhelyi Anna a budapesti vívó-világbajnokságon. Márton Anna ugyanakkor kikapott, ezzel befejezte a versenyt.
Delhusa Gjon (60) itthon meg sem tartja születésnapját, így nem köszönthetik fel barátai, sőt a lányától is csak telefonon vagy e-mailben számíthat gratulációra, pedig az EMeRTon–díjas énekes, zeneszerző kerek évfordulót ünnepelt: pénteken volt 60 éves. Rajongóin kívül a Blikk is gratulál a két hónapos külföldi turnéra készülő zenésznek.
Jirí Rusnok cseh miniszterelnök, akinek szakértői kormánya szerdán nem kapta meg a parlament bizalmát, kedden nyújtja be lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek - jelentette a prágai közszolgálati televízió pénteken.
A Sziget Fesztivál idén is megkéri gazdag kínálatának az árát, amit az ételek és italok vásárlásánál érezhet meg igazán a közönség. A Szigetköztársaság árfolyamait összegezte az Info Rádió....
Budapest — Megújulhat a budafoki piac, amelyet az 1990-es évek egyik legkedveltebb és legismertebb magyar sorozata, a Szomszédok után a Budafoki Szomszédok Piaca névre keresztelhetnek majd el.
Ünnepélyes alapcső elhelyezéssel vette kezdetét ma a nagyatádi kistérség legjelentősebb környezetvédelmi beruházása. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló 5 milliárd forintos költségvetésű program során kiépül a csatornarendszer Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany településeken, Nagyatád - Kivadár településrészén, és egyben korszerűsödik a térségi…
A világ második leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek vállalata, az America Movil nem csak a holland KPN-ben, hanem a Telekom Austriában is jelentős részesedéssel rendelkezik, azonban a töretlen felvásárlási láznak az osztrák állam igencsak keresztbe tehet.
Nem elég, hogy a Nicole Scherzingerrel való szakítása miatt lelkileg padlót fogott Lewis Hamilton, még pilótatársa, Adrian Sutil is rúgott rajta egyet: jellemtelen embernek nevezte.
Kapolcs — Palya Bea (36) végre megmutatta kislányát a nyilvánosságnak, bár akik a Művészetek Völgye idején betértek Kapolcson a Palya-udvarba, személyesen is találkozhattak a csöppséggel.
A párt szóvivője szerint valótlan Szabó György azon kijelentése, miszerint a Sanoma termékek alkalmatlanok arra, hogy azokban politikailag elfogult tartalmak jelenjenek meg, hiszen számos termékükben rendszeres a szórakoztató, könnyed stílusú politikai tartalom.
BUDAPEST – Felelőtlenül bonyolódnak szexuális együttlétekbe az idei szigetlakók! Az egynapos felmérésünk alatt még bennünket is meglepett a szigetezők nyíltsága és felelőtlensége, ugyanis kiderült: nem foglalkoznak a védekezéssel, senki nem hord magánál óvszert, inkább elmennek a Szigeten ingyenes AIDS-tesztre. A nemi betegségektől nem félnek, van, aki azért nem, mert ma már minden…
A világ legnagyobb állami vagyonalapjának, a norvégiai Government Pension Fund Globalnak (GPFG) részvénykitettsége rekord szintre emelkedett. A GPFG által kezelt vagyon az elmúlt években...
Budapest — Látványos fotókat készített az Észak-budai Fűtőmű kéményéről a BudapestScenes csapata. Az 1974-75-ben csúszózsaluzással épült monolit vasbeton szerkezetű kémény 203 méter magasan tornyosul a város fölé. Ezzel a főváros legmagasabb építményének számít.
A pénteki európai kereskedés a tegnapi záróértékek közelében indult, majd a nap második felében némileg fokozódott a befektetők vételi kedve, így a magyar tőzsdezárásig a vezető nyugati indexek az...
Vagy épp ellenkezőleg: ki nem állhatja, ha valaki folyamatosan szép szavakat súg a fülébe? Töltse ki az eletmodkozpont.hu tesztjét, amelyből kiderülhet, mennyire romantikus!
Brit hadihajók érkeznek Gibraltárra, a londoni védelmi tárca szerint rutinlátogatásra. Ugyanakkor az utóbbi hetekben feszültté vált a viszony a brit fennhatóság alatt álló terület és Spanyolország között.
Megdőltek a maximumhőmérsékleti rekordok pénteken is. A fővárosban 38,6 Celsius-fok, míg országosan 39,5 fok lett az új rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
Megdőltek a maximumhőmérsékleti rekordok pénteken is. A fővárosban 38,6 Celsius-fok, míg országosan 39,5 fok lett az új rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Két héten belül megszűnhet az V. kerületi, Bajcsy-Zsilinszky úti turistabusz-parkoló - jelentette be Puskás András (Fidesz-KDNP), a városrész alpolgármestere.
Délután hullámszerű forinterősödés alakult ki az egyébként fokozott ingadozásokat mutató nemzetközi befektetői hangulatban, így az euróval szemben egészen 296,5-ig, kéthetes csúcsra ért a forint. A...
Jiří Rusnok cseh miniszterelnök, akinek szakértői kormánya szerdán nem kapta meg a parlament bizalmát, kedden nyújtja be lemondását Miloš Zeman köztársasági elnöknek – jelentette a prágai közszolgálati televízió pénteken.
A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-szövetség továbbra is úgy gondolja, ha megnyerni nem képes a választásokat, akkor megpróbálja botrányba fullasztani azt. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a választási eljárási szabályok az európai gyakorlattal összhangban biztosítják a választójog gyakorlását valamennyi magyar állampolgárnak.
A Fővárosi Törvényszék döntést hozott abban az ügyben, amelyben Kásler Árpád és neje személyiségi jog érvényesítése miatt indított az OTP Bank ellen - értesült a Portfolio.hu. Az "eredeti", a...
A Mini kínálatából eddig sem hiányoztak a felpaprikázott darabok, hiszen a Cooper S és a John Cooper Works példányok, s főleg az utóbbi időben érkezett Coupé és Roadser modellek jóval sportosabbá varázsolták a palettát. Ám mindez nem elég, s utóbbiak helyébe radikálisabb sportgépet léptetne a Mini.