A daganatos sejteket felismerő szikét fejleszt egy magyar kémikus Angliában, az eredmények biztatóak, de az eszközön még éveki kell dolgozni - mondta el az ötletgazda Takáts Zoltán.
Két autó ütközött össze a fővárosban az Üllői úton, a Klinikák metrómegálló közelében szombaton, az egyik jármű felborult, a helyszínen sávlezárás van.
Mindkét Radwanska, a második helyen kiemelt Agnieszka, illetve húga, Urszula is vereséget szenvedett a kaliforniai Carlsbadban zajló, 795 ezer euró (178 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Miközben az egész világ a kis György herceg születését ünnepli, a britek megpróbálják megidézi Diana hercegnő szellemét. A tragikus körülmények között elhunyt asszonyról szóló filmben Naomi Watts valóban életre kelti őt.
Derült, napos, száraz időre számíthatunk, csak vasárnap estefelé északnyugaton lesz időnként több felhő, de csapadék ott sem valószínű. Szombaton többnyire mérsékelt marad a légmozgás, vasárnap keleten időnként megélénkül az északkeleti szél.
Áttekintette a zenés-táncos szórakozóhelyek tűzvédelmi helyzetét a katasztrófavédelem az első félévben, a hatóság az ellenőrzések során a vizsgált helyszínek nagyjából harmadánál, nyolcvanöt esetben talált hiányosságot. Hét szórakozóhelyen találtak annyi és olyan súlyú hiányosságot, hogy azonnal bezárták a létesítményt.
A Németországba vándorló görögök többsége kénytelen kedvezőtlen munkakörülmények között dolgozni. Az ok sok esetben az alacsony képzettség - véli egy hamburgi szociológus. Vaszilisz Cianosz,...
Kipróbálhatták a felnőttek életét Csepelen 6–14 éves gyerekek egy napközis táborban. A picik bűnözőket fogtak, tüzet oltottak, sebeket kötöztek, és helytálltak a legnehezebb helyzetekben is.
A foglyok ellenőrzik Honduras mind a 24 börtönét, miután az állam lemondott az elítéltek rehabilitációjáról - közölte az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság.
A járatnyitó ünnepség után elindult a Wizz Air légitársaság Budapest-Isztambul új járatának első gépe pénteken délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a török nagyváros Sabiha Gökçen repülőterére.
Fokozott ellenőrzést rendelt el szombattól a Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területére a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője - közölte a rendőrség a honlapján. Az MTI fotóriportere arról számolt be, hogy a rendőrök átvizsgálják a dádpusztai O.Z.O.R.A fesztiválra érkezőket.
Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a rendőrség ellenőrzőpontot állított fel Igar határában, ahol átvizsgálják a Dádpusztán tartandó O.Z.O.R.A. fesztiválra érkező járműveket.
A jelek szerint José Mourinho nem szereti, ha az elődeihez hasonlítják. A Chelsea trénerét egy riporter faggatta, aki Rafa Benitez és közte is próbált párhuzamot vonni, ám az addig higgadt tréner igen dühös hangnemben reagált a felvetésre.
Kisbusz csapódott szalagkorlátnak, majd rohant az árokba az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Mosonmagyaróvár közelében szombaton - tájékoztatta Dobos Viktória hadnagy, a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője az MTI-t.
A magyar férfi vízilabda-válogatott története során kilencedszer játszik világbajnoki döntőt a ma esti, Montenegró elleni mérkőzésen. Ha Benedek Tibor együttese győz, az örökranglista élére repíti a magyar pólót. A sor 1973-ban, Belgrádban kezdődött.
Holnap iktatják be Hasszan Rohani új iráni elnököt. A leköszönő Mahmúd Ahmadinezsáddal szemben mérsékelt politikus, nem várhatóak tőle olyan szélsőséges kirohanások, mint elődjétől. Ám a legfontosabb kérdés, az iráni atomprogram ügye nem tőle, hanem a vallási vezetőtől, Ali Hameneitől függ. Izrael Rohaniban sem bízik meg, Benjamin Netanjahu egy ízben báránybőrbe bújt farkasnak minősítette.
A Négy Mancs alapítványok ellen indított magyarországi perek folytatódnak, és további kártérítési perek is várhatóak, közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
Meglehetősen buta piros lapot kapott Hulk a Zenit Volga elleni orosz bajnokiján. A brazil a bíró figyelmeztetése ellenére elvégzett egy szabadrúgást, amiért megkapta második sárgáját és az azzal járó pirosat.
A legutóbb ezüstérmes szerb válogatott végzett a hetedik helyen a barcelonai vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, mivel szombaton magabiztosan, hat góllal legyőzte az ausztrál csapatot.
Los Angeles – Megúszta a kirúgást Johnny Depp (50)! A világsztár a napokban árulta el, hogy a Disney anno fontolóra vette, hogy kirúgják őt a Karib-tenger kalózaiból, és mást keresnek a helyére.
Rendkívül elegáns öltözetben tiszteli meg áldozatait egy fegyveres bolti rabló Olaszországban: még 40 Celsius-fokos hőségben is szmokingban tört rájuk.
Az MSZP szerint kiskorúakat veszélyeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amikor "csalinak használ" 18 éven aluliakat a dohányboltok ellenőrzésekor. A szocialisták ombudsmani vizsgálatot kezdeményeznek.
Noha a szurkolók elégedetlenek az NB II-es Vasas vezetésével, a klub irányítói próbálják megerősíteni a keretet. Úgy tudjuk, élvonalbeli fizetéssel csábítanak a csapathoz rutinos focistákat.