A G20-as csúcstalálkozó és Ben Bernanke múlt heti kongresszusi meghallgatásai után világossá vált, hogy a világ legnagyobb gazdaságai nem szeretnék a hozamok fékevesztett emelkedését és egyben a...
Több mint egy éve húzódik a Jóban Rosszban producerének válása, ám az utóbbi tíz hónapot legalább boldog kapcsolatban tölthette a sorozat egyik szerplőjével.
Kedvező hangulatban telt a tegnapi kereskedés az Egyesült Államokban miután a várttól elmaradó amerikai ingatlanpiaci adat mérsékelte az eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos aggodalmakat...
Nyilvánosságra hozta a CVC Capital Partners, hogy a legújabb alapjukhoz 10,5 milliárd eurós forrás tudtak összegyűjteni, amely a válság kitörése óta a legnagyobb összegnek számít. Az iparági átlaghoz...
Kína gazdasági növekedése 7% felett kell maradjon - jelentette ki Li Ko-csiang miniszterelnök a The Beijing News tudósítása szerint. A miniszterelnök az állami tanács ülésén mondhatta azt a lap...
Nincs érdemi mozgás hétfő délután óta a forint euróval szembeni árfolyamában, igaz külföldön is visszafogott mozgások mutatkoztak tegnap óta a főbb devizakeresztekben a csendesebb nyári kereskedés...
Míg a jelenlegi középiskolai végzősök 18 százaléka jelentkezett külföldi egyetemre vagy főiskolára, a mostani 9-11. osztályosok 36 százaléka tervezi a jövőben ezt - derült ki a GVI felméréséből....
Csak a hűvösben játszhat kisfiával Dundika. A másfél éves Marián ugyanis ekcémás, és ha szülei nem tartják távol a napsugaraktól, foltokban kiszárad és égetően viszket a bőre.
Kirándulóhelyet alakít ki a líbiai kormány a két éve kivégzett Moammer Kadhafi főhadiszállásán. Az egykor mérhetetlen luxussal berendezett épületektől azonban máig félnek az emberek.
Felrobbant a második negyedévben a Netflix nyeresége az előző év azonos időszakához viszonyítva, viszont a zárás utáni kereskedésben ennek ellenére estek a részvények. Az előfizetők számának...
Augusztus 1-től a megtakarítások kamatát és árfolyamnyereségét a 16 százalékos személyi jövedelemadón túl 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (EHO) is terheli majd. Vannak ugyanakkor kiskapuk....
A csúcsokat döntögető amerikai részvények között is néhányan a fáradás jeleit mutatják, míg az éppen éledező nemesfémek egyre rázósabb terepre érkeztek. Ma az arany mellett a Chevron grafikonját...
Közérthetően az új Btk-ról - ezt kínálja a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó az új 8 kötetes Btk- kommentárral. Polt Péter legfőbb ügyész szerint az ügyészségeken, bíróságokon és az elméleti tudományokban dolgozó szerzők arra törekedtek, hogy az eredeti jogalkotói akaratot tükrözzék vissza, és ahol vita van, ott bemutassák a lehetséges értelmezéseket is. A legfőbb ügyész elismerte: vannak az…
Folytatódhat az emelkedés a vezető nyugat-európai piacokon, miután a kínai miniszerelnök kijelentette, hogy Kína gazdasági növekedésének üteme nem eshet 7 százalék alá.
Rendületlenül emelkednek újabb és újabb csúcsokra az amerikai tőzsdék, amennyiben pedig azt feltételezzük, hogy a múlt jó előrejelző a jövőre nézve, akkor a bika piac legalább az év végéig még...
Az MSZP szerint a jelenlegi kormány csak leépít, rombol és elbocsát az egészségügyben, hiszen eddig több mint 300 milliárdot vont ki az ágazatból. Az ellenzéki párt emelkedő alapbéreket, az elvándorlás mérséklését és a kényszernyugdíjazás megszüntetését ígéri.
Kedvező hangulatban telt a tegnapi kereskedés az Egyesült Államokban miután a várttól elmaradó amerikai ingatlanpiaci adat mérsékelte az eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos aggodalmakat...
Féktelen tömeg rohanta meg a Ferenc pápát szállító terepjáró autót hétfőn Rio de Janeiróban, miután a gépkocsi a sofőr hibájából eltért a tervezett útvonaltól, és forgalmi dugóban rekedt. Az AP tudósítása szerint a helyzet egyes pillanatokban félelmetes volt.
Sokaknak van rossz tapasztalata külföldi munkakereséssel kapcsolatban - bár a törvény szerint az irodák a közvetítésért nem kérhetnek pénzt, más jogcímeken előszeretettel szednek be kisebb-nagyobb összegeket, írja a Metropol.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Kocsis Máté a Ma reggelben közölte: az MSZP gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket, s ezzel belehajszolták a magyarokat a devizahitelekbe.
Annak ellenére, hogy a délutáni ingatlanpiaci adat és a McDonald's második negyedéves eredményei egyaránt alulmúlták az elemzők várakozásait, enyhe emelkedéssel zárták a mai kereskedést a vezető...
"Kádár János kiválónak tartja Magyarország és a Közös Piac együttműködését a gazdaság területén, nehezményezi ugyanakkor, hogy a tőkés országok a Szabad Európa rádión keresztül megpróbáltnak beavatkozni belső ügyeinkbe." Ha elővesszük a Magyar Nemzet hetvenes években kelt számait, csak a nevek miatt kelthet gyanút, hogy nem a tegnapi újságot olvassuk - írja blogjában Fodor Gábor.
Folytatódik az európai távközlési szektor konszolidációja, a spanyol Telefonica ugyanis megvásárlja a holland KPN-től német leányvállalatát, az E-Plus-t. Az E-Plus és a spanyolok német...
Némi szövegértelmezési problémája akadt a kormánypártnak a Kúria ítéletével, így a bírói testületet bankpártinak nyilvánította, és megkezdődött a devizahiteles-mentésnek titulált ámokfutás.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően emelkedéssel indult a keddi kereskedési nap, Nyugat-Európában a DAX és a CAC-40 indexek 0,3-0,3 százalékos, míg a FTSE-100 index 0,4 százalékos emelkedéssel nyitott. Budapesten ugyanakkor a BUX index 0,54 százalékos csökkenéssel 18.145,59 ponton nyitott.
Az exportárbevétel jelentős növekedésének köszönhetően a dunaújvárosi vasmű árbevétele 2012-ben 272,9 milliárd forintról 293,9 milliárd forintra emelkedett, azonban a költségek 13%-os emelkedése...
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született....