Kirúgta ügyvédjét Bándy Kata gyilkosa. A Blikk információi szerint Péntek László felkérte védelmére dr. Tuza Pétert, a Zsanett-ügyben elhíresült ügyvédet.
Júliusban 1,8% volt az egy évre visszatekintő drágulás. Előzetesen az elemzők 2,1%-os inflációra számítottak, vagyis viszonylag jelentős meglepetésnek mondható a júniusi 1,9% után a friss árindex. ...
Hogyan legyen a coaching hasznos a 21. században - tette fel a kérdést Myles Downey a júniusi WBECS egyik legnépszerűbb webináriumán. Hogyan hagyjon értéket maga után a coaching? Mi jelent értéket a vezetőnek, aki kapja a coachingot és a megbízónak (HR), aki rendeli és fizeti a coachingot?
Vukán György 2009-ben megváltoztatta végrendeletét és az abban tervezett díjat még életében megalapította. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a kreativitás szükségességére és visszahozza az improvizáció becsületét a zeneművészetbe. A most elhunyt művész 2009 decemberében nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorában, Vukán Györgyre emlékezve ezt az interjút kedden 18 órától az InfoRádió…
Ma tette közzé negyedéves jelentését az osztrák olajtársaság, az OMV is, a számok a legtöbb soron elmaradtak az elemzői konszenzusban szereplő értékektől, egyedüli üdítő pont a finomítás jóval várt...
A magyar politika egy gőzölgő mocsár, ahol sok ügy elveszhet, de a romagyilkosságok ügyével ez nem szabad, hogy megtörténjen – erről Gulyás József beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Júliusban 1,8% volt az egy évre visszatekintő drágulás. Előzetesen az elemzők 2,1%-os inflációra számítottak, vagyis viszonylag jelentős meglepetésnek mondható a júniusi 1,9% után a friss árindex. ...
Ugyan nyitásban még csak enyhe, 0,09 százalékos emelkedés mutatkozott a Budapesti Értéktőzsdén, azonban fél órával később a BUX index már közel 1%-os emelkedés mellett 18.880,31 pontnál járt, 700 millió forintot meghaladó forgalom mellett.
Augusztus 15-én, csütörtökön piacnyitás előtt számol be második negyedéves teljesítményéről a CIG Pannónia. Ezúttal is csak egyetlen elemző tette közzé becslését a biztosító eredményére vonatkozóan....
Várakozásokat meghaladó első féléves eredményt publikált az E.ON. A tisztított adózott eredmény 1,91 milliárd euró lett szemben a várt 1,79 milliárd euróval.
Óriási örömünnep vette kezdetét a Galatasaray öltözőjében a Török Szuperkupa megnyerését követően. Didier Drogbáék még a repülőn is buliztak a hazaúton.
A brazil bajnokság 13. fordulójában a hét cselének választották a Bahia játékosának, Marquinhos Gabrielnek a megmozdulását, aki egymás után két játékost bőrözött be a Grémio elleni bajnokin.
Alig nyolc hónap van hátra a jövő évi választásokig, de egyelőre még sejteni sem lehet, miként birkóznak meg a konzulátusok a külföldön szavazni készülő több százezer állampolgárral. Egyelőre csak kérdések vannak. Botrány lesz?
Rendőrautót rongált meg két ittas fiatal Szegeden, miután a járőrök éjszakai hangoskodásuk miatt figyelmeztették őket a csongrádi megyeszékhely belvárosában - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Akkor lesznek gyorsabbak a számítógépek, ha hatékonyabb adattárolási módszereket fedeznek fel. Svájci és francia kutatók új lehetőséget kísérleteztek ki.
Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Klinghammer István közölte, jövőre húsz ponttal magasabb lesz a jelenleg 240 pontos felvételi határ.
A második negyedévben az előző évinél és az elemzői várakozásoknál alacsonyabb egyszeri tételektől megtisztított üzleti eredményt és nyereséget ért el az OMV osztrák olajipari konszern - tájékoztatta kedden az MTI-t a társaság.
A Helly Hansen nem adja meg magát a rossz időnek. Az újonnan bemutatott Training kollekció edzőruhái még a hűvös és csapadékos időben is sportolni csábítanak, legyen az edzés kint, vagy bent. A norvég sportmárka technikai ruházatai a legmagasabb minőséget és a skandináv dizájnt képviselik. Legújabb ikontermékeik jellegzetességei az élénk, skandináv tájat idéző színek, a szélvédő „windblock”…
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága az Országos Tisztifőorvosi Hivatalon keresztül 2013. augusztus 8-án azonnali vizsgálatot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán sajnálatosan bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban.
Drámai helyzetbe került a tizenegy éves amerikai kislány. Nem elég, hogy a spanyol vonatbalesetben súlyos sokk érte, sebesülései miatt hosszú hetekig szóba sem jöhet, hogy hazajusson.
Minden idők egyik legjobban szervezett vívó-világbajnoksága volt a budapesti Ioan Pop, a nemzetközi sportági szövetség (FIE) technikai igazgatója szerint.
Alföldi Róbert: Egészen különös lény. Imádom, imádom, imádom! Jirí Menzel: Aprócska testben hatalmas lélek. Spiró György: Amiben igazán nagy, azt nem lehet másolni. Makk Károly: Súlya van. Karátja. Akkor veszi elő, amikor akarja. Az idézetek egy nagyszerű kötetből valók, a címe Körhintamenet - Beszédes könyv Törőcsik Mariról, a szerzője Szabó G. László.
A napokban került az európai boltok polcaira a Sharp legújabb, Aquos LED 3D televíziója. Az új tévé nem csak mérete, hanem megfizethető ára miatt is érdekes.
Igencsak olcsó a ródium, elemzők mégis csak a hosszú távú befektetőknek ajánlják a beszállást, mivel nem kizárt, hogy a Platina-csoportba tartozó nemesfém árfolyama csak évek múlva lódulhat meg.
Amerikában nem tettek közzé fontos makrogazdasági adatokat és jelentősebb vállalati hírek sem jelentek meg hétfőn, így a kereskedés nyugodt mederben folyt, melynek a végén az irányadó benchmarkok...
A második negyedévben az előző évinél és az elemzői várakozásoknál alacsonyabb egyszeri tételektől megtisztított üzleti eredményt és nyereséget ért el az OMV osztrák olajipari konszern - tájékoztatta kedden az MTI-t a társaság.
Az állandóan hullámzó tőzsdei és forex piacok számtalan lehetőséget kínálnak a szemfüles kereskedők számára. Ezeket a kiváló kereskedési alkalmakat legjobban a piac minden apró rezdülését meglovagoló...
A Pirelli motorsport-főnöke, Paul Hembery szerint a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója rendkívül bizarr helyzetben van jelenlegi szerződései kapcsán. Tovább »
Az SVG Capital közzétette az első féléves jelentését, a várakozások meghaladó számok publikálását követően a cég papírjai 4,7%-ot emelkedtek. Az alternatív vagyonkezelő, amely más magántőke...
Közvetlenül a világ élmezőnye mögé helyezte a hazai szempontból egy arany- és két bronzéremmel zárult budapesti világbajnokság után a magyar vívást a sportági szövetség szakmai alelnöke, aki szerint egyes szakágak az élmezőnyhöz tartoznak, másokban viszont van lemaradás.