A papírformának megfelelően a jamaicai Usain Bolt a 100 méter után 200 méteren is aranyérmes lett - mégpedig 19.66 másodperccel, a világ idei legjobb eredményével - a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon, amelynek szombati napján hét döntőt rendeztek.
Német médiajelentések szerint eldőlt, hogy 2014-ben a jelenleg még a Toro Rosso csapatánál versenyző Daniel Ricciardo lesz Sebastian Vettel csapattársa. Tovább »
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) sokévi kormányzati titkolózás után egy feloldott titkosítású dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy Nevadában létezik az úgynevezett "51-es terület", ahol titkos felderítő eszközöket és fegyvereket teszteltek - közölte pénteken internetes kiadásában a USA Today című napilap.
Lekapta a felsőjét és a csupasz mellét mutogatta egy floridai bárban egy beszeszelt nő. Nem elég, hogy nem volt szép látvány, de még üvöltözött is hozzá, ezért kihívták a rendőrséget.
Megnyílt a budai Várban a Mesterségek Ünnepe szombaton. A négynapos rendezvény vendége Kirgizisztán, középpontjában a gyapjú és a hozzá kapcsolódó mesterségek állnak.
Ahol Krisztusban hívő emberek élnek, ott Európa, kultúra, civilizáció van - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprém-Gyualfirátóton a felújított kálvária átadási ünnepségén.
Fél milliárd forintos tartozást hagyhat maga után a megszűnő SZDSZ; a pártvezetés a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy kezdeményezik az Legfőbb Ügyészségnél az önfeloszlatást.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Tovább szigorította utazási ajánlását a Külügyminisztérium. A tárca nem javasolja az utazást Egyiptom egész területére. Holnap dönt a bíróság a csütörtök éjszakai fővárosi lövöldöző előzetes letartóztatásáról. Az év végéig használhatóak az adóhatósághoz nem bekötött pénztárgépek.
Négy ember vesztette életét, negyvenkilencen pedig megsebesültek szombaton egy kelet-szibériai folyón, ahol összeütközött egy motoros hajó és egy csónak.
Az egyiptomi események miatt az egyiptomi befektetőnek is elment a kedve attól, hogy beszálljon az utazási irodába, ezért kellett leállniuk - mondta a cég ügyvezetője.
"A magyar konyha elképzelhetetlen magyar paprika nélkül", a most kezdődő, a magyar paprikát népszerűsítő kampány célja a fogyasztás növelése - jelentette ki Fazekas Sándor pénteken Budaörsön, egy bevásárlóközpontban.
Nehéz gyermekkor jutott egy öcsödi kisfiú osztályrészéül. A gyerek évek óta szemtanúja volt, hogy apja az anyját bántalmazza. A mama meghalt, a családfő ezután a fián töltötte ki csillapíthatatlan haragját.
A jamaicai Novlene Williams-Mills ugyan nem a világ legjobb futója, a női 400-as döntőben a nyolcadik lett, de a világ egyik legnagyobb harcosa, a mellrákot leküzdve tért vissza a pályára.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Az 56 éves színésznő, Melanie Griffith cicifixet villantott. Ráadásul az utcán. A baj azonban nem is a csomagolással volt, hanem leginkább a tartalommal.
A bolíviai rendőrség jelentésétől eltérő vallomást tett Tóásó Előd a 2009-es Santa Cruz-i rajtaütésről, amelyben a kommandósok megölték a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardot és az erdélyi Magyarosi Árpádot.
Az egyiptomi események miatt az egyiptomi befektetőnek is elment a kedve attól, hogy beszálljon az utazási irodába, ezért kellett leállniuk - mondta Zám Tibor, a Best Reisen Utazási Iroda Kft. ügyvezetője az M1 esti Híradójában szombaton.
A Pécs hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a címvédő Győrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak ezzel az első pontjukat szerezték meg a 2013/14-es szezonban, így ugyanúgy nyeretlenek, mint Pintér Attila bajnokcsapata. Ugyancsak nyeretlen még a Diósgyőr, amely 1-1-re végzett a vendég Kecskeméttel. A remek rajtot vett Pápa győzött Mezőkövesden.
Egyebek mellett adócsökkentéssel és az árak hatósági szabályozásával mérsékelné a villamos áram lakossági árát az ellenzéki német szociáldemokrata párt (SPD).
Egy csapat részeg fiatal támadt az utcán egy idős ázsiai férfira. Egy tinédzserkorú lány megrugdosta, a földre lökte, és még az arcába is köpött a nyugdíjasnak.