Szerdán folytatódik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken. A tárgyaláson várhatóan a vádlottak felszólalnak az utolsó szó jogán.
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán.Idén több mint 95 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A legnépszerűbb most is az ELTE, idén is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született. A most jelentkezők szeptemberben…
Előre be nem jelentett gyakorlat keretében riadókészültségbe helyeztek Oroszországban két rakétahadosztályt - közölte az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség internetes oldalán.
Nemzetközi együttműködési megállapodást írt alá az FC Barcelona és a Panasonic Corporation, amelynek értelmében a japán cég a klub hivatalos partnere lesz, marketing és promóciós jogokat kap az elkövetkező három évre.
Király Linda és szerelme, Zsombor tavalyi terveik ellenére még a karrierjükre koncentrálnak, így csak később esküdnek meg. Viszont egy közös amerikai utazás során bármi megtörténhet…
Egy nő megsérült, amikor egy autó vonattal ütközött Lajosmizsénél egy fényjelző és sorompó nélküli vasúti átjáróban kedden - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A "hideg konfrontáció" korszakaként jellemzi Peking és Tokió jelenlegi és várható jövőbeni viszonyát a vasárnap zárult japán felsőházi választás eredményét kommentáló cikkében a Kínában megjelenő Global Times című angol nyelvű napilap kedden.
Megverte feleségét egy válófélben lévő dégi férfi hétfőn, majd felgyújtotta a nő házának egyik szobáját. A férfi ellen távoltartási végzés volt érvényben.
A bíróságra benyújtott válókeresetben azt írja, hogy feleségével való kapcsolata régóta megromlott, és semmi esély arra, hogy házasságukat helyrehozzák.
Kedvező hangulatban telt a tegnapi kereskedés az Egyesült Államokban miután a várttól elmaradó amerikai ingatlanpiaci adat mérsékelte az eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos aggodalmakat...
Előre be nem jelentett gyakorlat keretében riadókészültségbe helyeztek Oroszországban két rakétahadosztályt – közölte az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség internetes oldalán.
Kifejezetten a kínai közönség ízlésére szabott, helyi elemekkel teli lesz a kivitelezés alatt álló sanghaji Disneyland - idézi a kínai sajtó a Walt Disney vezérigazgatóját.
Kár csak a férfiakat ostorozni a hűtlenségért. Kiderült ugyanis, hogy egyre több nő csalja meg a párját, így az arányok lassan kiegyenlítődnek. Magyarországon egy veszélyes orgazmusfüggőség is felütötte a fejét.
A Nokia a jelenleginél nagyobb és olcsóbb telefonokkal igyekezne piacot szerezni. A tervek szerint a jelenlegi 4,5 collos készülékek helyett 4,7 collos telefonokkal jelenne meg a cég, és az árat 250 euró alá csökkentetné, szemben a csúcskészülékek jelenlegi 400 euró körüli árával.
Határozatlan időre Dévényi Gergelyt nevezték ki a Volánbusz Zrt. vezérigazgatójának - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel.
Használaton kívüli kútba esett egy kétéves gyerek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mezőladányban, a kisfiú könnyebben megsérült - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Ferenc pápa aggasztónak tartja, hogy a fiatalok között egyre több a munkanélküli. A pápa egyhetes, brazíliai látogatásának elején a fiatal generációt egyre érzékenyebben érintő munkaerőpiaci problémákra hívta fel a figyelmet, írja a portfolio.
Összeszorított rugóként, meghatározó technikai szintek közé szorulva pattog a forint már egy hónapja, így a jelentős árfolyam-elmozdulás szinte borítékolható. Videó technikai elemzésünkben...
A szíriai ellenzék kedden felszólította az Európai Uniót, hogy állítsák bíróság elé a Hezbollah libanoni síita párt tisztségviselőit a szíriai polgárháborúban játszott szerepük miatt.
Hozzávalók: A piskótához: 3 tojás 15 dkg cukor 3 dkg liszt (átszitálva) 5 dkg keményítő csipet só vaj – a forma kikenéséhez A töltelékhez: 50 dkg málna (vagy bármilyen piros bogyós gyümölcs) 5 dkg cukor 2 narancs (facsart leve) 20 dkg sűrű görög joghurt 1 dl tejföl 2 teáskanál vanília-kivonat 6 lap zselatin Valamint: 10 dkg szeletelt mandula
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a munkatársak, akik kiemelkedő munkájukért jutalomutazást kapnak, lojálisabbak lesznek a munkaadójukhoz, mintha pénzjutalmat kapnának, írja honlapján a Gazdasági Rádió.
Matolcsy György bejelentésére vár mindenki, a jegybankelnök a kamatdöntő ülés után tart sajtótájékoztatót - a devizahiteleseknek szerdán jöhet az újabb mentőcsomag - 20 trafikostól vonják meg a koncessziót - Nézze meg itt >>