Az egyiptomi átmeneti kormány vezetője a Muzulmán Testvériség betiltását kezdeményezte, a kabinet tanulmányozza a kérdést - jelentette be szombaton a kormányszóvivő.
Szeged város aranyérmét adta át Botka László polgármester az István, a király alkotóinak szombaton abból az alkalomból, hogy a rockopera harminc éves jubileumát ünnepli idén, és a darabbal zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2013-as évada.
Mintegy 190 ezer forintnyi összegért háromnapos elméleti és gyakorlati képzést magában foglaló udvarlói tanfolyamot kínál egy vállalkozó félénk és tapasztalatlan férfiaknak.
Jánosháza a városi rang elnyerésével komoly előrelépést tett, amivel új kötelességek és új lehetőségek is együtt járnak - fogalmazta meg a honvédelmi miniszter szombaton a Vas megyei Jánosházán, a település várossá avatásának ünnepségén, miután átadta a polgármesternek - a huszárok kíséretében hozott - városi jelképeket, a köztársasági elnök által aláírt alapító okiratot és a város kulcsát.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 110 millió forinttal támogatja a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét (MOE) - közölte Horváth István, sertésstratégiáért felelős miniszteri biztos szombaton a debreceni Farmer Expón tartott sajtótájékoztatóján.
Első győzelme és kisfia születése miatt kellemes emlékek fűzik Magyarországhoz Nani Romát, a 2004-es Dakar-rali motorosbajnokát, aki ezúttal Pápán áll rajthoz – immár versenyautóval.
Nem léphet pályára a Lazio csapatkapitánya a Juventus elleni vasárnapi Szuperkupa-mérkőzésen, miután a bíróság elnapolta a bundabotrányban játszott szerepe miatt féléves eltiltással sújtott Stefano Mauri fellebbezésének tárgyalását.
Birodalmak gyors felemelkedésének és bukásának színtere az internet. A Google böngészője, a Chrome, amely a jövő hónapban ünnepi ötödik születésnapját, mostanra a világ első számú böngészőjévé nőtte...
A főváros legkésőbb ősszel új rendeletet készít a hajléktalanügy megoldására és kijelölik azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat - közölte Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzettel.
A győri székhelyű Raabvill Villanyszerelő Kft. ügyvezető igazgatója lát esélyt a megegyezésre a károsult szállítókkal és alvállalkozókkal, akik egymilliárd forint tartozás megfizetését várják a cégtől. Erről a csődegyezségi eljárás pénteki fordulója után nyilatkozott László Kálmánné az MTI-nek.
S. Ábel tegnap esti cselekedetével azt üzente, hogy baj van vele és segítségre van szüksége, különben olyat követ el, amit ő maga sem akarna - ezt Végh József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A kriminálpszichológus szerint az is üzenet értékű, hogy akár sok embert is megölhetett volna, de mégsem tette.
Axel Witsel, a belga fociválogatott ásza volt olyan kegyetlen, hogy a közösségi oldalán mutogatta azt a képet, amely a szerdai, franciák elleni meccsen készült.
Magyarország - Már csak néhány nap, és újra elindul lapunk legnépszerűbb nyereményjátéka, a Blikk Bumm, ami több mint 700 nyereményt tartogat olvasóinknak, 14 millió forintos összértékben.
New York - A szürke ötven árnyalata című erotikus regénytrilógia brit szerzője, E. L. James a világ legjobban kereső írója a Forbes magazin listája szerint.
Jelentős forgalmi változások lesznek Budapesten a közlekedésben is az augusztus 20-i ünnepségek miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)....
Élete legdurvább sokkját élte át az a szállodai alkalmazott, aki negyven darab óriáskígyóra bukkant az egyik hotelszobában. Az állatokat engedély nélkül tartotta ott egy kilakoltatott pár.
A magyar-horvát határon kora délután kifelé és befelé egyaránt torlódnak a járművek Letenyén, az autópálya-átkelőnél - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.
A szakemberek szerint ahhoz, hogy jó eséllyel távol tudjuk tartani otthonunktól a betörőket, nem elég felszerelni riasztóval, kamerával, távfelügyelettel, üzenni is kell a hívatlan vendégek felé.