Hiába vívott egész nap magabiztosan Szilágyi Áron, hiába buzdította futballszurkolókat megszégyenítő elszántsággal négy és félezer rajongó, az olimpiai bajnok nem jutott döntőbe, harmadikként végzett.
Bruce Willis kiszáll, Harrison Ford pedig beugrik: a Drágán add az életed sztárja meglepő módon kiszáll a The Expendables - A feláldozhatók című akciófilm harmadik részéből.
Csütörtökre is az ország egész területére a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt, néhol már a napi középhőmérséklet is 30 Celsius-fok felett alakulhat.
A kormány júliusi döntése értelmében az állam is idő előtt, jövő hétfőig visszafizeti a 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején felvett IMF-hitel még fennmaradó részletét.
Ármanipuláció miatt bíróság elé kerül a Glencore Xstrata és a JPMorgan Chase. A vád szerint a két társaság szándékosan késlelteti az alumínium kiadását egyes raktáraikból, ami felfele hajtja az ipari...
A kormány igyekszik segíteni a szociális területen dolgozóknak, és mindig figyelembe vette szakmai javaslataikat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Augusztus van, így nem csoda, hogy lassacskán mindenki hazatér a nyári vakációról, s megkezdődik a hangolódás a szeptember elején esedékes Frankfurti Autószalonra. A Chevrolet közzétette, milyen frissítésekkel igyekszik még versenyképesebbé tenni modelljeit: Spark különkiadás, MyLik rendszer és biztonsági extrák.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a helyi népegészségügyi szakigazgatási szerv is felügyeli, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon az ivóvíz-szolgáltatás megfeleljen a követelményeknek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a felfüggesztett sztrájkbizottsági tárgyalások haladéktalan folytatását kezdeményezi az Emberi Erőforrások Minisztériumával.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Örömlánynál csípték fülön svéd rendőrök legilletékesebb főnöküket, egy erkölcsrendészeti ügyészt, aki - legalábbis hivatalosan - a prostitúció üldözője.
Keresi a rendőrség azt a férfit, aki megtámadott és megerőszakolt egy fiatal lányt. A rendőrség videót készített az erőszakolóról, kérik: aki felismeri, vagy bármit tud róla, azonnal hívja a rendőrséget!
Gépekkel és kézi erővel is folytatják a két lakó után a kutatást, valamint a romok eltakarítását annál a III. kerületi Tímár utcai háznál, amelyben szerda hajnalban feltehetően gázrobbanás történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a helyi népegészségügyi szakigazgatási szerv is felügyeli, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon az ivóvíz-szolgáltatás megfeleljen a követelményeknek.
Megtörtént, amit senki nem hitt: a világ legjobb baseballjátékosa, Alex Rodriguez 211 meccsre szóló, kétéves eltiltást kapott doppingvétség miatt. Ki lesz a következő, akit hagynak megbukni?
Műholdas felvételekből ítélve Észak-Korea a duplájára növeli urándúsító üzemét a jongbjoni atomlétesítményben - közölte szerdán egy amerikai székhelyű intézet, amely nyomon követi Phenjan atomprogramját.
BUDAPEST – Kirúghatja a Ferencváros Alekszandar Alempijevicset (25). A gárda szerb védőjét hétfőn négy hónapra eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség, így a játékos legjobb esetben csak februárban, Ligakupa-találkozón léphetne pályára a Fradiban. Már ha egyáltalán a zöld-fehéreknél marad.
Nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93 honatya támogatta a kormányt, míg 100-an elutasították. Rusnok csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását.
Telt ház várható vasárnap Győrben, ahol 16 órától a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München labdarúgócsapata barátságos mérkőzésen csap össze a magyar bajnok Győri ETO FC-vel.
BUDAPEST — Van olyan szigetlakó, aki egy egyszerű függőágyban, akad, aki a VIP-kempingben, négyszemélyes luxusfaházban találja meg a kényelmet, de olyanokkal is lehet találkozni, akik a puszta földön hálva, a tűző napon is elszunyókálnak.
A szíriai polgárháború jelenti fő veszélyt az Egyesült Államok biztonsága számára - vélte szerdán a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) második számú vezetője a The Wall Street Journal című lapnak adott interjúban.
Nem szerezte meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93 honatya támogatta a kormányt, míg...
Két hét után menesztették Rene Meulensteen vezetőedzőt az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskala labdarúgócsapatától, ahonnan a klubelnök szerdai bejelentése szerint "több drága játékos" is távozni fog.
Egy dél-afrikai házaspár hajóbalesetet szenvedett. A férj elsőnek a kutyát mentette meg, mondjuk a neje is túlélte, de vélhetően nem veregette meg a vállát utána.
Mindkét keresett holttestet megtalálták a mentőalakulatok szerda este a III. kerületi Tímár utcai házban, amelyben hajnalban robbanás történt - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Gépekkel és kézi erővel is folytatják a két lakó után a kutatást, valamint a romok eltakarítását annál a III. kerületi Tímár utcai háznál, amelyben szerda hajnalban feltehetően gázrobbanás történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.