Egyszerre két világbajnokát gyászolja a brazil futball. Bő huszonnégy óra alatt elhunyt az 1958-as, első világbajnok brazil válogatott két kiválósága, Nilton De Sordi és Gilmar dos Santos Neves. A két klasszis csak egy bő hónappal élte túl a legendás generáció jobbhátvédjét, a július 23-án elhunyt Djalma Santost.
Az LMP szerint a kapuvári húsgyár válhat "a Fidesz Hajdú-Bét-ügyévé" - mondta Lengyel Szilvia független országgyűlési képviselő a tavaly ősszel bezárt üzem előtt tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a fogadási csalások miatt folyamatban lévő újabb nyomozás keretében őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki az első ügyben megvádolt K. Zoltánt és L. Mátyást.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független országgyűlési képviselők tiszteletdíjának 50-50 ezer forinttal történő csökkentéséről döntött hétfőn az Országgyűlés.
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői megérkeztek a Damaszkusztól délnyugatra fekvő külvárosba, Muadamijába hétfőn, ahol múlt héten egy feltételezett gáztámadásban több százan életüket vesztették, és a csoport megkezdte az áldozatok vizsgálatát - közölte egy, a helyszínen tartózkodó orvos.
Jelenleg minden kkv-ügyfél és a lakossági ügyfelek több mint fele használja a K&H e-bankot. Mostantól már mobilbankon és a megújult e-bankon keresztül is intézhetik pénzügyeiket - közölte a társaság....
Megműtötték vasárnap Görbicz Anitát, a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO klasszis kézilabdázóját, aki a PWC Handball Fiesta elnevezésű, hazai rendezésű torna vasárnapi fináléjában sérült meg.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a fogadási csalások miatt folyamatban lévő újabb nyomozás keretében őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki az első ügyben megvádolt K. Zoltánt és L. Mátyást.
Az LMP szerint a kapuvári húsgyár válhat "a Fidesz Hajdú-Bét-ügyévé" - mondta Lengyel Szilvia független országgyűlési képviselő a tavaly ősszel bezárt üzem előtt tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Alig egy hónapja mondhatja magát apának, de nevelési szakértők már arra keresik a választ, hogy Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné milyen felfogásban nevelik majd a kis Györgyöt.
Letette a hivatali esküt hétfőn Ramona Manescu, az új román közlekedési miniszter, miután a miniszterelnök és az államfő közti politikai viták miatt másfél hónapig Victor Ponta kormányfő vezette ideiglenesen a tárcát.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független országgyűlési képviselők tiszteletdíjának 50-50 ezer forinttal történő csökkentéséről döntött hétfőn az Országgyűlés.
Újra élesednek az ellentétek az olasz koalíciós kormánypártok, a Silvio Berlusconi Szabadság Népe (PDL) pártja és a miniszterelnök vezette Demokrata Párt (PD) között. A mostani feszültség hátterében...
Annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon alapvetően jó volt a befektetői hangulat múlt pénteken és hétfő hajnalban a vezető nyugat-európai indexek az előző záróértékeik közelében ingadoznak a...
Megműtötték vasárnap Görbicz Anitát, a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO klasszis kézilabdázóját, aki a PWC Handball Fiesta elnevezésű, hazai rendezésű torna vasárnapi fináléjában sérült meg.
Megdöbbentő, milyen sok káros kemikália található a bolti tisztálkodószerekben, ami hasonló módon mérgezi szervezetünket, mintha megennénk azokat. Az egészséges bőrhöz szükséges a hozzáértő gondoskodás, ami a házi szappanokkal könnyen megoldható bárki számára.
Az egyre súlyosabb radioaktív szivárgások miatt a japán kormány átveszi az irányítást a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű helyreállítási munkái felett, és ehhez kész a katasztrófákra elkülönített költségvetési keretből is áldozni - közölte Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter hétfőn, miután látogatást tett a…
A Savaria Történelmi Karnevál igazgatója szerint a rendőrség által vasárnapra virradóra elvezetett fiatalok ugyan karneváli területen zenéltek, de arra nem volt engedélyük, a kora hajnali utcazene nem volt része a hivatalos programnak.
A Tannhduser előadásával zárul szerda este a Bayreuthi Ünnepi Játékok, és ugyanez a produkció nyitja meg jövőre, 2014. július 25-én a Wagner-fesztivált.