2013. július 23. kedd

júl. 23
6:48
Izrael és a palesztinok vezetői is népszavazást terveznek (hirado.hu)
Izrael és a palesztin területek vezetői egyaránt úgy nyilatkoztak hétfőn, hogy a két ország közötti esetleges békeszerződés sorsáról népszavazással kell majd dönteni.
júl. 23
6:50
Mennyei Cosi fan tutte Madridból (Spa Trend Online)
Túl évszázadon is él a legenda, hogy Brahms Gustav Mahler budapesti opera igazgatása és vezénylése idején, idejött megnézni a Don Giovanni előadását, azzal a buzdítással, aki élményt óhajt látni, nem mulaszthatja el. Most a véletlen kalauzolt el Madridba. Jelképesen csupán, mert valójában az Arte HD tévé csatornáján láttam, hasonló, ha nem szinte azonos megrendüléssel, a másik nagy Mozartot, a…
júl. 23
6:50
14 előadás a Keszthelyi Nyári Játékokon csütörtöktől (hirado.hu)
A Hét boszorka című koncertelőadással kezdődik csütörtök este a XIV. Keszthelyi Nyári Játékok programsorozata a Festetics-kastély parkjában.
júl. 23
6:52
Élmény örökre (Spa Trend Online)
Mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Az bizonyos, hogy a Buena Vista Social Club Orquesta az ellentétek együttese és az is biztos, hogy vonzza a közönséget. Pedig a nézők vasárnap este már némileg türelmetlenek voltak, amikor az este 8-ra hirdetett koncert még fél 9-kor sem kezdődött meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
júl. 23
6:57
Szépkorúak jubileumi juttatása: kinek és mennyi jár? (Adózóna)
Az elmúlt napokban, egy vidéki városban élő egyedülálló özvegytől érkezett meghatottságot tükröző levél szerkesztőségünkhöz. Az özvegyet ugyanis 90. születésnapja alkalmából lakásán a város alpolgármestere virágcsokor és emléklap kíséretében köszöntötte. Az örömet tovább fokozta, hogy a postás – nyugdíjától függetlenül – 90 ezer forintot kézbesített a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól. Ezáltal…
júl. 23
6:59
Németországban tovább nőttek az adóbevételek (Adózóna)
Németországban a gyenge gazdasági növekedés ellenére 3,5 százalékkal nőttek az adóbevételek az első félévben.
júl. 23
7:00
Elvonón gyógyul VV Éva - videóval (BorsOnline)
Nem akart róla beszélni, de a Bors megtalálta: VV Éva önként feküdt be egy kórházba, hogy megszabaduljon alkoholfüggőségétől, pánikbetegségétől.
júl. 23
7:00
Szerdán hozzák nyilvánosságra felsőoktatási felvételi ponthatárokat (Infostart)
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
júl. 23
7:00
Akár már ma benyújthatja beadványát azt az Alkotmánybíróságnak az OTSZ (Infostart)
Lapértesülés szerint a tervek szerint akár már ma, de még a héten benyújtja azt az Alkotmánybíróságnak beadványát az integrációs törvény felülvizsgálata ügyében az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség.
júl. 23
7:02
Önmagukat jelenthetik fel a halott fiukkal élő szülők (BorsOnline)
Akár börtönbe is kerülhet az az édesanya, aki hat évig őrizte, etette, gondozta fia holttestét. Igaz, ehhez saját családjának kellene feljelentenie kegyeleti jog megsértése miatt. Kérdéses, ki temetteti el Attila maradványait, hiszen a család továbbra is élőnek hiszi őt.
júl. 23
7:03
Alkotmánybírósághoz fordulnak a takarékok (Blikk)
júl. 23
7:03
58.000 Ft-ot kereshet - mindössze 2 számot kell tudni... (ProfitLine)
Most, hogy sokak számára kitört a nyár, és a tőzsdei befektetők is inkább a strandon hűsölnek, a ProfitLine.hu gazdasági on-line magazin is lazulni hívja Önt. Egy könnyed játékra invitáljuk, melynek neve: ProfitLine/ProfitMánia.
júl. 23
7:05
Nyereséges lehet a budapesti úszó-vb (Blikk)
júl. 23
7:06
Földet érés után összetört egy gép első futóműve, tucatnyian megsérültek (hirado.hu)
New York-i földet érés után összetört hétfő délután egy utasszállító repülőgép első futóműve, a gép orra bukott, és a balesetben megsérült 16 utas - közölték tisztségviselők.
júl. 23
7:06
Van-e értelme a Kliknek? (HR Portál)
Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja véleménye szerint a Klik jelenleg az ország legfeleslegesebb intézménye, ami "szimbólumává vált a politikai ostobaságnak, a politikai öncélúságnak és a hozzá nem értésnek".
júl. 23
7:06
Ultimátum a baloldalnak: csattanós válasszal fenyeget Schmuck (ATV)
A 13. havi nyugdíj és az ingyenes utazás visszavezetése, személyi jövedelemadó és tb-mentes nyugellátás, valamint 3 százalékos nyugdíjbónusz minden gyerek után – egyebek mellett ezekkel az intézkedésekkel segítené a szép korúakat a szociáldemokrata párt. Schmuck Andor 1000 órás ultimátumot adott a demokratikus ellenzéknek arra, hogy a javaslatokat belefoglalják programjukba. A Tisztelet Társasága…
júl. 23
7:08
Rétvári: egyre népszerűbb az internetes Nemzeti Jogszabálytár (hirado.hu)
Egyre népszerűbb a Nemzeti Jogszabálytár, a tavaly januári induláshoz képest az internetes oldalon a keresések száma 2,7-szeresére, a letöltéseké 18,6-szorosára nőtt - mondta a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.
júl. 23
7:08
Közös megegyezéssel távozott az ÁAK Zrt. vezérigazgatója (HR Portál)
Közös megegyezéssel távozott posztjáról hétfőn Bakó Attila, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatója, és Horváth Róbert, az ÁAK üzemeltetési igazgatója is.
júl. 23
7:10
WHO: A szív- és érrendszeri betegségek okozzák a legtöbb halált (hirado.hu)
A világon 54,5 millióan halnak meg évente. Minden nyolcadik ötéves vagy annál fiatalabb, és 74 százalékuk afrikai. A WHO szerint a várható élethossz globális átlaga 70 év.
júl. 23
7:10
27 év jogviszony nettó 70 ezer - a bölcsődei dolgozók is béremelést szeretnének (HR Portál)
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) szerint a szociális ágazatban dolgozók bérét is rendezni kell, ők ugyanis az elmúlt években összesen több mint 20 százalékos reálkereset-veszteséget szenvedtek el - közölte a szervezet elnöke Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének írt nyílt levelében.
júl. 23
7:12
Romagyilkosságok: szerdán folytatódik a büntetőper (hirado.hu)
Szerdán folytatódik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken.
júl. 23
7:12
Uniós támogatással készült el a dunapataji forgácsolóüzem (HR Portál)
Az Európai Unió 87 millió forintos támogatásával, 174 millió forint összegű beruházással készült el a dunapataji Best-Tool Kft. forgácsolóüzeme.
júl. 23
7:18
Nem jött be Jézus arca (BorsOnline)
Zarándokhelyet reméltek a püspökladányiak a településről készült ritka műholdfotótól, ami mind a mai napig látható. De a városban jelen lévő két történelmi egyház képviselői szerint a Jézus-arc nem jött be.
júl. 23
7:18
Ma kezdődik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem (Infostart)
A Semi Holsen és Magna Cum Laude koncertjével ma este megnyílik az erdélyi Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyet idén minden eddiginél nagyobb médiaérdeklődés övez - mondta Fazakas Imola, a Tusványosként emlegetett rendezvénysorozat sajtófelelőse. A szabadegyetem szombat este ér véget.
júl. 23
7:20
Vélemény: Csodaváró (BorsOnline)
Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek – olvashatók Jézus szavai a Szentírásban. Csakhogy a XXI. század reklámokon szocializálódó emberének „bizonyíték kell, nem ígéret”, mindennap új show, nem egyszeri katarzis.
júl. 23
7:21
Megint változott a helyzet: Tito helyett Tata jöhet a Barcánál (Infostart)
A jelek szerint Guus Hiddink nem a Barcelona kedvéért szakított az Anzsival. A két legnagyobb spanyol sportnapilap, a Marca és a barcelonai Sport egybehangzóan állítja, hogy ma a katalán klub bejelenti, hogy Tata Martino lesz Tito Vilanova utódja.
júl. 23
7:21
Emeletes buszba rohant egy kamion (Blikk)
júl. 23
7:24
MSZP: A kórházak már nem azzal gyógyítanak, amivel kell, hanem amivel van (Alternatív Energia)
Minden sikerpropaganda ellenére Magyarország pontosan látja, miként tette tönkre a Fidesz-kormány az egészségügyet.
júl. 23
7:24
Royal Baby: Nem hitelesítette a belügyminiszter Katalin és Vilmos fiát (Kripto Akadémia)
Tízezrek ünnepelték London utcáin kedd hajnalban Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének - Nagy-Britannia majdani uralkodójának - hétfő este bejelentett világra jöttét.
júl. 23
7:24
Bak, ideje megreformálni kapcsolatrendszerét! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos kiutat találhat a kutyaszorítóból, a Nyilas kellemes, váratlan találkozásokra számíthat, a Mérleg szerelmi kalandba bonyolódhat.
júl. 23
7:24
Kedvez a részvénykibocsátásoknak is a tőzsdei rali (Portfolio)
Sokat emelkedtek az idei évben a részvénypiacok, ez pedig jótékony hatással volt az elsődleges részvénykibocsátások alakulására is (IPO), mind a tranzakciók számát, mind azok összértékét tekintve...
júl. 23
7:24
Eufória Angliában: tízezrek az utcákon (ATV)
Fia született hétfőn Vilmos hercegnek, a brit trón várományosának és hitvesének, Katalin hercegnőnek. A hír bejelentését követően tízezrek ünnepeltek Londonban.
júl. 23
7:26
Késelés Pekingben: meghalt az egyik sérült (hirado.hu)
Meghalt egy nő, egy kisgyerek pedig válságos állapotban van a hétfői pekingi késelés sérültjei közül - számolt be a fővárosi hatóságok tájékoztatása alapján a kínai média kedden.
júl. 23
7:26
29 év után nem nyert a budafoki trafikos (ATV)
Witt János huszonkilenc éve üzemeltet trafikot Budafok központjában. A súlyosan szívbeteg ember azonban nem nyert a mostani koncesszión, sőt: a második körben indoklás és aláírás nélkül utasították vissza pályázatát. Három demokrata párt flashmobbal kíván tiltakozni.
júl. 23
7:33
Újabb húsz trafikot zárnak be (Privátbankár)
Tizenegy koncessziótulajdonos ellen már korábban eljárás indult.
júl. 23
7:35
Matolcsy bejelentést tesz a kamatdöntés után (Privátbankár)
Ha a jegybankelnöktől meghívót kapunk, mindig bejelent valami fontosat. Most is kaptunk egyet.
júl. 23
7:36
Tábort vert a cirkusz Mogyoródon (BorsOnline)
Mindössze három-négy nap alatt rendezkednek be Mogyoródon a Hungaroringre érkező Forma–1-es csapatok. Idén a háromhetes szünetnek köszönhetően már a hétvégén megkezdődött az építkezés.
júl. 23
7:36
Piaci kitekintő - Kávé, AUD/USD, DAX (ProfitLine)
Az alábbiakban az XTB Magyarország szakértőinek heti piaci (Kávé, AUD/USD, DAX) előrejelzéseit olvashatják.
júl. 23
7:39
Mexikó: 300 álarcos, lövöldözés (Metropol)
Fegyveresek lelőtték egy önkéntes települési őrség legalább öt tagját, további hetet pedig megsebesítettek.
júl. 23
7:42
Az Ab-hez fordulnak a takarékok (Metropol)
A nemrég elfogadott, a szövetkezeti hitelintézeti rendszert átalakító törvény miatt kérnek jogorvoslatot.
júl. 23
7:42
Emiatt izgul, retteg majdnem százezer fiatal (Alternatív Energia)
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
júl. 23
7:42
Szerdán kezdődik a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozó Pécsen (hirado.hu)
Mintegy kétezer fiatalt várnak Magyarországról és a határon túlról a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amelyet szerdától vasárnapig tartanak Pécsen, párhuzamosan a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval.
júl. 23
7:42
Kedvez a tőzsdei rali a részvénykibocsátásoknak (Portfolio)
Sokat emelkedtek az idei évben a részvénypiacok, ez pedig jótékony hatással volt az elsődleges részvénykibocsátások alakulására is (IPO), mind a tranzakciók számát, mind azok összértékét tekintve...
júl. 23
7:42
Holnap kiderül, kiket vettek fel (ATV)
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
júl. 23
7:44
Nem érdemes nyáron dideregni (Metropol)
A klíma használatával nem csak jót tehetünk, hanem terhelhetjük is a szervezetünket. Tények és tévhitek.
júl. 23
7:44
Csányi szerdán adhat magyarázatot (Portfolio)
Csányi Sándor szerdán ad tájékoztatást az OTP Bank dolgozóinak arról, hogy miért adta el részvényeinek nagy részét a múlt héten - írja értesüléseire hivatkozva a Napi Gazdaság. Közben a Népszabadság...
júl. 23
7:44
A Hezbollah tiltakozik, hogy terrorszervezetnek minősítette az EU (ATV)
A Hezbollah libanoni síita szervezet visszautasította és agresszívnak, igazságtalannak nevezte, hogy fegyveres szárnyát a terrorszervezetek listájára vette az Európai Unió.
júl. 23
7:45
Videó: David Beckham pályafutásának legcsodálatosabb szabadrúgásgóljai (Sport365)
Az egyik nemzetközi fociblog remek videót tett közzé David Beckhamről, melyben az angol legenda pályafutásának leggyönyörűbb szabadrúgásgóljait gyűjtötte össze 1993-tól 2013-ig.
júl. 23
7:46
Izraeli zászlóégetés: gyanúsított lett Lenhardt Balázs (ATV)
Nyilvános rendezvényen elkövetett csoportos garázdasággal gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselőt, aki két társa közreműködésével tavaly decemberben felgyújtott egy izraeli zászlót - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
júl. 23
7:48
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre (Infostart)
Csak fillérekkel mozdult el a forint árfolyama a hétfő esti kurzusokhoz képest kedd reggelre a fontosabb valutákhoz képest.

Keresés