Az ismét facér SP művészi félakt fotót tett közzé volt barátnőjéről az Instagramon. Az énekes elárulta, hogy több hasonló, azaz ruha és smink nélküli képet is készített híres modell exéről.
Újabb három településen épül ki a szennyvízhálózat Tolna megyében, ahol 2014-re a 109 város és község csaknem fele lesz részben vagy teljesen csatornázott.
Újabb telefonos egyeztetést tartott a szíriai helyzetről Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök. A megbeszélésen a vegyi fegyverek bevetésére adandó válaszlehetőségekről volt szó.
Életemet és véremet adom a Vígszínházért, ha kell – nyilatkozta korábban Eszenyi Enikő. Hát most kell, mert veszélyes ellenfelet kapott az igazgatói székért folytatott harcban: Balázs Pétert.
Nem élt az utolsó szó jogával szerdán Nidal Hasan őrnagy, akit az esküdtszék 13 rendbeli előre megfontolt gyilkosság és 32 gyilkossági kísérlet vádjában bűnösnek talált, és akire halálbüntetést kért a katonai ügyészség.
Perköltségeinek fedezésére 200-300 ezer dolláros kártérítést fog kérni Florida államtól George Zimmerman, akit felmentettek az alól a vád alól, hogy hirtelen felindulásból meggyilkolta a tizenéves afroamerikai Trayvon Martint - közölte kedden a honlapján a CNN hírtelevízió.
Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül.
A parlament kedden fogadta el a köznevelési törvény módosítását, amelynek értelmében a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra. A Demokratikus Koalíció szerint újabb kormánypárti hazugság pukkadt ki.
Mintegy 39 mikro-, kis- és középvállalkozás, 171 új munkahely létrehozásához, összesen 309 millió forintot meghaladó támogatást nyert el a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán munkahelyteremtő beruházásokra Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.A fejlesztések 14 településen valósulhatnak meg.
Megbánta tettét az a 26 éves fiú, aki úgy próbált meg öngyilkosságot elkövetni, hogy közben felrobbantotta a társasházukat, és 11 lakás kiégett. B. Gábor állítja: nem akart ártani szomszédainak. A Borsnak őszintén vallott akkori lelkiállapotáról.
Az amerikai alelnök kijelentette: nem kétséges, hogy az Asszad-rezsim felelős a múlt heti vegyifegyver-támadásért, amiért a szíriai kormányt felelősségre kell vonni. Az amerikai haderő készen áll a katonai akcióra. Közben Asszad elhagyta Szíriát és Iránba ment, állítólag tárgyalni.
Perköltségeinek fedezésére 200-300 ezer dolláros kártérítést fog kérni Florida államtól George Zimmermann, akit felmentettek az alól a vád alól, hogy hirtelen felindulásból meggyilkolta a tizenéves afroamerikai Trayvon Martint - közölte kedden a honlapján a CNN hírtelevízió.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteles mentőcsomagról szóló egyeztetések során tárgyalási alapként szolgálhat a Magyar Bankszövetség javaslata. Varga Mihály erről az M1 Híradójában beszélt kedden.
Egyelőre nem találtak olyan jelet, amely arra utalna, hogy járvány miatt haltak meg a miskolci kórház koraszülöttjei - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A Népszabadság szerint két paragrafusból és egy mellékletből áll a Fővárosi Önkormányzat rendelettervezete, ebben jogellenesnek minősítenék az életvitelszerű tartózkodást a mellékletben meghatározott közterületeken. A mellékletben másfél oldalon keresztül sorolják a tiltott zónákat.
Tedd egyedibbé a klasszikus fekete-fehér trendet és cseréld a megszokott csíkokat cikcakkra! A szeptemberi JOY-ban rengeteg tippet kapsz ehhez, itt pedig a kifutók legmenőbb monokróm szettjeit mutatjuk meg nektek!
Több alsóbbrendű úton megnövekedett a teherforgalom az elektronikus útdíj bevezetése miatt; a fejlesztési minisztérium kész megvizsgálni a forgalom gyorsforgalmi és főutakra terelésének további lehetőségeit, azonban nem tervezi a díjköteles szakaszok körének jelentős kiterjesztését - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Elsírta magát a Lee Daniels rendezte The Butler (A komornyik) című filmen Barack Obama amerikai elnök, akit elmondása szerint mélyen megrázott a Fehér Házban játszódó történet.
Magyarországon tartózkodik Don King, a profiboksz legendás promotere. Ha beszélni nem is tudtunk vele, képeket készíthettünk az üzletemberről, aki többek között Ali, Foreman és Tyson karrierjét egyengette.
Elindul a pedagógus-életpálya új rendszere, átlagosan 34 százalékkal nő a pedagógus munkakörben dolgozók bére, bevezetik felmenő rendszerben az erkölcstan, illetve a hittan oktatását, az általános iskolákban délután 4 óráig foglalkozásokat kell biztosítani - ezek az új köznevelési törvény szeptember 1-jén életbe lépő legfontosabb változásai.
Nem kétséges hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere a felelős a múlt heti vegyifegyver-támadás miatt, ezért a szíriai kormányt felelősségre kell vonni - jelentette ki kedden Joe Biden amerikai alelnök.
Az első fél évben 38 ezer felhasználó adatai iránt érdeklődtek 74 ország nyomozati szervei, a Facebook a kérések 60 százalékát teljesítette - derül ki a Facebook kedden közzétett Global Government Requests Report jelentéséből. A magyar hatóságok 24 felhasználóval kapcsolatban 25 megkereséssel fordultak a Facebookhoz az idei első fél évben, és 36 százalékban kaptak választ.
Teljesen kiszorítaná a hajléktalanokat a fővárosi önkormányzat Budapestről - írta szerdai számában a Népszabadság, amely szerint már el is készült az erre vonatkozó rendelettervezet munkaanyaga.
Hiába is szeretné a korai ébredéstől megóvni gyermekét Bálint Toncsi vagy Gregor Bernadett. Hétfőn reggel nyolckor becsöngetnek, és több ezer szülővel együtt ők is először kísérik iskolába csemetéjüket.
Egyelőre nem találtak olyan jelet, amely arra utalna, hogy járvány miatt haltak meg a miskolci kórház koraszülöttjei. Teljesen kiszorítaná a hajléktalanokat a fővárosi önkormányzat Budapestről. Hírzárlatot rendelt el az MSZP Bajnai ügyében. Lapszemle
Királykategória! Draxler és Szalai megcsinálták a Schalkének - hirdeti a legtekintélyesebb német futballszaklap, a Kicker internetes kiadásának címlapja. A magyar válogatott középcsatára - az elcsépelt közhellyel élve - alaposan törlesztette már a vételárát.
Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül.