Öt embert végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a kelet-kínai Santung tartományban, mert lemészárolták egy hajó legénységének tizenhat tagját még 2011-ben – jelentette a kínai média szombaton.
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett. A sepsiszentgyörgyi tüntetők határrevíziós jelszót skandáltak.
Kiszámolta már, hogyan jár Ön a banki lekötéssel rövid távon? Az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 3-4% közelébe szorította le. Ráadásul egyre több az elvonás is, így érdemes utánaszámolni a banki lekötéseknek. Mi megtettük ezt Ön helyett.
Szeged - Összeköti a családi nyaralást a Szegedi Szabadtéri Színpadon készülő bemutatójával Janza Kata (40). Az Elfújta szél egyik főszereplője ugyanis nem csak a kedvesét, Szerényi Lászlót (32) tudhatja maga mellett, de nemsokára gyermekei, Janka (14) és Samu (6), valamint a szülei is leköltöznek a dél-magyarországi városba.
Sok kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor az egyik fél úgy érzi, nem biztos, hogy ott kellene lennie. Bár szereti a másikat, és sok időt töltöttek együtt, már nem az ami volt. Sokszor nem lehet azt sem megfogalmazni, ilyenkor mi a baj.
Kazincbarcika — Hiába próbálta megannyi krémmel „életben tartani" halott fiát H. Ilona, a bomlás megállíthatatlanul pusztította a testet. Attila (†32) testét hat éven át marcangolták az apró organizmusok, de vajon kiderül-e valaha, mi okozta a fiú halálát?
Budapest - Több mint ötmillió forintot kínál egy könyvkiadó Alekosznak (34), hogy botránykönyvet írjon! A Vasárnapi Blikk információi szerint ValóVilág negyedik szériájának nyertesét arra kérték, hogy tálaljon ki volt anyacsatornájáról, botrányos átigazolásáról és arról, hogy miért, illetve mennyiért érte meg neki szerződése ellenére feltűnni a TV2-n.
Los Angeles — Világsikere miatt második részt is forgattak a Nagyfiúk című családi komédiából, amelyben Salma Hayek mókázik Adam Sandler feleségének szerepében. A forgalmazó InterCom közbenjárásával interjút készíthettünk a meglepően közvetlen hollywoodi sztárral.
BUDAPEST - Lefújták az esküvőt az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai! Alig három hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Kovács Bettina Dóra (22), a sorozat Zsófija heteken belül örök hűséget fogad szerelmének, Király Péternek (31), aki a sorozatban Gábort alakítja.
A negyvenöt éves Anastaciának tíz éve már kemoterápián kellett keresztülmennie, idén pedig másodszor kerekedett felül a gyilkos kóron. Év eleji turnéját le kellett mondania, most azonban stúdióba vonult.
Meghalt egy fiatal nő autóbalesetben, Bács-Kiskun megyében, az 5151-es számú úton – közölte a megyei rendőrkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap hajnalban.
Olvasztó Imre már egy hete eldobta az életét, aminek titkát nagy igyekezettel próbálják megfejteni barátai és kollégái. Ám a kérdőjelek csak szaporodnak az Indul a bakterház egykori gyermekszínészének tragédiájáról.
A budapesti Darvalics Virágot választotta a szakmai zsűri a 188. Anna-bál szépévé Balatonfüreden. Első udvarhölgye a balatonfüredi Balla Lilly, második udvarhölgye a budapesti Szóráth Sarah lett.
Minden kislány arról álmodik, hogy eljön érte a hercege, és elviszi őt hatalmas palotájába, ahol szolgák lesik minden kívánságát. Gyönyörû ruhákkal és ékszerekkel veszi körül magát, férje gyengéd bókokkal árasztja el esténként baldachinos ágyukon. Amikor tizenöt évvel ezelőtt, az egyetemről kikerülve Mohameddel megismerkedtem, azt, hittem valóra vált az álmom. Történetem elmesélésével nem az a…
Nem hajlandó változtatni az életmódján Lang Györgyi „csak azért”, mert nem tud lábra állni. Az Adrián sem merült fel benne, hogy a partról nézze a fürdőzőket, belevetette magát a habokba
A násznép Gezi parknál gyűlt össze, hogy megünnepeljék egy olyan fiatal pár esküvőjét, amelynek tagjai a nyár eleji kormányellenes tiltakozó akciók révén ismerkedtek meg.
Fenyő Iván ismételten Hollywood felé kacsingat. Szerepet kapott a HBO csatorna égisze alatt forgatott Borgiák című történelmi sorozatban. A jelenete olyan jól sikerült, hogy a film hivatalos trailerébe is bekerült Fenyő Iván kardvívós csatája. Interjú.
Összesen 897 ezer jüan (32,9 millió forint) kárpótlást kapott annak a közép-kínai, falusi dinnyeárusnak a családja, akit a közterület-felügyelők erőszakkal akartak megregulázni, s erőszakos fellépésük következtében meghalt - jelentette a helyi forrásokra hivatkozva a kínai média vasárnap.
A romániai csapat tagjai csütörtök éjjel kezdték meg a csúcsmenetet a 7500 méteren kialakított táborból, hogy több mint 8 óra mászás után meghódítsák a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatot, a Föld kilencedik legmagasabb csúcsát.
A miniszterelnök gyakran hivatkozik a becsületre. Igaza van, mert tisztességes, hatékony politika nem létezhet mély meggyőződés, erős hit és a szolgálat őszinte vállalása nélkül. Ezek pedig nem létezhetnek becsület nélkül!
Lelepleződése után egy napon belül az eladási listák élére ugrott a Harry Potter szerzőjének új munkája, amelyet Robert Galbraithként jegyzett. J. K. Rowling esete kapcsán az irodalom álnév mögé bújt sztárjainak történeteit szedtük csokorba.
Óriási védést mutatott be a török U19-es válogatott kapusa Szerbia ellen az U19-es Eb-n. A hálóőr majdnem a saját kapujába ütött egy lövést, de jókora bakiját egy szenzációs vetődéssel javította.
Szimpatikusnak, megbízhatónak, a társadalom problémáit átérzőnek tartják Ferenc pápát az olasz és külföldi fiatalok a riói ifjúsági találkozó előtt közölt felmérés szerint.
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.
A kölni döntő előtt egy órával még verte a víz, lázas volt és hányingerrel küszködött, aztán mindössze egy hibával hozta harmadik világbajnoki címét. Kun Ádám bmx-es, a Flatland kategória fiatal szupersztárja saját trükkjeivel hódította meg a világot.
Mikó Gergely, a büntetőkollégium vezetője elmondta: annak ellenére sikerült gyorsítani az ítélkezést, hogy tavaly a nyugdíjazások miatt a kevesebb mint 70 tagú testület ötöde hiányzott.
Neymar mindössze 17 esztendős barátnője, Bruna Marquezine jelenleg a vakáció örömeit élvezi. A mutatós fiatal hölgy rengeteget strandol és persze közben arra is figyel, hogy alaposan megmutassa magát a fotósoknak.
Kigyulladt egy gumitelep vasárnap hajnalban Boba határában, a katasztrófavédelem kiemelt riasztást rendelt el, mert a tűz a környező erdőket is veszélyezteti - közölte a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Irakban pokolgépek robbantak a főváros több síita negyedében, és Bagdadon kívül is. Összesen több mint 60-an vesztették életüket a merényletekben, és mintegy 200-an megsebesültek.
Összesen 897 ezer jüan (32,9 millió forint) kárpótlást kapott annak a közép-kínai, falusi dinnyeárusnak a családja, akit a közterület-felügyelők erőszakkal akartak megregulázni, s erőszakos fellépésük következtében meghalt.
Meglehet, sokan pihent agyúnak titulálhatják azokat a bristoli kutatókat, akik vizeletből nyert energiával telefont működtetnek, ám ne zárjuk ki a lehetőséget, miszerint a jövő egyik igazán környezetkímélő energiaforrását találták meg.