2013. augusztus 26. hétfő

aug. 26
13:00
Friderikusz Sándor visszatér az ATV-re (Alternatív Energia)
Szeptember közepétől Friderikusz Sándor visszatér az ATV-re. Egy beszélgetős műsort vezet, ami kedden, szerdán és csütörtökön az este 10 órás híradó után jelentkezik - derül ki Németh Szilárd lapunknak adott interjújából. Az ATV hírigazgatója arról is beszél, hogy jövő hónaptól több változás is lesz a csatornánál: délután hattól óránként lesznek híradók, az Egyenes beszéd pedig egy kicsit hosszabb…
aug. 26
13:00
Új szelek fújnak Iránban? (Kripto Akadémia)
Az új iráni elnök, Hasszan Rohani néhány hetes munkájából ugyan nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de az már szembetűnő, hogy retorikája gyökeresen más, mint elődjéé, Mahmúd Ahmadinezsádé volt. Talán reményt keltő, hogy komoly tárgyalásokat sürgetett Teherán nukleáris programjáról. Teherán fő célja az ország ellen elrendelt szankciók feloldása.
aug. 26
13:00
Másodfokú riasztást adtak ki: itt lehetnek hevesebb zivatarok (hirado.hu)
Hétfőn egy délnyugatról északkelet felé fejlődő csapadékrendszer alakítja időjárásunkat, esővel, záporral. Intenzívebb felhőszakadás elsősorban az Alföld déli részén várható.
aug. 26
13:00
Szalai hátára venné a Schalkét, Huszti és Adorján felemásan ünnepelt (Agroinform)
Huszti és Adorján gólt lőtt majd pirosat kapott. A Bundesliga 2-ben Hajnal volt az Ingolstadt vezére. Légiósmustra.
aug. 26
13:02
Tarlós: nehéz komolyan beszélni a margitszigeti népszavazásról (hirado.hu)
A kerület három ideiglenes lakosnak "csinált egy nagy cirkuszt" - mondta a főpolgármester.
aug. 26
13:03
Nyugdíjszámítás: mennyit érnek a külföldön ledolgozott évek? (Adózóna)
Országa válogatja, hogy munkavégzés vagy – bizonyos feltételekkel – már az ott-tartózkodás is nyugdíjra jogosítja-e a külföldit, például a magyar állampolgárt. A HVG hetilap összefoglalta a különböző ország-csoportokra vonatkozó szabályokat.
aug. 26
13:03
Kormányválsággal fenyegetőzik Berlusconi (Portfolio)
Újra élesednek az ellentétek az olasz koalíciós kormánypártok, a Silvio Berlusconi Szabadság Népe (PDL) pártja és a miniszterelnök vezette Demokrata Párt (PD) között. A mostani feszültség hátterében...
aug. 26
13:04
Minőségi brand lenne a Sólyom (hirado.hu)
Az új magyar védjegy, a Sólyom magyarországi bevezetése is a fontos a cég számára.
aug. 26
13:06
Mubarakot kiengedték a börtönből, majd bíróságra vitték (ATV)
A hatalmától megfosztott Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnök három napja hagyta el a börtönt. Most egy fokozott védelem alatt álló kairói bírósági épületbe szállították, ahol a 2011-ben ellene tüntetők meggyilkolásának vádjával áll a bíróság elé – írja a Sky News hírportál.
aug. 26
13:06
Az an-Nuszra Front magára vállalta Hama kormányzójának meggyilkolását (hirado.hu)
Az an-Nuszra Front nevű iszlám radikális szervezet hétfőn magára vállalta a közép-szíriai Hama tartomány kormányzójának meggyilkolását, amit válasznak szántak a feltehetően a szíriai hadsereg által elkövetett múlt szerdai gáztámadásra.
aug. 26
13:18
8000 kilométert utazott a szexért a boldogtalan nő (BorsOnline)
Barbara elvált, jó karban lévő, jól szituált nő, de majdnem hatvanéves. Otthon a kora miatt évek óta nem talál magához illő férfit, a világ másik felén azonban akadnak, akik örömmel kielégítik az igényeit. Igaz, ennek ára van.
aug. 26
13:18
Zöldséges hústekercsek gombás rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: A húshoz: 1 kg sertéscomb sárgarépa cékla karalábé zöldbab zöldborsó cukkini hagyma zsír só bors A rizshez: rizs (tasakos, ez volt csak itthon) gomba hagyma tojás zsír só bors
aug. 26
13:18
Figyelmeztetés az országnak (Infostart)
Hétfőn az ország nagy részén várható heves zivatar, illetve felhőszakadás. Két déli megyére, Békésre és Csongrádra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de már a fővárost is elérte a csapadékzóna.
aug. 26
13:18
Felhőszakadásra, zivatarokra számíthatunk (Blikk)
aug. 26
13:18
Ezüstérmes a magyar női váltó (Metropol)
Ezüstérmet szerzett a magyar nő váltó a öttusa-világbajnokságon.
aug. 26
13:18
Négy autó ütközött Siófoknál (Metropol)
A baleset miatt lezárták a 65-ös főutat.
aug. 26
13:18
Sok esőre, heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológia (Alternatív Energia)
Hétfőn az ország nagy részén várható heves zivatar, illetve felhőszakadás. Két déli megyére, Békésre és Csongrádra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de már a fővárost is elérte a csapadékzóna.
aug. 26
13:18
20 éves a KézenFogva Alapítvány (Spa Trend Online)
Érdi Tamás a KézenFogva Alapítvány 20. születésnapi koncertjén a Grazioso Budapest Vonósnégyes kíséretében zongorázik a Művészetek Palotájában szeptember 19-én.
aug. 26
13:18
Tovább csökkent a munkanélküliek száma Kaposváron (hirado.hu)
Júliusban 3265 kaposvári álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban, számuk júniushoz képest 59-cel csökkent.
aug. 26
13:18
Senki ne használja fel az FTC nevét politikai megnyilvánulásra - Orosz Pál (Agroinform)
Az MTK elleni bajnokin az FTC-szurkolók egy csoportja a háborús bűntettekkel vádolt Csatáry Lászlóra emlékezett.
aug. 26
13:20
Bomba nőbe szerelmes Klicsko bolgár ellenfele (BorsOnline)
Az inkább csak szakmai körökben ismert bolgár Kubrat Pulev győzött Tony Thompson ellen a szombaton késő este Németországban megrendezett IBF nehézsúlyú profi ökölvívó-mérkőzésen.
aug. 26
13:20
Tárkonyos pulykaszárny hagymás tört krumplival (Mindmegette)
Hozzávalók: 1,5 kg pulykaszárny 2 nagy fej hagyma 3-4 ág friss tárkony 1 kg krumpli zsír só bors őrölt pirospaprika
aug. 26
13:20
A szüreti időszak egyik veszélye (Infostart)
A katasztrófavédelem a szüreti időszak kezdetével felhívja a lakosság figyelmét az év ezen időszakára jellemző veszélyforrásra, a mustgázmérgezésre. Gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több, nem egyszer halálos baleset következik be országszerte.
aug. 26
13:20
Heves zivatarok és sok csapadék várható (Metropol)
Hétfőn az ország nagy részén várható heves zivatar, illetve felhőszakadás. Békésre és Csongrádra másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
aug. 26
13:20
Boross Pétert köszöntötték 85. születésnapján (hirado.hu)
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: Boross Péter a jobbközép számára történelmi igazodási pont, a politikai bölcsesség példaképe.
aug. 26
13:21
Óriási összegek cserélnek gazdát a fotóárveréseken (Portfolio)
A fotó, mint műfaj idehaza is mindinkább meghódítja a nagy képzőművészeti kiállítóhelyeket is, ami egyértelműen jelzi az iránta megnyilvánuló növekvő érdeklődést. Gyűjtési, befektetési területként...
aug. 26
13:21
Rongálásért tiltották el két évre az olimpiai bajnok klasszist (Sport365)
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kétéves eltiltással büntette a 2010-ben váltóban bronzérmes amerikai Simon Chót.
aug. 26
13:22
Meggyes-joghurtos szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 10 tojás 10 evőkanál kristálycukor 10 evőkanál liszt A krémhez: 4 kis pohár natúr joghurt (lehet gyümölcsös is) 25 dkg porcukor (fele a tejszínhabhoz) 5 dl habtejszín 1 üveg meggy és a leve 1 dl víz 3 dkg zselatinpor A díszítéshez: tejszínhab magozott meggy
aug. 26
13:22
Négy autó ütközött Siófoknál, lezárták a 65-ös főutat (hirado.hu)
A rendőrség azt egyelőre nem közölte, vannak-e a balesetnek sérültjei.
aug. 26
13:23
Kajak-kenu vb: 35 fős magyar csapat, 8-10 érem a cél (Sport365)
Storcz Botond szövetségi kapitány - immár hagyományosan - 8-10 érmet vár a 35 tagú magyar válogatottól a csütörtökön rajtoló és vasárnapig tartó, duisburgi kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 26
13:24
Helyi lakosok megakadályozták a közvilágítás kikapcsolását Esztergomban (ATV)
Esztergomban hétfő reggel helyi lakosok körbevettek és mozdulatlanságra kényszerítettek két emelőkosaras járművet, amelyről a közvilágítás kikapcsolását végzők a városon átvezető 11-es úton néhány lámpából kiszerelték az izzókat - tájékoztatta Tétényi Éva független polgármester az MTI-t. A helyszínen megjelentek polgárőrök, majd rendőrök, akik felvették az akcióban részt vevő lakosok adatait. Az…
aug. 26
13:24
Fehérboros cukkinikrémleves tojással és lazaccal (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 1 db kicsi cukkini 1 db krumpli 1 db vöröshagyma 1 szál újhagyma zöldjével 2 gerezd fokhagyma tejszín 1 dl fehérbor só őrölt feketebors 2 db főtt tojás lazacszeletkék olívaolaj
aug. 26
13:24
Teáscsészével verte agyon hűtlen férjét egy féltékeny asszony (hirado.hu)
A férfit kórházba szállították, de ott már csak a halálát tudták megállapítani.
aug. 26
13:26
Sacher kocka (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 12 dkg vaj 6 dkg porcukor 6 dkg kristálycukor 15 dkg étcsokoládé 12 dkg finomliszt A töltelékhez: 20 dkg sárgabaracklekvár A mázhoz: 20 dkg étcsokoládé 2 evőkanál étolaj
aug. 26
13:26
Több mint félmilliárd forintból újul meg Hatvan főtere (hirado.hu)
Mintegy 560 millió forintból megújul Hatvan főtere.
aug. 26
13:27
Hajdú-Bét - Kifizette a károsultakat a Vidékfejlesztési Minisztérium (ProfitLine)
Kifizette a Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjait a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), jóval a rendeletben meghatározott véghatáridő előtt 233 millió forintot folyósítottak a jogosultaknak - tájékoztatta a tárca hétfőn az MTI-t.
aug. 26
13:28
Baconbe tekert kukorica grillezve (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 2 cső kukorica 4 szelet bacon 1 db paradicsom mustár chiliszósz ketchup só őrölt feketebors olívaolaj
aug. 26
13:28
Már majdnem minden Best Reisen-utas hazaérkezett (hirado.hu)
A végső összesítés szerint mintegy 780 utas maradt külföldön.
aug. 26
13:29
Válságállóak a mezőgazdasági beruházások (ProfitLine)
Jelentős növekedés a mezőgazdasági gépfinanszírozás területén, köszönhetően az alacsony bázisértéknek. A haszonjármű szegmensben az új kihelyezések értéke is tovább bővült. Az ügyfelek döntően továbbra is új eszközöket vásárolnak - olvasható a Magyar Lízingszövetség sajtónyilatkozatában.
aug. 26
13:30
Bécsi kocka Edit módra (Mindmegette)
Hozzávalók egy 31×37 cm-es nagyméretű gáztepsihez: A felső laphoz: 10 db tojássárgája 30 dkg porcukor 5 evőkanál hideg víz 35 dkg liszt 1/2 csomag sütőpor A középső laphoz: 10 db tojásfehérje 30 dkg porcukor 20 dkg finomliszt 1 csomag sütőpor 10 dkg tortadara Az alsó laphoz (vizespiskóta): 25 dkg porcukor 4 egész tojás 1 db citrom héja és leve 20 dkg liszt 4 evőkanál forró víz 1 csomag sütőpor A…
aug. 26
13:32
Gyümölcstorta barackkal, banánnal és szederrel (Mindmegette)
Hozzávalók egy 29 cm-es formához: A tésztához: 4 db tojás 18 dkg cukor 14 dkg liszt 10 dkg margarin A forma kikenéséhez: 1 kiskanál margarin A töltelékhez: 1 csomag vaníliás pudingpor 3 dl tej 2 evőkanál cukor gyümölcs (3 db nektarin, 1 banán, szeder) 1 csomag színtelen tortazselé 2 evőkanál kristálycukor 1 teáskanál citromlé A díszítéshez: 2 dl habtejszín
aug. 26
13:36
Hatalmas cukiság: kifutóra engedik a tapírbébit (BorsOnline)
Szépen fejlődik a múlt héten született veszprémi tapírbébi. A Csehországból származó anyuka, Tira gondosan szoptatja, a büszke tapírapa, Hermanek megelégedésére. A héten már a nagyközönség is láthatja.
aug. 26
13:36
Szíria - A brit haditengerészet egységei megkezdték a felkészülést (Infostart)
Nagy-Britannia napokon belül kész az Egyesült Államokkal közös katonai támadást intézni a szíriai kormányerők ellen, ugyanis meggyőződése, hogy a damaszkuszi vegyifegyver-támadást ők követték el. A brit haditengerészet egységei megkezdték a felkészülést.
aug. 26
13:36
Rablótámadásnak hitték a reklámfotózást (Kreatív Online)
Londonban, a Temzén pózoltak a sztárhasonmások.
aug. 26
13:36
Rálőttek az ENSZ szakértőire Szíriában (Blikk)
aug. 26
13:36
Már árulja a csodapalotát: így spórol egy szupersztár (hirado.hu)
A milliomos énekesnő szerint van oka a spórolásnak.
aug. 26
13:38
Országos kaktuszkiállítás a budapesti Füvészkertben (hirado.hu)
Az őszi kiállítás egyben kettős emlékkiállítás is, ahol két nemrég elhunyt kaktuszos amatőr szakemberről emlékeznek meg.
aug. 26
13:39
Az MNB forintosítaná a devizahiteleket - sokan félnek a munkanélküliségtől (Privátbankár)
A devizahitelek forintosítását is elképzelhetőnek tartja a jegybank - jelentősen drágult, illetve majd drágul a bankolás - egyre többen félnek a munkanélküliségtől - 200 millióból reklámozzák az új motorvonatokat - Nézze meg itt >>
aug. 26
13:39
Már 117 ezer lakást fenyeget banki kényszerértékesítés (Portfolio)
Közzétette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a bankok és a kormány 2011-es megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb kihasználtsági adatait. A statisztika...
aug. 26
13:40
Orvlövészek rálőttek az ENSZ vegyifegyver-szakértőire Szíriában (hirado.hu)
Orvlövészek hétfőn rálőttek az ENSZ vegyifegyver-szakértőire Damaszkuszban - közölte az ENSZ egyik szóvivője, hozzátéve, hogy "többször és szándékosan" lőttek kollégáira.

Keresés