2013. augusztus 17. szombat

aug. 17
6:48
Egy év után vallotta be a testvérgyilkosságot (ATV)
Csaknem egy év után derült ki, hogy saját testvére ölte meg azt a 38 éves zalavári férfit, akinek eltűnését ő maga jelentette be a rendőrségen. Egészen szerdáig tartotta magát ahhoz, hogy az öccse eltűnt, ám a nyomozók által feltárt adatok és a bűntudta hatására a férfi bevallotta, hogy tavaly szeptember utolsó napján italozást követően összeverekedett a testvérével, akit magatehetetlenül hagyott…
aug. 17
6:54
Dunaferr - Varga Mihály egyeztet a cégvezetéssel (ProfitLine)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői kihelyezett kormányülés előtt látogatást tesz Dunaújvárosban, tájékozódik a Dunaferr helyzetéről, a tervezett létszámleépítésről, és egyeztetést folytat a cég vezetésével a társaságot érintő további kérdésekről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
aug. 17
7:00
Csecsemőhalál: Fekete Angyalról fantáziálnak (BorsOnline)
A legvadabb teóriák látnak napvilágot a miskolci koraszülöttosztályon bekövetkezett halálesetek után. Miközben egyesek egy új Fekete Angyalról fantáziálnak, a rendőrség teszi a dolgát.
aug. 17
7:06
Tovább termeli a cash-t a Nyomda (2.) (Portfolio)
A felsőbb profit sorokon az elemzői konszenzusnak megfelelő számokkal állt elő az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) a 2013. második negyedéves gyorsjelentésében közzétett számok...
aug. 17
7:06
Izrael kilenc hónapot ad a békefolyamatnak (ATV)
Mahmúd Abbász személyesen fogadta a szabadon bocsátott palesztin foglyok egy csoportját Ramallahban. Az izraeli kormány 104 elítélt – köztük számos gyilkosságért elítélt terrorista – elengedésérőll döntött az amerikai kezdeményezésre újraindított béketárgyalások előtt. A palesztin terror áldozatainak hozzátartozóit képviselő szervezetek eredménytelenül tiltakoztak az egyoldalú gesztus ellen.…
aug. 17
7:18
Titkos kór emészti Rebekát, itt az utolsó remény (BorsOnline)
Versenyt futnak az idővel a 11 éves Lengyel Rebeka szülei. Orvostól orvosig vitték gyermeküket, akit titkos kór támadott meg. A szülők az őssejtbeültetésben látják az utolsó reményt.
aug. 17
7:27
SEC - Felvásárolhatja az ICE az NYSE Euronextet (ProfitLine)
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) pénteken honlapján közölte, engedélyezte, hogy a tőzsdeüzemeltetéssel foglalkozó Intercontinental Exchange (ICE) felvásárolja a hasonló profilú NYSE Euronextet.
aug. 17
7:29
Udvarlási tanfolyam férfiaknak - potom 190.000 Ft-ért (ProfitLine)
Mintegy 190 ezer forintnyi összegért háromnapos elméleti és gyakorlati képzést magában foglaló udvarlói tanfolyamot kínál egy vállalkozó félénk és tapasztalatlan férfiaknak - adta hírül a sina.com hírportál.
aug. 17
7:36
Balczó: fontosabb a békesség a sikernél (BorsOnline)
Tegnap ünnepelte 75. születésnapját Balczó András világ- és olimpiai bajnok öttusázó, aki cseppet sem bánja, hogy tizenkét gyermeke közül egyik sem követte az atyai példát. Talán majd az unokák.
aug. 17
7:36
Skorpió, egyértelmű döntések kellenek! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Az idő most a Ráknak dolgozik, az Oroszlán viharos események közé kerülhet, a Baknak ma kizárólag saját magára figyeljen.
aug. 17
7:38
Hódítani tanítják a félénk kínaiakat (hirado.hu)
A hódítás művészetét mintegy 190 ezer forint ellenében tanítják.
aug. 17
7:42
Súlyos számok: ezen bukhatnak igazán nagyot a devizahitelesek (Portfolio)
Miközben egyre több devizaalapú jelzáloghitellel csúsznak meg a családok, egy másik veszély sem múlt el a fejük fölül: nagyon magas azok aránya, akiknél még ma is nagyobb a tartozás összege, mint a...
aug. 17
7:54
Rákosi Annnamari nemcsak szép, de okos is (BorsOnline)
Lehet-e okos, aki szép? Nos, Rákosi Annamari nemhogy szép, hanem gyönyörű: ő nyerte idén a Miss World Hungary címet. Ám okos is, s ezt nem csak az bizonyítja, hogy mikrobiológiát tanul az egyetemen: mindig is ő volt az iskola esze.
aug. 17
7:54
Dideregve próbáltak az operettszínház művészei (Blikk)
aug. 17
7:54
Nyolcéves csúcson a szálláshelyek bevétele (hirado.hu)
Egész Európát tekintve jól szerepel Magyarország turisztikai ágazata az első félévben. Ha marad a tendencia, az jó hatással lehet a gazdasági növekedésre is.
aug. 17
8:12
Gyurcsány lenyúlta Obama ötletét (BorsOnline)
Meglepő hasonlóság fedezhető fel Gyurcsány Ferenc új plakátfotója és Barack Obama amerikai elnök egyik képe között. A magyar párt szerint nem másoltak, hanem spontán fotóról van szó.
aug. 17
8:12
Legkésőbb ősszel kijelölik Budapesten azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat (Infostart)
Legkésőbb ősszel kijelölik Budapesten azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat. Erről a főpolgármester beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
aug. 17
8:12
Dráma a Fülöp-szigeteken (Infostart)
A Fülöp-szigeteken legkevesebb 35-en meghaltak több mint 200-an eltűntek, amikor teherhajóval ütközött és elsüllyedt egy komp éjszaka Cebu-sziget közelében. A komp fedélzetén 870-en utaztak, több mint 600 embert állítólag sikerült megmenteni.
aug. 17
8:12
Száz honvédtiszt tesz esküt a nemzeti ünnepen (hirado.hu)
Idén száz honvédtisztjelölt tesz esküt a Hősök terén, harmaduk legalább jeles eredménnyel végezte el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.
aug. 17
8:14
Pesti Imre koordinálja a 4-es metró megvalósításával összefüggő ügyeket (Infostart)
Pesti Imre kormánymegbízottat jelölte ki a kormányfő a 4-es metró megvalósításával összefüggő ügyek koordinációjára.
aug. 17
8:14
Teljes és pártatlan vizsgálatot követel az AI Egyiptomban (hirado.hu)
Az Amnesty International szerint a hatóságok aránytalan mértékben alkalmaztak erőszakot a tüntetőkkel szemben.
aug. 17
8:16
Bulizás és beilleszkedés - kezdődnek a gólyatáborok (Infostart)
A jövő héten kezdődik a legtöbb egyetemi gólyatábor.
aug. 17
8:18
Súlyos számok: ezen bukhatnak nagyot a devizahitelesek (Portfolio)
Miközben egyre több devizaalapú jelzáloghitellel csúsznak meg a családok, egy másik veszély sem múlt el a fejük fölül: nagyon magas azok aránya, akiknél még ma is nagyobb a tartozás összege, mint a...
aug. 17
8:18
Ötöslottó: így kell okosan elkölteni 2,2 milliárdot (Pénzcentrum)
Svájci bankszámla? Arany? Állampapír? Hogy lesz ebből családi vagyon?...
aug. 17
8:18
Az Újpest ellen lett meg a Kaposvár első pontja (Sport365)
Az Újpest elleni hazai 2-2-es döntetlennel megszerezte első pontját a Kaposvár a labdarúgó OTP Bank Ligában, a negyedik forduló pénteki nyitómérkőzésén.
aug. 17
8:20
Milliókat kap a BlackBerry-vezér, ha kirúgják (Portfolio)
Közel 60 millió dollárhoz jut a BlackBerry vezérigazgatója, Thorsten Heins, ha eladja a céget és a tulajdonosváltást követően menesztik posztjából - írja a Bloomberg egy előterjesztésre hivatkozva,...
aug. 17
8:30
Több száz embert keresnek a Fülöp-szigeteki kompbaleset után (Blikk)
aug. 17
8:30
Hazaérkezett a Best Reisen károsultjainak első csoportja (Alternatív Energia)
Pénteken éjfél előtt néhány perccel hazaérkezett a Best Reisen Utazási Iroda Kft. károsultjainak első csoportja a törökországi Antalyaból - közölte a QBE biztosító társaság.
aug. 17
8:30
Új vetélkedőre lehet jelentkezni - csak egy feltétel van (hirado.hu)
A helyi előválogatókra még most is lehet jelentkezni.
aug. 17
8:30
Így látja az oddsmester az NBA kiemelt mérkőzéseit (Agroinform)
Egyes irodáknál már fogadhatunk az NBA következő idényének néhány kiemelt mérkőzésére.
aug. 17
8:33
Nyírpazonyból rendelnek a német és a holland multik (ProfitLine)
Egy kis nyírségi vállalkozás szállít Hollandiába, Németországba és Ausztriába autóipari, energetikai és egyéb gépalkatrészeket az ottani gépgyártó cégek számára. A nyírpazonyi BÉRES Vagyonhasznosító Kft. most egy uniós pályázat segítségével továbbfejlődik.
aug. 17
8:35
Best Reisen - Hazaérkezett az utazási iroda károsultjainak első csoportja (ProfitLine)
Pénteken éjfél előtt néhány perccel hazaérkezett a Best Reisen Utazási Iroda Kft. károsultjainak első csoportja a törökországi Antalyaból - közölte a QBE biztosító társaság az MTI-vel.
aug. 17
8:36
"Nem egyszerű a helyzet" - 700 magyar rekedt külföldön (ATV)
Pénteken éjfél előtt néhány perccel hazaérkezett a Best Reisen Utazási Iroda Kft. károsultjainak első csoportja a törökországi Antalyaból - közölte a QBE biztosító társaság az MTI-vel.
aug. 17
8:48
Felfordulás: sztrájkolnak a taxisok reptéren (BorsOnline)
A reptéri fuvar után fizetendő díj szeptember elsejei megemelése miatt tegnap reggel sztrájkba léptek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren posztoló főtaxisok, nem kis felfordulást okozva ezzel a reptéren.
aug. 17
8:51
Videó: 35-ről rúgta rommá a jobb felsőt a román bombázó (Sport365)
Szenzációs gólt lőtt jó 35 méterről Razvan Tincu, a Botosani játékosa a Poli Timisoara ellen a román bajnokságban.
aug. 17
9:06
Minden elítélt ilyen szexi börtönőrről álmodik (BorsOnline)
A hétköznapokban csinos és csábító, a rácsok mögött viszont szigorú és kötelességtudó Cseh Renáta. A 23 esztendős hölgy tizenévesen eldöntötte, hogy egyenruhásként próbál szerencsét, s végül a börtönnél kötött ki.
aug. 17
9:06
Torlódás Röszkén (Blikk)
aug. 17
9:06
Felfedezték a rákhoz vezető génmutációk okait (hirado.hu)
A daganatok nagy többségének kialakulásához vezető 21 fontosabb génmutáció okait térképezték fel egy nemzetközi kutatócsoport tagjai.
aug. 17
9:06
Folyatódik a Petőfi híd felújítása, torlódások várhatók (ProfitLine)
A nagykörúti villamosvágányok és dilatációs szerkezet felújítása után folytatódik a munka a Petőfi hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
aug. 17
9:08
Nem tesz jót a Dell profitjának a PC-piac visszaesése (hirado.hu)
A Dell negyedéves profitja 72 százalékkal esett, mivel az okostelefonok és a táblagépek térhódítása nyomán csökkent a cég személyi számítógépei iránti kereslet.
aug. 17
9:21
Hol van orvosi ügyelet és nyitvatartó patika a hosszú hétvégén? - fontos linkek (Privátbankár)
A négy napos hétvégén az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.
aug. 17
9:23
Hétszáz Best Reisen-utas van külföldön (Privátbankár)
Az utazási irodának 1,3 milliárd forintja van a hazautaztatásra és a kártérítésekre.
aug. 17
9:24
A rákbeteg Fülöp Márton hálás a jókívánságokért (BorsOnline)
A szerdai, csehek elleni válogatott futballmérkőzésen a magyar drukkerek „Fülöp Marci visszavárunk, hej, hej!” rigmussal üzentek a rákbetegséggel küzdő kapusnak.
aug. 17
9:24
Videó: Mi lett VV Milóval? (Blikk)
aug. 17
9:24
Két baleset is történt az M7-esen Balaton felé (Blikk)
aug. 17
9:24
Fertőtlenítőszert osztanak Nagymaroson (hirado.hu)
Nagyobb mennyiségű fertőtlenítőszert osztanak szét az árvíz után kapott, majd megmaradt adományból Nagymaroson - közölte a település alpolgármestere.
aug. 17
9:24
Videó: az év legelképesztőbb öngólját szerezték Franciaországban (Sport365)
Az év talán legelképesztőbb öngólja született meg pénteken a francia másodosztályban. A Laval védője, Malik Couturier úgy talált saját kapujába, hogy a Clermont csatára ráfejelte a labdát.
aug. 17
9:26
Fesztivál a lelki egészség megőrzéséért (hirado.hu)
A budapesti rendezvényen az alternatív táplálkozással és gyógyászattal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
aug. 17
9:26
Fradi-MTK, MU, Pool, Arsenal, Bayern - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
aug. 17
9:28
Torlódás több határátkelőnél is (hirado.hu)
Röszkénél is Letenyénél is áll a kocsisor.

Keresés