A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvényt.
Felügyeleti díj bevezetését tette lehetővé az önkormányzatoknak a parlament augusztus 1-jével: a díjat a Budapest belvárosában, világörökségi területen éjszaka is működő, szeszes italt árusító...
Hideki Tokushige szobrász kisállatboltokban szerzi be a fagyasztott patkányokat és egereket, de nem hüllőknek szánja őket eledelül, hanem virágokat készít a csontjaikból.
Elsősorban energiaügyekről és a karabahi konfliktusról tárgyalt Ilham Aliyev azeri államfő Brüsszelben, ahol pénteken Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is fogadta.
A kormány a megszorítások helyett a gazdaság megújítását választotta - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Bernadette Ségollal, az...
2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki.
A BKV Deák téri kiállítótere, a Földalatti Vasúti Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz: az állandó tárlat mellett a világ számos közlekedési egyenruháját bemutató időszaki kiállításával várja a látogatókat.
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete kimondta: az európai normákkal összhangban van a magyar alaptörvény házasságmeghatározása, amely azt egy férfi és egy nő kapcsolataként határozza meg.
Az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés nem érte meglepetésként a piacokat, hiszen az Európai Bizottság már májusban jelezte, hogy a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is három százalék alatt marad, s így javasolta az eljárás megszüntetését, mégis jelentős teljesítménynek, nagy megkönnyebbülésnek mondható az Ecofin pénteki…
Az elmúlt két nap jelentősebb esése után emelkedéssel kezdték a pénteki kereskedést a legfontosabb New York-i részvényindexek. Nyitást követően a DJIA mutatója 0,52 százalékos, az S&P 500 0,62 százalékos, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,124 százalékos pluszban állt.
Az aranyár tavaly októberben megkezdődött csökkenése ellenére Kína és Oroszország kitermelése az erős állami finanszírozási hátterüknek köszönhetően nőtt. Ezzel szemben a piaci alapokon működő Ausztrália, az Egyesült Államok és Dél-Afrika visszafogta a sárga nemesfém – az árcsökkenés miatt kevésbé gazdaságos – bányászatát.
Budapest - Az utolsó pillanatokban hirdethet ítéletet a bíróság a halálbrigád ügyében. Úgy tudjuk, a romagyilkosok perében július 24 -én szólalnak fel a vádlottak az utolsó szó jogán, a törvény értelmében pedig a bírónak tizenöt napon belül ítéletet kell hirdetnie.
Budapest - Önfeledten pancsolt a kánikulában Asha, a Fővárosi Állat- és Növénykert kiselefántja. Az ifjú ormányos a vízsugárnál láthatóan csak a pocsolyában dagonyázást élvezte jobban.
A magyar kabinet sok sikert kíván Törökország kormányának ahhoz, hogy stabilizálja a helyzetet, és folytathassa a megindított munkát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre: egyetért-e Németh Zsolt külügyi államtitkárral abban, hogy a török demokrácia jól működik.
A fő hangsúlyt a vasfüggöny megnyitására helyezve, nekrológban emlékezett meg Horn Gyula volt miniszterelnökről és külügyminiszterről pénteken a The New York Times.
Hosszú betegeskedés után 78 esztendős korában elhunyt Jean-Louis Scherrer francia divattervező, aki Jackie Kennedynek és Michéle Morgannek is készített ruhát.
A magyar kabinet sok sikert kíván Törökország kormányának ahhoz, hogy stabilizálja a helyzetet, és folytathassa a megindított munkát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre: egyetért-e Németh Zsolt külügyi államtitkárral abban, hogy a török demokrácia jól működik.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) minimális büntetést szabott ki és megrótta a Mercedes csapatot, amiért szabálytalanul tesztelt a Priellivel május közepén.
Kaotikus lehet az e-útdíj bevezetése - tombol a nyár, a nagy meleg miatt tovább kitolták a hőségriadót, szombat éjfélig - tovább csökken a diákhitel kamata - külföldön inkább fizetünk bankkártyával mint készpénzzel - Nézze meg itt >>
Budapest — Amíg nem látták saját szemükkel az újságot, Szécsényi Éva (55) családja el sem akarta hinni, hogy az asszony 50 ezer forintos banki utalványt nyert a Blikk Bumm-mal.
Jason Dunn összeveszett 59 éves apjával, és ollóval megszurkálta. A 27 éves kaliforniai férfi nem bírta elviselni a tettét, utána körfűrésszel vágta le saját kezeit.
BUDAPEST — Hatalmas a boldogság a Jóban Rosszban szerelmespárjánál. Pénteken ugyanis megszületett Kondákor Zsófi (33) és Kembe Sorel (37) első közös gyermeke, Katja.
Teherautó és motoros ütközött össze a 47-es főúton Hódmezővásárhelynél péntek délután, az MTI a történteket jól ismerő forrásból úgy tudja, hogy a motoros súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az egyenes ági rokonoknak, akár örökölnek, vásárolnak, vagy ajándékoznak egymás közt, nem kell illetéket leróniuk. A testvérek esetében csak plusz munkával kerülhető el a díjfizetés.
Az államadósság devizaszerkezetének javítására szolgáló számlanyitási lehetőséget hozott létre pénteken az Országgyűlés a legalább ötmillió forintot befektetni szándékozó magánszemélyeknek. A...
Elfogadta a parlament pénteken az egyházkénti elismerés menetének részletszabályait. E szerint az Országgyűlés vallásügyi, valamint nemzetbiztonsági bizottsága kap feladatot az elismerési eljárásban, mielőtt a Ház összevont vitában meghozza döntését.
A meleg és csapadékmentes időjárás miatt a napokban jelentősen megnőtt a tűzveszély, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra kéri a gazdálkodókat, hogy a megszokottnál is nagyobb óvatossággal járjanak el a betakarítási munkák során.
Pénteken átadták azt a 95 ellenőrző egységet, amely a július elsejétől induló e-útdíj rendszerben az ellenőrzést és a bírságolást végzi - mondta az MTI-nek Kibédi-Varga Lajos, az Állami Autópálya...
Ígéretes jövő elé néz a Mazda3: a Mazda Corporation jövő héten ünnepli legnagyobb darabszámban eladott modelljének 10. születésnapját. 10 évvel ezelőtt, 2003. június 25-én gördült le az első Mazda3 a hofui gyártósorról Japánban. Azóta a modell fejlődése egyre inkább szembe megy a konvenciókkal, előnyeivel egyre több vásárlót győz meg, és világszerte – eddig – 136 díjat nyert a márkának.
Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett temetik újra szülőfalujában a szlovákiai Hegyesmajtényban (Mojtín) június 27-én Skultéty László huszár földi maradványait.
Jövő héten szerdán és csütörtökön ülésezik a parlament - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-vel. Csütörtökön már el is fogadhatják Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter második...
A kormány a megszorítások helyett a gazdaság megújítását választotta - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Bernadette Ségollal, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkárával.
Átadták pénteken azt a 95 ellenőrző egységet, amely a július elsejétől induló e-útdíj rendszerben az ellenőrzést és a bírságolást végzi - mondta az MTI-nek Kibédi-Varga Lajos, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) e-útdíj ügyekben illetékes szóvivője.