Idén ősszel kezdik forgatni a "soul keresztapjaként" ünnepelt James Brown életéről szóló filmet, amelynek rendezői székében A segítség című 2011-es filmdrámát is jegyző Tate Taylor fog ülni.
A Portfolio.hu-étól eltérő feltételezésekkel élt az MNB, amikor 30-40 milliárd forintra becsülte az általa tegnap javasolt devizahiteles csomag éves költségét. Számításaink szerint adottnak vették az...
Kétféle devizahiteles javaslatot tett a kormány asztalára a bankszövetség. Az egyik a jegybanki devizatartalék kedvezményes árfolyamon történő igénybevételével egy lépésben forintosítaná a...
A Toyota, úgy tűnik, most egy csapásra akarja pótolni az utóbbi években kifelejtett adrenalin injekciókat, s jóvoltából a Frankfurti Autószalonon brutálisan erős Yarist láthatunk, méghozzá versenytechnikával és hibrid hajtáslánccal felvértezve. Természetesen tanulmányautóról van szó, de az utcai vonalra is átemelhetnek belőle fejlesztéseket a későbbiekben.
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) a tankönyvek több mint 95%-át már kiszállította az iskolákba. A hét végéig pedig a fennmaradó intézmények is megkapják a megrendelt kiadványokat. A szeptember 2-i iskolakezdéskor így mind az 1,2 millió diák kézhez tudja kapni a névre szóló tankönyvcsomagját - olvasható a Könyvtárellátó sajtóközleményében.
Az összes felvételiző, csaknem 25 ezer fiatal bukott meg a Libériai Egyetem felvételi vizsgáján. Az intézmény a felvételizők gyenge angoltudásával és eltökéltségük hiányával magyarázta az eredményt.
A görög pénzügyminiszter alacsonyabb kamatokat és hosszabb futamidőt tart szükségesnek ahhoz, hogy Athén képes legyen visszafizetni a segítségként kapott 240 milliárd eurót. Az unió aggódik, hogy a mediterrán helyzet visszavetheti a nemrég elkezdődött gazdasági javulást.
Kétféle devizahiteles javaslatot tett a kormány asztalára a bankszövetség. Az egyik a jegybanki devizatartalék kedvezményes árfolyamon történő igénybevételével egy lépésben forintosítaná a...
A nagy anyagi károkozással járó adatvesztéses incidensek elsősorban a helytelen munkavállalói magatartásra, az alkalmazottak nagyfokú figyelmetlenségére vezethetők vissza.
Az amerikai külügyminiszter tegnapi nyilatkozata elrontotta a befektetők hangulatát, így hiába érkezett egy várakozásokat felülteljesítő német illetve két kedvező amerikai adat, a vezető...
A Toyota, úgy tűnik, most egy csapásra akarja pótolni az utóbbi években kifelejtett adrenalin injekciókat, s jóvoltából a Frankfurti Autószalonon brutálisan erős Yarist láthatunk, méghozzá versenytechnikával és hibrid hajtáslánccal felvértezve. Természetesen tanulmányautóról van szó, de az utcai vonalra is átemelhetnek belőle fejlesztéseket a későbbiekben.
A vitatott hűtőfolyadékot alkalmazó Mercedes modellek forgalomba helyezési tilalmának felfüggesztésére kötelezte a francia hatóságokat a legfelsőbb közigazgatási bíróságként működő Conseil d'Etat kedden.
A Maroon 5 frontembere úgy gondolja, annyira izgalmas és érdekes az élete, hogy azt másoknak is látniuk kell. Ezért kisebb tévésorozatot készít önmagáról.
Budapest – Anyját kereste tekintetével kedden a Gödöllői Járásbíróság tárgyalótermében Eva Varholiková-Rezesová (36), amikor négy ember halálának okozásáért először ült a vádlottak padjára.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott, "áterőszakolt módosításokkal" egybeszerkesztett köznevelési törvény nem más, mint szemfényvesztés.
Bozótvágóval támadt rá egy férfi hétfőn reggel egy ismerősére és annak felségére, egy tiszabői hivatal irodájában. A férfit őrizetbe vette a rendőrség - értesült a HavariaPress.
Rendkívül izgalmasnak és felkavarónak tartja Bródy János Alföldi Róbert István, a király rendezését. A szövegíró az MTI-nek elmondta: az előadás hatását az 1983-as bemutatóhoz tudja hasonlítani, és örül, mert Alföldi komolyan vette a darabot.
A devizahiteles mentőcsomagban a "kvázi" forintosítás a legvalószínűbb forgatókönyv a Buda-Cash elemzője szerint, az ING szakértője pedig úgy véli, a mentőcsomag elnyújtott költséget jelent majd a bankoknak.
Élőben lesznek láthatók és hallhatók a hétvégén Duisburgban sorra kerülő kajak-kenu világbajnokság döntői az M1-en és a Kossuth Rádióban, valamint a telesport.hu-n is.
Miután a két tervezett nagy nevet nem sikerült leigazolni, Arséne Wenger Wayne Rooney leigazolására figyel oda, akinek érkezését eléggé valószínűnek tekintik az ágyúsoknál.
Az alvás az egyik legjobb dolog, ami a bőrünkkel, az egészségünkkel és a közérzetünkkel történhet. Hiányának következményeit nehéz alábecsülnünk. Mennyi alvásra van szükség? A tudomány mai állása szerint a napi nyolc óra alvásigény puszta általánosítás. Egy Északi Sarkkör fölött végzett felmérésből kiderült, hogy amikor 24 hosszat világos van, és az emberek „természetes” biológiai órájuk…
Budapest — Családjával fürdőzött egy fővárosi akvaparkban Gesztesi Károly (50). A színészt olvasó-riporterünk kapta lencsevégre, aki szintén a víziparkban élvezte a napsütést, fotójáért természetesen jár a tízezer forint.
Lajtai Kati 3 éve már, hogy nem énekel a Crystal együttesben. Azóta szinte teljesen háttérbe vonult, leszámítva, hogy a TV2 Az ének iskolája című műsorában vállalt énektanári szerepet. Kati most újra énekel, mégpedig az underground slágereket átdolgozó Budapest Voices kórusban.
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) a tankönyvek több mint 95%-át már kiszállította az iskolákba. A hét végéig pedig a fennmaradó intézmények is megkapják a megrendelt kiadványokat. A szeptember 2-i iskolakezdéskor így mind az 1,2 millió diák kézhez tudja kapni a névre szóló tankönyvcsomagját....
BUDAPEST — Balázs Péter (70) Kossuth-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója is pályázik Eszenyi Enikő (52) posztjára – adta hírül az MTI.
Az oktatás államosításával a kormány felrúgta azt a '90-es években a közoktatás szereplőivel kötött megállapodást, amely arról szólt, hogy a gyerek és az iskola nem az állam, hanem a helyi közösség, a helyi társadalom ügye – ezt Horn Gábor egykori SZDSZ-es oktatáspolitikus mondta az ATV Start című műsorában.