Ahogy arról korábban beszámoltunk, több Mercedes modellt sem lehet Franciaországban forgalomba helyezni, mivel légkondicionálójukban olyan hűtőfolyadékot alkalmaznak, ami nem felel meg az Európai...
A Barcelona együttese a hagyományos Joan Gamper Kupa keretein belül idén Neymar volt csapatát, a Santost fogadta és végül megalázó, 8-0-s vereséget mért a brazil csapatra.
Hoang Thanh Trang a tizedik fordulóban aratott újabb sikerével változatlanul egyedüliként áll az élen a belgrádi női sakk Európa-bajnokságon, így közel került a végső győzelemhez.
Hiába kérte Katalin hercegné és Vilmos, hogy ajándékok helyett inkább jótékony célokra költsék a pénzüket a brit politikusok, mégsem tudták megakadályozni, hogy mindenféle meglepetésekkel halmozzák el újszülött gyermeküket.
Nem számít gazdasági tevékenységnek, ha valaki saját megunt, feleslegessé vált holmijait árulja az interneten, az ebből származó bevételt évi 600 ezer forintig nem kell bevallani az adóhatóságnak - írta a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott információk alapján; a NAV egyúttal cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint revizoraik "rászálltak" volna az aukciós oldalak…
A földrengések és áradások által 1200 éve a Földközi-tengerbe csúszott ősi egyiptomi város, Herakleion arany- és bronzszobrait, valamint egyéb műalkotásait egy nemzetközi régészcsapat jóvoltából hamarosan a nyilvánosság is megtekintheti.
Új adót vet ki Ausztrália a bankbetétekre, hogy ebből finanszírozzanak egy, a pénzügyi szektor biztonságos működését elősegítő alapot - számolt be a BBC. 2016-tól 0,05%-os adót kell fizetni a 250...
A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének szervezésében ez lesz az első olyan rendezvény, amelyre hét országból érkeznek nagycsaládosok, főként magyarok.
A magyar maratoni kajak-kenusokat megszorongatni sem tudták a kolumbiai Caliban zajló Világjátékokon: a nem olimpiai sportágak világversenyén a második kajak-kenus napon a mieink három aranyat nyertek.
A légi bemutatók mellett a földön is számos programmal várják a látogatókat Kecskeméten a most kezdődött kétnapos Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón. Az idei kecskeméti repülőnapra - amelyet két év kihagyás után tartanak meg - az eddigi legnagyobb repülős showt szervezte meg a Honvédelmi Minisztérium.
A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szeptember 17-re tűzte ki az első tárgyalást a 2006 őszén történtekkel összefüggésben megvádolt főrendőrök ügyében - írta a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet szombaton.
Szombaton folytatódik a derült, napos idő, tovább fokozódik a hőség. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Délután 33-38°C várható, az UV-sugárzás nagyon erős lesz, írja az idokep.hu.
Már ősszel átalakulhat az úgynevezett babakötvény -írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a jelenlegi rendszert, az úgynevezett Start-számlát alakítják át úgy, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen a szülőknek a megtakarítások kezelése.
Több száz külföldi politikust, újságírót és akadémikust tiltott ki területéről az azerbajdzsáni kormány. Az érintetteket azért nyilvánították nemkívánatos személynek mert ellátogattak az örmény megszállás alatt álló Hegyi Karabahba. A külügyminisztérium listáján van több francia parlamenti képviselő és a brit lordok házának az egyik tagja is. Baku szerint határsértést követtek el, és veszélybe…
Több tucat indonéz illegális bevándorló tűnt el a malajziai vizeken, miután csónakjuk elsüllyedt a nagy hullámverésben - jelentette szombaton a helyi média.
A kétnapos rendezvényen 142 repülőgép emelkedik a magasba, a reggel 8-tól este 7 óráig tartó légi bemutatók mellett a földön is számos programmal várják a látogatókat.
A magyar maratoni kajak-kenusokat megszorongatni sem tudták a kolumbiai Caliban zajló Világjátékokon: a nem olimpiai sportágak világversenyén a második kajak-kenus napon a mieink három aranyat nyertek.
Horváth Ferenc, az MVM Paks vezetőedzője elégedetten értékelte csapata Pécs elleni 2-1-es győzelmét és kifejezetten örül, hogy két győzelemmel sikerült kezdeniük a bajnoki idényt.
Lőrincz Emil, a PMFC-MATIAS vezetőedzője csalódottan fogalmazott a Pakstól elszenvedett 2-1-es vereséget követően, mert úgy vélte, csapata - talán a hőség miatt - nem úgy pörgött, ahogy szerették volna.
Gyorsan romlik a nők és gyerekek helyzete Homszban. El-Vaer negyedben 400 ezer menekült él csak részben elkészült épületekben, iskolákban és más közintézményekben.
Példátlan mértékű, mintegy 11,9 millió négyzetméternyi bevásárlóközpont épül ma Európában, 50 százalékkal több, mint 2012-ben - derül ki a CBRE kutatási adataiból. A bevásárlóközpont-fejlesztések...
Az év első felében a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást. Tavaly ez az arány 33 százalék volt, míg egy évvel korábban 28 százalék. A legnépszerűbb juttatás továbbra is az Erzsébet utalvány és a SZÉP kártya - derül ki egy friss felméréséből....
Nyáron szezonja van a tetoválásnak is. Ilyenkor válnak szabaddá azok a felületek, amelyeket meg lehet mutatni másoknak. Csakhogy léteznek allergiák és az eltávolítás sem egyszerű.
A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A kéményseprők 50%-os rezsicsökkentést kell, hogy kigazdálkodjanak, az új kormányrendelet értelmében. A négyezerről kétezer forintra csökkentett rezsióradíj mindenképpen leépítéseket és egyéb racionalizálásokat hoz majd a tízmilliárd forintos hazai iparág piacán.
Jövő hétfőn kezdődik a budapesti vívó-világbajnokság. A nagy viadal előtt beszélgettünk a szinte pontosan egy évvel ezelőtt olimpiai bajnokságot nyert kardozóval, Szilágyi Áronnal.
Szombaton 19 órakor Rohonci a Szombathelyi Haladás a bajnoki címvédő Győri ETO-t fogadja. A két, nyugat-dunántúli gárda összecsapása minden alkalommal valódi presztízsmeccs.