New York-i földet érés után összetört hétfő délután egy utasszállító repülőgép első futóműve, a gép orra bukott, és a balesetben megsérült 16 utas - közölték tisztségviselők.
Joe úgy érezte, mindennek vége, amikor a szokásos szűrővizsgálat után tudatták vele: foltot találtak a tüdején. A hír letaglózta a sorozat tetovált keménylegényét.
Még augusztusban megkezdi az egyeztetést a közös egyéni képviselő-jelöltekről az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség - mondta Karácsony Gergely az Inforádió Aréna című műsorában. A Párbeszéd Magyarországért politikusa hozzátette, az a céljuk, hogy megtalálják a 106 legjobb jelöltet. A független parlamenti képviselő szerint ősszel elindul a választási kampány, ezért…
Emeletes autóbuszba rohant kedd hajnalban Thaiföldön egy kamion, a busz kigyulladt, és a benne rekedt utasok közül 19 meghalt, 20 pedig megsérült - közölték hivatalos forrásból.
Fegyveresek lelőtték egy önkéntes települési őrség legalább öt tagját, további hetet pedig megsebesítettek hétfőn a Mexikó nyugati részén található Michoacán szövetségi államban - közölték a hatóságok.
Közös megegyezéssel távozott posztjáról hétfőn Bakó Attila, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatója - közölte a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A közlemény szerint Horváth...
A lengyel külügyminiszter egyebek között azt kérte diplomatáitól, hogy "védjék meg a magyar partnereket az igazságtalan támadásoktól". Radoslaw Sikorski erről hétfőn beszélt Varsóban, a lengyel nagykövetek éves értekezletén.
A Tett és Védelem Alapítvány - amely elérte, hogy a Facebook letiltsa a kuruc.info profilját - az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő szélsőjobboldali politikusok ellen.
Újabb 61 tonnát hozott felszínre a németek által a második világháború idején, 1941-ben az Atlanti-óceánon elsüllyesztett brit teherhajó ezüstkincséből az Odyssey amerikai cég, amely 2011 nyarán bukkant rá Írország partjainál az "ezüsthajó" roncsaira.
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők többsége azt várja, hogy újabb 25 bázispontos csökkentést hajt végre a testület, 4,0 százalékra mérsékelve az irányadó rátát.
Már hetek óta lehetett tudni, hogy hamarosan a munkaügyi központok is "beszállnak" az álláskeresési portálok bizniszébe, azaz saját álláskereső oldalt indít az állam. A VMP (Virtuális Munkaerőpiac Portál) célja természetesen az állástalanok munkához segítése, persze a kérdés az, hogy van-e értelme az amúgy is telített piacra új szereplőnek belépnie. Álláspiaci szakértőket kértünk meg, mondják el…
Focipálya, konditerem, légkondicionált szobák, napkollektor, a szobákban LCD tévé, konyha és mosókonyha luxusgépekkel - nem, nem egy háromcsillagos szállodát kívánunk bemutatni, hanem egy munkásszállót. Bár a dunaújvárosi Hankook-gyár próbálja elkerülni ezt a kifejezést, azért a Hankook Ház funkcióját tekintve valóban egy munkásszálló. Persze némi extrával.
Valószínűleg patkánymérget evett egy turista Pekingben, amikor birkahúst fogyasztott: legalábbis a vérében patkánymérgekben használatos összetevőt találtak.
Orbán Viktor 2010-ben háborút hirdetett az államadóssággal szemben, legalábbis akkor ez volt a magyarázata arra, miért nyúlja le egyik napról a másikra 3 millió magyar polgár mintegy 3000 milliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítását.
Elképesztő jelenet játszódott le Bodin Issara és Maneepong Jongjit tollaslabdameccsén a Canada Openen. A két korábbi partner immár riválisként találkozott és okozott botrányt.
New York-i földet érés után összetört hétfő délután egy utasszállító repülőgép első futóműve, a gép orra bukott, és a balesetben megsérült 16 utas - közölték tisztségviselők.
Előre be nem jelentett gyakorlat keretében riadókészültségbe helyeztek Oroszországban két rakétahadosztályt - közölte az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség internetes oldalán.
Nyilvános rendezvényen elkövetett csoportos garázdasággal gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselőt, aki két társa közreműködésével tavaly decemberben felgyújtott egy izraeli zászlót - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Valószínűleg patkánymérget evett egy turista Pekingben, amikor birkahúst fogyasztott: legalábbis a vérében patkánymérgekben használatos összetevőt találtak.
Lényegében elkészült a beadvánnyal és akár már kedden, de a héten mindenképp benyújtja azt az Alkotmánybíróságnak (Ab) a 125 takarékszövetkezetből 104 pénzintézetet plusz a Takarékbankot tömörítő...
A Portfolio.hu információi szerint két egymással "versenyző" megoldási javaslaton dolgozik a kormány a devizahitelekkel kapcsolatban: Varga Mihály és csapata az árfolyamrés-probléma megoldásán dolgozik, míg Navracsics Tibor egy jóval radikálisabb megoldásra kapott megbízást. A kormány szerdán dönthet a két forgatókönyv közül, a kimenetel pedig a bankok és a devizahitelesek szempontjából sem…
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) legalább egy évvel elhalasztja a végső döntést a tulajdonában lévő temelíni atomerőmű bővítéséről - közölte Pavel Cyrani, a CEZ stratégiai osztályának igazgatója egy...
Nemátalakító kezelés hozta össze a 19 éves Katie Hillt és a 17 éves Arin Andrewst, akik lelke rossz testbe született, adta hírül a Sun brit napilap. A fiatalok a kórházban szerettek egymásba.
Orgazdaság miatt indítottak eljárást azzal a négy emberrel szemben, akiknél a napokban tartott házkutatás során nagy mennyiségű vágott dohányt és szeszesitalt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Baranya megyében.