Folytatja a napok óta tartó emelkedést az olaj árfolyama, az amerikai WTI közel 1%-kal került feljebb. A hegymenetben szerepet játszhatnak az egyiptomi zavargások, melyek ismét előtérbe hozták a...
Szakszervezetet hoznak létre a pályakezdő és diák munkavállalók; az új szervezet célja, hogy egy speciális réteg érdekeinek védelmére is kiterjedjen a munkavállalói érdekképviselet - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) ifjúsági tagozata....
Békés demonstrációt szerveznek civilek az elszegényedés ellen augusztus 16-ára a Nemzet Gazdasági Minisztérium épületéhez. Csepeli György szerint a demonstrációval nem érhető el előrelépés, a kiszámítható gazdaságpolitika viszont sokat jelentene.
12 koncert, négy könyvbemutató és négy kiállítás szerepel a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál programján, amely szeptember 12-én kezdődik - mondta el Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
Az ezüst mostani, 20 dollár körüli árfolyama már vonzó beszállási pont a befektetőknek, miután a technikai elemzések alapján innen már nagy eséllyel drágulás következhet – vélik az ETF Securities Ltd. elemzői.
Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében a szakértők által vártnál is nagyobb mértékben lassult a feldolgozóipari aktivitás növekedése augusztusban.
A gyümölcsjoghurtok inkább számítanak cukros édességnek, mint egészséges finomságnak a Tudatos Vásárlók Egyesülete felmérése szerint, az általuk vizsgált 16 gyümölcsjoghurtból mindössze kettő tartalmaz teljes értékű gyümölcsöt a hozzáadott cukornál nagyobb arányban.
CINCINNATI – Nem sokáig tudta ünnepelni pályafutása legnagyobb sikerét Marion Bartoli (28). A francia teniszezőnő alig egy hónappal azt követően, hogy megnyerte a wimbledoni Grand Slam-viadalt, szomorú döntésre határozta el magát.
A Heti Válaszban Újra dübörög a banda címmel jelent meg egy interjú Frenreisz Károllyal, míg a Figyelőben Zólyomi Zsolt beszélt a magyarországi illatkultúráról.
Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az MTI érdeklődésére csütörtökön azt mondta: eddig nem kapott tájékoztatást arról, hogy a kormány újrajelöli-e őt a Velencei Bizottságba.
Török katonák tüzet nyitottak csütörtökre virradóra a szíriai határnál, ahol több mint ezer feltételezett csempész próbált meg Törökország területére lépni.
ZADAR – Életveszélyes kalandba keveredett Varga Viktor. Az extravagáns énekes családjával Horvátországban nyaralt, ahol egyik nap egy szörfdeszkával kievezett a nyílt tengerre. Hatalmas hiba volt.
MISKOLC – Zűrzavar uralkodik a Diósgyőri futballcsapat öltözőjében. Az NB I idei kiírásában gyengén rajtoló, három forduló után mindössze két ponttal a tizenkettedik helyen álló klub viharos napokon van túl. A vezetők kedden átadólistára tették Rudolf Gergelyt (28) és a szenegáli-francia L'Imam Seydit (27), akik megfelelő ajánlat esetén más klubhoz szerződhetnek.
A gyümölcsjoghurtok inkább számítanak cukros édességnek, mint egészséges finomságnak a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) felmérése szerint, az általuk vizsgált 16 gyümölcsjoghurtból mindössze kettő tartalmaz teljes értékű gyümölcsöt a hozzáadott cukornál nagyobb arányban.
Az MKB Bank Zrt. 2013. augusztus 15. napján részvény adásvételi szerződést írt alá a bulgáriai MKB Unionbankban meglévő befektetésének (100%-os közvetlen részesedés) teljes eladásáról - olvasható a...
Jelentősebb mínuszban indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, ami a kötvénypiacokon látott jelentősebb hozamemelkedés, a délután megjelent, csalódást keltő makroadatok, valamint a Cisco...
A román labdarúgó válogatott elleni szeptemberi világbajnoki selejtező főpróbáján Magyarország 1:1-es döntetlent ért el hazai pályán a csehek ellen szerda este.
Kiss Pál Tamás e hétvégén az Ibiza Racing Team 20-as rajtszámú versenyautójával áll rajthoz az Auto GP 2013-as idényének hatodik, nürburgringi versenyhétvégéjén, ami saját maga negyedik futama lesz ebben a sorozatban, és összességében a második versenye a német pályán.
BUDAPEST – Ezt alaposan benézték! Szabályos gejzír tört fel csütörtökön a VII. kerületi Almássy utcában, miután az erzsébetvárosi parkfenntartók teherautója egy tűzcsapnak tolatott.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a második negyedévben nem változott a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a teljes lakossági portfólión belül, az átstrukturált állományokon belül azonban kismértékben növekedett.
Wal-Mart Stores Inc., a világ legnagyobb kereskedelmi lánca a vártnál gyengébb negyedéves adatokat közölt csütörtökön, és rontotta idei profit-előrejelzését. Ennek következtében a vállalat árfolyama 2 százalékot meghaladó veszteségben tartózkodik a csütörtöki kereskedés során.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a második negyedévben nem változott a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a teljes lakossági portfólión belül, az átstrukturált állományokon belül azonban kismértékben növekedett.
A kis Allyson apja döbbenten fedezte fel, hogy a gyerekágyra szerelt babafigyelő készülékből egy idegen férfi hangja szól, aki válogatott trágárságokat kiabál a kislányra. A hacker még a kamerát is irányítani tudta, így nem tudni, mióta leste az ágyban fekvő kisányt.
Károly (37) és két társa ellen vádemelési javaslattal most zárta le a nyomozást a rendőrség, csaknem két évvel azután, hogy bestiális módon végeztek egy battonyai lánnyal, Rékával (+25).
Magyarország – „Sajnos az idén számunkra elmarad Egyiptom. Pedig már bíztam benne, hogy nem lesz balhé." „Vasárnap indulnánk Hurghadára a hároméves kisfiunkkal. Szerintetek is halasztandó?" – ilyen hozzászólások lepték el az utazási fórumokat, miután a hivatalos adatok alapján szerdán 421 ember vesztette életét a véres egyiptomi összecsapásokban, ezért szükségállapotot hirdettek ki, és több…
Két és fél évi szabadságvesztésre ítélték 750 ezer dollárnyi kampánypénz törvénytelen elköltése miatt ifjabb Jesse Jackson volt demokrata kongresszusi képviselőt, az azonos nevű tiszteletes, ismert polgárjogi harcos fiát - írták csütörtökön amerikai napilapok.
Franck Ribéry nem éppen szokványos módszert választott az ellenfél megzavarására a belga-francia barátságos meccsen. A Bayern csillaga rámarkolt Axel Witsel férfiasságára.
Szabályosan nyomozták a labdát az ecuadori válogatott tagjai Spanyolország elleni barátságos mérkőzésükön, mikor egy támadás során a hispánok nagyon eldugták a labdát. A tiki-takázás után centikre jártak a góltól.
NEW YORK – Botrányos lesz Eminem (40) új albuma. A rapper évek óta nem rukkolt elő semmi különlegessel, csend volt körülötte, miközben a háttérben folyt a kemény munka.
Budapest – Még mindig életveszélyes állapotban van az a nő, akit szerda reggel sodort el autójával J. György (52) az Örs vezér terén lévő villamosmegállóban.
A hét végéig nem várható csapadék és fokozatosan melegszik az idő. Vasárnap ismét 30 Celsius-fok feletti maximumokra lehet számítani - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből. Augusztus 20-án jön a hidegfront.
Slawomir Mrozek műveiben a groteszk látásmód friss humorral párosult, ennek köszönhetően maradtak írásai közérthetők és szórakoztatók - mondta az MTI-nek Mihályi Zsuzsa műfordító, aki a csütörtökön elhunyt lengyel szerző több művét is átültette magyarra.