Disznóól. Kormányzása kezdetén mondta Orbán, hogy az európai uniós támogatások hazai intézményrendszere maga a disznóól - kezdi bejegyzését az MSZP elnök-frakcióvezetője, majd így folytatja.
Mozgalmas hete volt a befektetőknek, ugyanis számos makrogazdasági adat és vállalati hír tarkította a kereskedést. Míg a nemzetközi piacon a kedvező amerikai adatok miatt a Fed eszközvásárlási...
Rövid- és középtávú túra, országúti maratoni és extrém versenyszámok is lesznek a Balaton Bike Fest kerékpáros versenyen, amelyet augusztus 23-25. között rendeznek meg a balatonfüredi Bringaparkban.
Számos program előzi meg Sándor István, a kommunizmus idején 1953-ban kivégzett mártírsorsú szalézi szerzetes október 19-ei boldoggá avatási ceremóniáját - mondta Ábrahám Béla, a magyar szalézi rendtartomány vezetője
Eddig mintegy 500 ezer külhoni magyar tette le az állampolgársági esküt - mondta Magyarország vidékfejlesztési minisztere a vajdasági Palicson tartott Szent István napi ünnepségen tartott beszédében.
A Hungarosaurus mellett másik páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén a kréta korban, az erre utaló őshüllőmaradványt magyar tudósok azonosították.
Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken.
Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.
A felszolgálási díj nem tudta kiszorítani a borravalót a vendéglátásban az elmúlt években, alkalmazása tekintetében még mindig megosztottak a vendéglátóhelyek, és noha pontosan nem tudni, hány helyen vezették be ezt a költségelemet, a szakmai érdekképviseletek szerint kedvezőek a tapasztalatok ott, ahol alkalmazzák.
Csak az elvakult Bayern-szurkolók és az idősebbek ismerik Fazekas Árpádot, akinek ma is előre köszön Franz Beckenbauer, a Császár. Az egykori kapusnak sarkos véleménye van a Bayernről.
Táplálkozási szakemberek előadásai, makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolók, főzőtanfolyamok, valamint öko- és biotermék-bemutatók is lesznek augusztus 24-én és 25-én.
500 helyett mindössze 80 ház épült a deviza-hitelesek megmentésére tervezett ócsai lakóparkban. Ám a 80 ház kétharmada üresen áll, mert a devizahitelesek nem nagyon akarnak beköltözni. A teljes beruházás 2,4 milliárdba került. A beruházó biztosan nem járt rosszul. De hogy jön ide a Videoton? A Hetek írása.
Január, április július, szeptember - és december. Egy-egy újabb határidőkitolás, mikortól az online pénztárgépeken keresztül a kormány szándékai szerint kifehéredik a gazdaság és nő az adóbevétel. Egy, a NAV honlapjára tegnap este felkerült rendeletmódosítás szerint szeptember helyett december 31-ig kell minden kereskedőnek az adóhatósághoz online kapcsolattal bekötött pénztárgéppel kell…
Tóásó Előd vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terrorista ügyben folyó perben. Szerinte a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során - a híradásoktól eltérően - ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.
Elsőként a hazai közönség előtt szereplő John Isner jutott a cincinnati keménypályás tenisztorna férfi versenyének fináléjába, miután a szombati elődöntőben három szettben nyert az argentin Juan del Potro ellen.
Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé - mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára.
Már senkinek sem újdonság, hogy ma Magyarországon megszámlálhatatlan ingatlanra van kitéve az eladó vagy kiadó tábla. De nem csak lakásoktól, nyaralóktól, telkektől vagy garázsoktól próbál...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői kihelyezett kormányülés előtt látogatást tesz Dunaújvárosban, tájékozódik a Dunaferr helyzetéről, a tervezett létszámleépítésről, és egyeztetést folytat a cég vezetésével a társaságot érintő további kérdésekről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Vadóc, lázadozó, nagyotmondásairól elhíresült budai úrilányból kacskaringós, zegzugos kitérőkkel az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjévé nőtte ki magát. Ősszel azonban élete legnemesebb szerepében debütál.
Néhány héten belül elkészül a vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint ezer javaslatot. A kormány szeptemberben tárgyalhatja.
A Manchester United idegenben ütötte ki 4-1-re a Swansea-t a Premier League nyitófordulójában. A Vörös Ördögök holland csatára, Robin Van Persie két gólt is vállalt a sikerből, ráadásul az első találatát nem is akárhogyan szerezte.
Borzasztóan sikerült a bajnoki rajt az Arséne Wenger vezette Arsenalnak. Nem elég, hogy hazai pályán égtek meg a nyitómeccsen, még számos sérüléssel is számolnia kell a francia edzőnek.
Lehet-e pelenkázás közben dollármilliárdokról dönteni? A tapasztalatok szerint igen. A világ legnagyobb cégeiben egyre több fiatal vagy középkorú hölgy kap teljhatalmat. Egyesek szerint közeleg, de kívánatos is a nők hatalomátvétele.