Augusztus végére végezhetnek annak az 1 millió 7 ezer négyzetméternyi területnek az átvizsgálásával, amely a délszláv háborúban a horvát–magyar határszakasz közelében lerakott aknákat rejthet.
Az események szálait eddig egyértelműen Milos Zeman államfő mozgatta, a Rusnok-kormány az ő kormánya, de a szerdai döntés után a képviselőház terén pattog a labda.
Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői lépnek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1.napján.
A Fidesz szerint az előző kormányok veszélybe sodorták a családokat, amikor a devizahiteleket felpörgették". Az MSZP szerint a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség, az Együtt-PM Orbán és Matolcsy gazdaságpolitikáját okolja a devizahitel-válságért.
A szíriai állami televízió csütörtökön olyan felvételeket mutatott be, amelyeken Bassár el-Aszad elnök látható, amint meglátogat egy damaszkuszi mecsetet a böjt megtörésének ünnepe (íd al-fitr) alkalmából.