2013. június 21. péntek

jún. 21
15:30
Fekete helyett fehér pasit szeret Serena (BorsOnline)
Az életéről szóló filmben Serena Williams kijelentette, csak fekete férfival hajlandó járni, ennek ellenére élete mostani párja edzője, a francia Patrick Mouratoglou, aki történetesen fehér.
jún. 21
15:30
Először mutatták ki emberen a H6N1 típusú madárinfluenza-vírust (Metropol)
Az eset elszigeteltnek tekinthető, a vírus minden valószínűség szerint környezeti szennyezéssel került egy nő szervezetébe.
jún. 21
15:30
Döntős a férfi kardcsapat (Metropol)
A női párbajtőr-válogatott pedig a bronzéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.
jún. 21
15:30
Halálos baleset a Szentest elkerülő úton (Metropol)
Egy ember életét vesztette, hárman megsérültek, köztük egy gyermek.
jún. 21
15:30
A Fidesz szerint szabályos volt a földtörvény szavazása (Alternatív Energia)
A Fidesz-frakció álláspontja szerint a Jobbik rendzavarása ellenére is szabályszerű volt az új földtörvény pénteki zárószavazása. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását fogják kezdeményezni a házbizottság ülésén.
jún. 21
15:30
Betemetik a lányát rabságban tartó "amstetteni rém" házának pincéjét (Kripto Akadémia)
Betemetik azt a pincét, ahol az "amstetteni rémként" is emlegetett Josef Fritzl negyed évszázadon át fogva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát.
jún. 21
15:30
A zenéé a főszerep az Orfeumban (hirado.hu)
Az Így mulat a pesti polgár, azaz múltidéző zenemúzeum című programmal este hét órától hajnalig várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján.
jún. 21
15:30
Mit lehet tenni az építőipari körbetartozás ellen? (HR Portál)
Több lépcsőben lépnek hatályba a magyar építőipart, valamint a magyar építési jogot szabályozó új jogszabályok és a korábbiak módosításai, amelyek a lánctartozások keletkezésének megállítása mellett a már kialakult helyzetet is kezelni próbálják − hívja fel a figyelmet Balázs Tamás, a Balázs & Holló Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje a Napi Gazdaság pénteki számában.
jún. 21
15:30
Magyarország lekerül az uniós szégyenpadról - Varga értékel! (3.) (Portfolio)
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
jún. 21
15:32
Botrány a parlamentben (Metropol)
A Jobbik a földtörvény ellen az Országgyűlés elnökének emelvényén tiltakozott, hangzavart okozva a teremben. A törvényeket közben elfogadták. Ángyán kilépett.
jún. 21
15:32
Rendzavarás a parlamentben - A házbizottság összehívását kezdeményezi az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP kezdeményezi a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, mert véleményük szerint a földtörvényt és több más jogszabályt is törvénytelenül fogadtak el az Országgyűlés pénteki ülésén - mondta újságíróknak Lukács Zoltán. A párt emellett a köztársasági elnökhöz fog fordulni az ügyben.
jún. 21
15:32
Diplomáciai incidens Angela Merkel oroszországi látogatásán (hirado.hu)
A második világháború után Németországból a Szovjetunióba került műkincsek körüli vita miatt az utolsó pillanatban törölték a német kancellár és az orosz elnök egyik közös programját, egy kiállítás megnyitóját Szentpéterváron.
jún. 21
15:32
Lassan forró lesz a talaj Matolcsyék lába alatt (Portfolio)
A Portfolio.hu által megkérdezett szakértők egyöntetűen úgy vélik, jövő hét kedden újabb negyed százalékponttal mérsékli az irányadó ráta szintjét a jegybank, így az 4,25 százalékra csökken. A piac...
jún. 21
15:34
Világelső a cserélhető objektíves, 3G/4G, Wi-Fi-s fényképezőgép (hirado.hu)
Először egyesül 20,3 megapixeles optikai teljesítmény az Android előnyeivel a Galaxy NX egyetlen, kompakt házában.
jún. 21
15:36
Két kaposvári óvoda bővül (hirado.hu)
240 millió forintból bővíti és korszerűsíti két óvodáját Kaposvár önkormányzata.
jún. 21
15:38
Múzeumok éjszakája Gödöllőn - ingyenes buszjárat közlekedik a programhelyszínek között (hirado.hu)
Minden eddiginél több programmal és több helyszínen várja a múzeumok éjszakáján a vendégeket Gödöllő, ahol ingyenesen igénybe vehető "alkalmi" buszjáratot is közlekedtetnek szombat délutántól hajnalig.
jún. 21
15:39
Remek májust produkáltak a szállodák (Infostart)
A Magyar Hotel Monitor (MHM) adatai szerint májusban a szállodák foglaltsági adatai és az árak is emelkedésnek indultak, az ötcsillagos szállodák esetében pedig a kihasználtság és az átlagár egyaránt 10 százalékkal nőtt.
jún. 21
15:39
Forma-1 - Figyelmeztetést kapott a Mercedes és a Pirelli (Infostart)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemzetközi bírósága figyelmeztetésben részesítette a Forma-1-es Mercedes istállót és az autós gyorsasági világbajnoki sorozat kizárólagos gumiszállítóját, a Pirellit a májusi illegális teszt miatt.
jún. 21
15:40
Árvíz: a gátak feléről már elvitték a homokzsákokat (hirado.hu)
Az árvízi védekezés során lezárt utak 96 százalékát már megnyitották.
jún. 21
15:42
A címvédő talán soha többet nem indul a Touron (Agroinform)
Bradley Wiggins többé nem akar áldozatokat hozni, szeretné látni a gyermekeit felnőni.
jún. 21
15:42
Ormányosmedve-kölykök a fővárosi állatkertben (hirado.hu)
A kölykök most kéthetesek, egyiküket az anyaállat, a másikat pedig a gondozók nevelik.
jún. 21
15:44
A PSG Laurent Blanc-nal végre megállapodott, ő lesz Ancelotti utódja - sajtóhír (Agroinform)
Francia sajtóértesülések szerint az edzőt kereső Paris Saint-Germain egyezségre jutott a korábbi szövetségi kapitánnyal.
jún. 21
15:44
Székelyföldi fotókiállítás a román parlamentben (hirado.hu)
Székelyföldi portrékból és életképekből álló óriásfotó-kiállítás nyílt a román képviselőházban, a tavaszi ülésszak végéig, június 27-éig marad a parlament előcsarnokában
jún. 21
15:45
Tovább terjeszkedik Magyarországon a Lenovo (ProfitLine)
A Lenovo, a világ egyik vezető számítógépgyártója, sárvári gyártóegységében jelentette be, hogy októbertől háromszorosára növeli a szerverek előállításának számát. A szerdai sajtótájékoztatón, Lukács Anita, a Lenovo magyarországi képviseletének ügyvezetője ismertette a Lenovo régió és Magyarország rekord mértékű növekedését és az idei pénzügyi év vállalati stratégiáját - olvasható a vállalat…
jún. 21
15:47
E-Star - jóváhagyták a fizetési moratórium meghosszabbítását (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint a ma megtartott csődtárgyalásán a hitelezők több mint kétharmada hozzájárult a fizetési moratórium meghosszabbításához 365 napra, annak érdekében, hogy a csődegyezségi megállapodás jóváhagyása tárgyában hozandó bírósági végzés jogerőre emelkedéséig a fizetési moratórium biztosítva legyen a Társaság számára (igen szavazat: 80,49%,…
jún. 21
15:48
2,4 milliárdért lesz Szalai a Schalke focistája (Blikk)
Mainz - Csapatot válthat nyáron a labdarúgó-válogatott csatára, Szalai Ádám (25). A kicker című német sportlap, és a regionális Ruhr Nachrichten állítja, a Mainz támadója a Bajnokok Ligája-selejtezőjében induló Schalke játékosa lesz.
jún. 21
15:48
Új földtörvényt alkotott a parlament (Metropol)
Új földtörvényt fogadott el a parlament pénteken. A jogszabályt a Jobbik-frakció tiltakozása közepette szavazták meg.
jún. 21
15:48
Döbbenet: Orbán és Kövér nem bólintott rá a földtörvényre (Alternatív Energia)
A Fidesz két vezető arca nem szavazta meg azt a földtörvényt, amiért Ángyán kilépett a pártból.
jún. 21
15:48
Elemző: ettől mindig idegesek lesznek a pénzpiacok (hirado.hu)
Az év második felében visszafogottabb lesz a jegybanki beavatkozás a piaci működésben – erre tett egyértelmű utalást az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője. A kijelentés azért fontos, mert a 2008 szeptemberében kezdődött válság reálgazdasági szempontból még nem ért véget – jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Rácz Margit közgazdász.
jún. 21
15:48
Kivéreztetik a nagyüzemeket - Botrányok a földtörvény miatt (Portfolio)
Hosszabb távon 0,5-1,0 millió hektár bérelt földterületet is elveszíthetnek a társas agrárvállalkozások a ma elfogadott földforgalmi törvény birtokkorlátozó rendelkezései miatt. Nagyüzemi sertés- és...
jún. 21
15:48
17 ezer doboz fekete cigit foglaltak le: ez a trafiktörvény átka? (Pénzcentrum)
Illegális cigarettakereskedelemből élő orgazdákat lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói Nyíregyházán - közölte a szervezet sajtóreferense pénteken....
jún. 21
15:50
Ángyán megalapítja a Tisztességes Emberek Szövetségét (Metropol)
Új, alulról építkező politikai mozgalom szervezésébe fog Tisztességes Emberek Szövetsége elnevezéssel.
jún. 21
15:50
Bejelentették: szakad a görög kormánykoalíció (Portfolio)
Kilép a görög kormányból a hárompárti koalíció legkisebb tagja, a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar), mert erre szavazott pénteken rendkívüli ülésen a pártfrakció többsége - közölték Athénban a...
jún. 21
15:52
Egy éven belül épülhet a Déli Áramlat tenger alatti szakasza (Portfolio)
A jövő év második negyedévében kezdik meg a Déli Áramlat földgázvezeték Fekete-tenger alatti szakaszának építését - számol be az MTI az orosz Kommerszantra hivatkozva. A csövek beszerzésére az...
jún. 21
15:57
Adóparadicsomok vége: Mi legyen az osztrákoknál levő pénzemmel? (Privátbankár)
Európában egyre kevesebb az adóparadicsom, várhatóan nemsokára Ausztria és Luxemburg is feladja a számlák anonimitását. Mit érdemes ilyenkor a nagyobb összegekkel csinálni, más országba érdemes átvinni, vagy haza kellene vinni, ez itt a kérdés. A szakértő a legalizálásra szavaz.
jún. 21
15:57
Tíz spanyol gól sem sokkolta Tahitit (Blikk)
Rio de Janeiro — Történelmi vereséget szenvedtek, mégis győztesnek érezték magukat Tahiti labdarúgói a spanyoloktól elszenvedett 10-0-s zakó után.
jún. 21
15:57
Apja fia: a Kárpátok Maradonájának 15 éves fia hatalmas gólt tekert - videó! (Sport365)
Nagyszerű szabadrúgásgóllal vette ki a részét csapata sikeréből Gheorghe Hagi 15 éves fia, Ianis Hagi. A Kárpátok Maradonájának utódja a FC Viitorul csapatával nyert a román ifibajnokság elődöntőjében a Ceahlaul Piatra Neamt ellen.
jún. 21
15:59
Orbán: nem megszorítás, újítás (Privátbankár)
Orbán Viktor az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárának azt mondta: megszorítás nincs, csak újítás.
jún. 21
15:59
Bohóckodni is tud Beckham (Blikk)
Peking - Láthatóan jól érzi magát Kínában David Beckham (38). A profi karrierjét idén befejező angol labdarúgó a sportág egyetemes nagyköveteként egy hétig járja az ázsiai országot, ahol a foci népszerűsítése mellett jótékonykodik is.
jún. 21
15:59
Tenisz: román-belga döntő a nőknél Hollandiában (Sport365)
A román Simona Halep és a belga Kirsten Flipkens játszhatja a szombati döntőt a női versenyben a s-Hertogenbosch-i füvespályás tenisztornán.
jún. 21
16:00
Kezdődik az U20-as világbajnokság! (Agroinform)
A pénteken rajtoló törökországi U20-as vb esélyeit latolgatjuk, és körülnézünk, kik lehetnek a torna sztárjai.
jún. 21
16:01
Több ideje lesz a NAV-nak, komolyabb ellenőrzések indulhatnak (Privátbankár)
Életbe lépett a transzferárazás dokumentációjára vonatkozó új szabályozás. A két éven belül immár másodszor változtatott rendelet alapvetően könnyítéseket tartalmaz, azonban összességében azt eredményezi, hogy az adózók a jövőben az eddiginél komolyabb ellenőrzésekre számíthatnak az adóhatóság részéről – derül ki a BDO elemzéséből.
jún. 21
16:01
Megúszta a Mercedes (Blikk)
Párizs — Sok hűhó, semmiért. Így lehetne jellemezni a Mercedes-Pirelli botrányt. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bírósága a várakozásokkal ellentétben csak enyhe büntetéssel sújtotta a Forma–1-es csapatot és a gumibeszállítót, azért, mert szezon közben közösen teszteltek.
jún. 21
16:02
Bronzot szerzett a női párbajtőrcsapat (Agroinform)
Bronzérmet nyert a Szász Emese, Révész Julianna, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású női párbajtőrcsapat Zágrábban.
jún. 21
16:03
Bécsben feljelentik a szexista reklámokat (Kreatív Online)
Még egy új mobilalkalmazás is készült hozzá.
jún. 21
16:03
Megszüntették a túlzottdeficit-eljárást (HR Portál)
A túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást ma délután megszüntették Magyarország ellen - közölte pénteken Luxembourgban újságírókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve.
jún. 21
16:05
Így fesztiválozzunk nyáron! (Kreatív Online)
Hol mi lesz, mikor, milyen sörökkel és milyen márkaaktivitásokkal?
jún. 21
16:06
Elképesztő hülye nevet kapott Kardashian gyereke (BorsOnline)
Ha nem valami elvetemült, csak a sajtónak tálalt tréfáról van szó, akkor jól kiszúrt a gyerekével Kim Kardashian és Kanye West. Igaz, a celebeknél egy ideje már erős a verseny hülyenév-adásból.
jún. 21
16:06
Bronzérmes a női párbajtőrcsapat (Metropol)
Szász Emese, Révész Julianna, Antal Edina és Budai Dorina a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján nyert érmet.
jún. 21
16:06
Fizethetnek a belvárosi szórakozóhelyek (Metropol)
A felügyeleti díjat a Budapest belvárosában éjszaka is működő, szeszes italt árusító szórakozóhelyektől szedhetik be.

Keresés