A piaci verseny esetleges megsértése, az autógyártók minimumárban történt megállapodása ügyében vizsgálódik a kínai autókereskedők szövetsége (CADA) az országos fejlesztési és reformbizottság megbízásából.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,02 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 18 632,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
HOCKENHEIM – 7,02 másodperc alatt száguldott végig a 402 méteres pályán a hockenheimi Nitro Olimpián első magyarként induló Kohári Zoltán (45), aki járgányával 337 kilométerrel repesztett át a célon.
Prostitúció miatt tizenegy nőt vett szabálysértési őrizetbe a rendőrség Győr-Moson-Sopron megyében az utóbbi három hónapban, és mindannyiukat gyorsított eljárásban állították bíróság elé. A folyamatos rendőri jelenlét miatt csökkent a prostitúció a megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Santa Cruzban folytatódott az úgynevezett terroristaügy, amelynek az egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd, aki a szerdai lapok szerint kijelentette, hogy nem bízik a bolíviai igazságszolgáltatásban.
MAGYARORSZÁG – Járvány tombol a Balatonnál! A déli part több településén is tömegesen betegedtek meg az utóbbi napokban. A betegség 1-3 napra üti ki az embert, hányást, hasmenést okoz.
A tengerentúli piacokon a kereskedés első felében fél százalék körüli mínuszban mozogtak az indexek. Fontos amerikai makroadat híján ebben az is szerepet játszott, hogy James Bullard, a Fed St....
A Škoda a mai nap folyamán hivatalosan bejelentette a Yeti modellfrissítését. A szokványos kategóriákba semmiképp sem sorolható, ám igencsak praktikus típus ráncfelvarrott változata a jövő hónap végén, a Frankfurti Autószalonon debütál. Komoly változásokra nem kell számítani, elsősorban csak az autó megjelenése frissül valamelyest.
LOS ANGELES – Élő reklámfelületté pingálták Lady Gaga (27) arcát! Gaga, alias Stefani Germanotta azon popsztárok közé tartozik, akik kiválóan tudják menedzselni saját magukat.
Miami – Egyszerre kinyílt az összes ajtó Florida egyik legjobban őrzött börtönében. A káoszban azonban senki nem szökött meg, inkább rögtön megkéseltek egy rabot a folyosón.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) idei felmérése szerint 2013-ban minden ötödik ember, a megkérdezettek 20 százaléka nyitott hamis termékek vásárlására, ez javulást jelent a korábbi évek 27-30 százalékához képest - közölte a testület legfrissebb felmérésének megállapítását szerdán.
A mobiltelefon-szolgáltatók tájékoztatása szerint műszaki meghibásodás miatt átmenetileg nem lehet SMS-ben matricát venni - tette közzé az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közölte: egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésre visszavezethető járványt, illetve a gyanúját ezen a héten egyik hazai koraszülött intenzív centrum sem jelentett.
A nigériai fegyveres erők megölték a Boko Haram iszlamista terrorhálózat két magas rangú vezetőjét az északkeleti Adamawa tartományban – közölte a hadsereg szerdán.
A Škoda a mai nap folyamán hivatalosan bejelentette a Yeti modellfrissítését. A szokványos kategóriákba semmiképp sem sorolható, ám igencsak praktikus típus ráncfelvarrott változata a jövő hónap végén, a Frankfurti Autószalonon debütál. Komoly változásokra nem kell számítani, elsősorban csak az autó megjelenése frissül valamelyest.
Ideiglenes kiadatási letartóztatásban marad a Budapesten néhány hete elfogott volt ukrán képviselő, miután az ukrán hatóságok kiadatási kérelemmel fordultak a Fővárosi Törvényszékhez; ügyében szeptemberben várható bírósági döntés - közölte a törvényszék az MTI érdeklődésére szerdán.
Santa Cruzban folytatódott az úgynevezett terrorista ügy, amelynek az egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd, aki a szerdai lapok szerint kijelentette, hogy nem bízik a bolíviai igazságszolgáltatásban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint beigazolódtak a tárca reményei a pénztárgépeket érintő árverseny élesedésével kapcsolatban, közleményük szerint az engedélyezett gépek bővülésének hatása már most látszik a forgalmazók árképzésén.
Esztergom – 1,5 kilós, 38 centis piranha okozott riadalmat a múlt héten Esztergomban, miután egy horgász világgá kürtölte: három szem puffasztott rizzsel fogta ki a Dél-Amerikában honos fajtát a Palatinus-tóból.
A szakma szerint európai színvonalú Magyarországon a koraszülöttek egészségügyi ellátása, mégis kevés az újszülöttgyógyász és a nővér. Munka pedig lenne bőven, mivel ezek az osztályok szinte mindig teljes kihasználtság mellett működnek. Magyarországon az elmúlt 30 évben minden tizenkettedik gyerek koraszülött volt.
Feltehetően kábítószer-túladagolás miatt meghalt egy fiatal férfi kedden Szedresben - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Monica Bellucci olasz filmsztár Emir Kusturica szerb filmrendezővel háborús drámát forgat Ljubav i rat (Szerelem és háború) címmel a dél-kelet hercegovinai városban, Trebinjében és környékén.
A Svájc - Brazília találkozó érdekesnek ígérkezik, mivel egyik együttes sem az unalmas focijáról híres. Mindkét csapat jó formában várja az összecsapást, ami még izgalmasabbá teheti a meccset.
MISKOLC – Hat koraszülött már életét vesztette, mielőtt a tragikus végzet elérte volna Radványi Róbert kisfiát, az egy hónapos Ádámot is, erről a szülők azonban mit sem tudtak. A csecsemők halálát egészen addig titokban tartották, amíg a botrány már elkerülhetetlenné vált.
Budapest – Még másodpercekkel a tragédia előtt sem sejtett semmit az a hat ember, akik közé egy száguldó kocsi csapódott az Örs vezér terén szerda reggel.